Képviselőházi napló, 1935. XVI. kötet • 1937. november 17. - 1938. február 25.

Ülésnapok - 1935-260

Az országgyűlés képviselőházának 260. reknek nincs egy megfelelő ügyvédjük, aki azt a pert úgy viszi, ugyanazzal a tekintéllyel állva a másikkal szemben, mint ez az állandó apparátus, akkor bizony megérhetjük azt, hogy ezek ellen a kisemberek ellen sorozatos végrehajtások fognak megindulni. Ezeket a munkabérpereket, ezeket a részletüzleteket gyakorlati tapasztalatból, a magam körül lefolyó életből éppen eléggé ismerem ahhoz, hogy ne bízzam a pártfogó ügyvéd kirendelésében. De ha nem is magánjogi perekről van szó, hanem főleg ha büntető eljárás alá kerül valaki, egy szegény ember, aki egyszerűen azért nem kaphat, azért nem választhat ügyvédet, mert ő a meghatalmazás! illetéket nem tudja megfizetni, az ő számára ez sokszoros hátrányt és fennakadást jelent. A szegény joggal — ismétlem — ma csak nagyon kevés visszaélés történik, (Lázár Andor igazságügy miniszter: Elég sok van ma is!) mert a szegénységi bizonyítvány kiadása az elöljáróságokon annyi vexatúrával, annyi utánjárással, annyi felülvizsgálással jár, (Farkas István: Nehéz hozzájutni!) hogy bizony aki egyszer szegénységi bizonyítványt , kapott attól a kerületi elöljáróságtól, vagy a községi elöljáróságtól, az már alaposan megérdemelte azt, hogy neki azt a szegénységi bizonyítványt kiszolgáltassák. Itt természetesen nem jöhetnek számításba azok az esetek, amikor az a községi elöljáróság vagy az a budapesti kerületi elöljáróság a maga dolgát nem úgy végzi eL ahogy neki a szabályok előírják. Elvégre azonban egyéneknek, egyeseknek a mulasztása vagy visszaélése miatt nem hozhatunk olyan jogszabályt, amely a jogkereső szegény embert akarja sújtani. De még valamit kell mondanom, t. Képviselőház. Egy szegényügyet, egy szegénységi jogon perelni akaró szegény embernek az ügyét — ezt az ügyvéd urak is elismerik — az ügyvédek) egészen másként mérlegelik annak elfogadásakor, mint egy olyan félnek az ügyét, akinél jobban kielégíthetik magukat egy vesztett per esetén is. Egy szegényjogos ügynek az elvállalásánál — ugyebár — nem lehet azt mondani, hogy száz százalékig biztosra megy az ügyvéd, mert elvégre olyan kérdéseket mérlegel a bíróság, amelyeket a jogkereső esetleg az ügyvéddel a per felvételekor nem közölt, de mégis egy szegényügynek az elvállalásánál az ügyvéd — azt mondhatom — 99 százalékig biztosra megy, mert az ő számára ennek az ügynek a vállalása még csak azt a kockázatot sem jelenti, amelyet jelentene akkor, ha egy nem szegényjogon pereskedő gazdagabb ember állana előtte. Ezek irtán csak azt mondhatom, hogy a képviselőház ne tekintse ezt az ügyet részben az ügyvédség házi ügyének, részben pedig egy olyan dolognak, amelyet az igazságügyminisztérium jobb híján ilyen módon akar megol

: dani. Céladókat létrehozni azért, hogy valami igazságos és méltánylandó eredményt hozzunk ki belőlük, ezt .bizonyos esetekben el tudom ismerni és magamévá tudom tenni, de ezt a céladót, — amely a legszegényebb embertől akar valamit elvenni egy másik javára, aki erre a felsegítésre rászolgált, akinek erre joga van, aki ezt a kormánytól jogosan igényli — a céladónak ilyen megoldását lehetetlennek és a szegény jogkereső érdekei ellen intézett olyan merényletnek tartom, amelyet nem lehet szo nélkül hagyni ezekből* a padokból. KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XVI. ülése 1987 december 3-én, pénteken. 239 A törvényjavaslatot még általánosságban, a részletes tárgyalás alapjául sem fogadom el. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Kíván még valaki szólni? (Nem!) Ha szólni senki sem kíván, a vitát bezárom. Az igazságügyminiszter úr kíván szólni. Lázár Andor igazságügyminiszter: T. Képviselőház! Mindenekelőtt néhány szóval reflektálni óhajtok Kéthly Anna igen t. képviselőtársam felszólalására. A felszólalás kétségtelenül jóhiszemű volt* de egy tévedést tartalmazott. Mindenekelőtt azt kell leszögeznem, hogy a magyar törvényhozás már hosszú idő óta nagyon szociális megfontoltsággal gondoskodott arról, hogy senki se legyen szegénysége miatt jogának bírói érvényesítésétől elzárva. Ez hozta létre a bíróság előtti eljárásban a szegény jog intézményét, amelynek alapján mindenki, akinek erre igénye lehet, pártfogó ügyvédet kérhet a maga számára. A pártfogó ügyvéd kirendelése pótol mindennemű meghatalmazást, úgyhogy ennek következtében azt, aki csakugyan szegényjogon pereskedik, semmiféle meghatalmazási illeték nem terheli, ha pártfogó ügyvéd kirendelését kérte a maga számára. Már most méltóztassék megengedni, hogy egy kis tréfát fűzzek ehhez a gondolathoz. Ha valiakinek van villamos szabad jegye és autótaxin akar járni, akkor mindenesetre az autótaxi menetdíját meg kell fizetnie. (Rassay Károly: Pláne, ha fel is emelik!) Ha valakinek pártfogó ügyvédre igénye van, akit minden | ellenérték nélkül igény be vehet és nincs vele megelégedve, mást akar igénybevenni, akkor nem panaszkodhatik amiatt, hogy az állam nem gondoskodik arról, hogy ő illetékmentesen pereskedhessek. (Zaj a szélsőbaloldalon.) Ami a tévedést illeti, igen i. képviselőtársam azért van tévedésben, mert az 1930. évi XXXIV. te. 142. §-a határozottan kimondja, hogy ennek az ügyvédi hozzájárulási illetéknek a költsége a meghatalmazott ügyvédet terheli. (Erődi-Harrach Tihamér: Nem hárítható át!) Szó sincs tehát arról, hogy ez a törvény a jogkereső felekre hárítana bármiféle újabb illetéket. Ezek után, azt hiszem, teljesen nyíltan áll a képviselőház előtt, hogy itt nincs szó semmiképpen sem a jogkereső közönség újabb megterheléséről. Másról van itt szó. Arról van szó, hogy egy autonómia saját tagjairól saját erejéből akar gondoskodni. A kormányzatnak és a törvényhozásnak semmi egyéb feladata nincs, mint az, hogy ezt a gondoskodást törvényhozási úton lehetővé tegye. Az autonóm gondolatnak a legszebb formája az, amikor az illető testület az önsegély elvére helyezkedik, nem^ mástól ki vánja a támogatást, hanem a saját tehetősebb tagjaitól, mert kétségtelenül az a tehetősebb, akinek több meghatalmazása van. (Rassay Károly: Akinek jobb ügye van! Nem az a szegény 'behajtó ügyvéd, aki a követeléseket perli!) A magyar ügyvédi gyám- és nyugdíj ' intézet, mint ahogy az előadó úr rendkívül pontos jelentéséből láttuk, körülbelül 13 millió pengőt veszített értékpapírokban, amelyek a háború előtt és alatt tulajdunában voltak. Ezért nem képes kötelezettségeinek a mainál nagyobb mértékben eleget tenni és saját tagjainak hozzájárulásából óhajt most olyan lehetőségeket teremteni, amikor a legszociálisabb 37