Képviselőházi napló, 1935. XVI. kötet • 1937. november 17. - 1938. február 25.

Ülésnapok - 1935-260

236 Az országgyűlés képviselőházának 260. ülése 1937 december 3«án

} pénteken. lás folyamán hivatalból kell közvédőt kirendelni, vagy pedig a jelenlevő ügyvédek közül kell valakit közvédőnek felkérni, a felkért közvédőnek is ilyen kincstári űrlapot kell felhasználnia. Ha pedig a vádlott nem rendelkezik megfelelő összegekkel, akkor a közvédő kénytelen lesz sajátjából előlegezni ezt az összeget, ha annak a szerencsétlen embernek a védelmét a tárgyaláson esetleg a bíróság felkérésére elvállalja. (Kxüger Aladár előadó: Kirendeléshez nem r kell meghatalmazás.) A szóbeli meghatalmazás ilyenformán egyszer s mindenkorra megszűnik. Az 1914:XLIIL te. módot adott arra, hogy büntetőügyekben a vádlott szóbeli meghatalmazás és bélyeglerovási kötelezettség nélkül védőt kérjen fel a maga részére a jelenlevő ügyvédek sorából. Az, hogy ennek lehetősége megszűnik, jogfosztás, kedvezmény megvonása azoktól az emberektől, akiket az élet bűncselekményekbe sodort bele. Ezáltal sokszor olyan helyzetbe kerülnek, szóbeli meghatalmazás útján nem tudván maguknak védőt kérni, hogy elesnek azoktól a lehetőségektől, amelyeket a törvény minden körülmények között biztosítani akart az ő részükre. Hiszen a törvény ezért iktatta az 1914:XLIII. te.-be annak lehetőségét is, hogy az ügyvéd szóbeli meghatalmazással is eöláthassa a vádlott védelmét. Ezek voltak nagyjában azok az aggályok, amelyeket a törvényjavaslattal kapcsolatban felsorolni igyekeztem és tisztelettel kérem az igazságügyminiszter urat, hogy különösen a szegényjogon perlekedő félnek ezt a kedvezményt megadni méltóztassék. Azt hiszem, hogy az ezekből a meghatalmazásokból befolyó öszszegek nem olyan nagyok, hogy ezek miatt <a szegényjogon perlekedő félelmek a régebbi törvények alapján nyújtott ezt a kedvezményét egyszersmindenikorra megvonják. Amennyiben a szegényjogon perlekedő feleknek a meghatalmazás említett kedvezniényét meg méltóztatik adni, abban az esetben én is abban a helyzetben volnék, hogy a törvényjavaslatot elfogadhatnám, e nélkül azonban nincs módomban általánosságban elfogadni. Elnök: Erődi-Harrach képviselő urat illeti , a szó. Erődi-Harrach Tihamér: T. Ház! Az előadó úr részletesen ismertette azokat a szociális motívumokat, amelyek az igazságügyminiszter urat a pénzügyminiszter úrral egyetértően arra késztették, hogy ezt a törvényjavaslatot a Ház elé terjessze. Az ügyvédi társadalom nehéz hely" zetét a t. Ház ismeri, hiszen úgy a költségvetési viták során, mint egyéb igazságügyi javaslatok tárgyalása alkalmával a felszólalók állandóan hangoztatták ezt a helyzetet, amely mindenesetre javításra, szociális orvoslásra szorul. Utalok arra, hogy a magyar országgyűlés már 1924-ben ugyanezzel a lelkülettel foglalkozott az ügyvédség* kérdésével, amikor országos határozatban ajánlotta & kormányzat figyelmébe az Országos Ügyvédi Gyám- és Nyugdíjintézetet, aminek eredményeképpen a következő évi költségvetésben az elértéktelenedett koronákban felvett^ állami segítséget most már valóságos pénzértékben vették fel az állami költségvetésbe. Ez a megsegítése az Országos Ügyvédi Gyám- és Nyugdíjintézetnek azután évről évre állandóan fejlődött, úgyhogy ma már megmondhatjuk, elismerhetjük és ezért köszönetünket fejezhetjük ki, hogy a kormányzat az ország anyagi helyzetéhez képest jelentős iszubszidiummal támogatja az ügyvédségnek ezt az igazán kiválóan működő, nagyszerű intézményét. Ez az intézet, amint azt az előadó úr is részletesen kifejtette, nem tudja tevékenységét úgy érvényesíteni, amint azt hivatásszerűen szeretné, ennek azonban elsősorban az ügyvédség mai nehéz szociális helyzete az oka, mert amint azt az előadó úr is kijelentette, a hátralékok olyan nagyösszegűek, hogy az erőltetett behajtási eljárás ellenére is 713.000 pengőre rúgnak a legutóbbi évi hátralékok. Ez a körülmény okozza azután azt. hogy az elöregedett, megrokkant ügyvédek, valamint az ügyvédi özvegyek tényleg olyan csekély hozzájárulásban részesülnek, hogy az az ő fennmaradásukat még csak szegényesen, szűkösen sem tudja biztosítani. Éppen ezért ilyen körülmények és előzmények után. mint az ügyvédség tagjának, saját személyemben is kifejezést kell adnom annak a köszönetnek, amelynek meg kell illetnie az igazságügyminiszter urat azért, hogy ezt a törvényjavaslatot idehozta tárgyalásra és a pénzügyminiszter úr hozzájárulását is kieszközölte. Az ügyvédség úgy fogja fel ezt a javaslatot mint az ügyvédség elismerését és m ©segítését, éppen ezért köszönettel látta ennek a javaslatnak előterjesztését. Ha bizonyos aggályai voltak is, ezek inkább a gyakorlati keresztülvitelre tartoztak és nem a javaslat érdemére. Azok a panaszok és észrevételek, amelyek elhangzottak, a bizottsági tárgyalás során orvoslásban részesültek, úgyhogy ez a mostani szöveg — mondhatni — egyöntetűen kifejezi az ügyvédség érdekét, kérését, kívánságát, óhajait és szándékait. Ennek a célnak megvalósítása mellett tehát csak elenyészőek lehetnek azok az észrevételek, amelyek ezzel a javaslattal szemben felhozhatók lesznek. Ezeknek az általam elenyészően csekélyek" nek jelzett észrevételeknek adott kifejezést Mózes Sándor előttem szólott t. képviselőtársam, aki kifogásolta azt, hogy a szegényjogos perekben is illetékköteles meghatalmazásokat kell ezután becsatolni és illetékköteles meghatalmazással kell igazolnia az ügyvédnek az ő meghatalmazotti minőségét. A képviselő úr ezt főként a jogkereső közönség szempontjából kifogásolta, ezt a kifogást azonban nem tehetem magamévá, mert hiszen — amint az előadó úr is előhozta — a szegény jogkereső közönség a pártfogó ügyvéd kirendelése révén állandóan abba a helyzetbe juthat, hogy jogtudó ügyvéddel képviseltetheti igazságának érvényesítését. Természetes, hogy ha az a szegény fél egy bizonyos ügyvéddel szemben táplál és érez bizalmat és a nagy és népes ügyvédi társadalomból kiválaszt egy embert, egy ügyvédet, akivel szeretné az ügyét vitetni és azt hiszi, hogy csak abban az egy ügyvédben vannak meg azok a garanciák, amelyek az ő igazságának érvényesítését biztosíthatják, akkor a pénzügyi kincstár ennek a jogkereső egyénnek ezt a különleges óhaját nem honorálhatja azzal, hogy az illeték lefizetése alól mentességet ad. Ebben az esetben az a helyzet áll elő, hogy vagy az a jogkereső ember rákölti azt aja egy pengőt vagy Ötven fillért arra a bizalomra, amelyet az ügyvédje iránt érez, vagy pedig az az ügyvéd, akiben így összpontosul egy embertársának bizalma, vállalja azt, hogy ingyen munkáján felül még ezt a költséget is fedezi és megfizeti annak az embertársának érdekében. Az ügyvédek — és ez ma már közhely, közismert és általánosan elismert dolog