Képviselőházi napló, 1935. XVI. kötet • 1937. november 17. - 1938. február 25.

Ülésnapok - 1935-256

Öö Az országgyűlés képviselőházának 256. ülése láSf november 19-én, pénteken, a vita, amelyre idővel egészen bizonyosan sokszor fognak kodifikátorok és törvényhozók is hivatkozni, olyan legyen, hogy ennek' a vitának során minden szempont kifejezésre jusson, hogy azután az utókor elbírálhassa, kinek volt tulajdoniképpen ezekben a kérdésekben igaza. Én az eredeti javaslatban kifogásoltam azt, hogy egy látszólagos és formai egyenjogúsága mellett a felsőháznak a törvényalkotás terén döntő túlsúly lett volna biztosítva azáltal, hogy a felsőház minden kockázat nélkül utasíthatott volna vissza akár minden nem pénzügyi vonatkozású javaslatot és az alsóház számára nem maradt volna más, csak két alternatíva: vagy behódolni a felsőháznak, vagy fel kell oszlatni a felsőházat. Mert egy olyan harmadik alternatíváról, — Lányi Márton t. képviselőtársam nagyon helyesen mondotta — arról, hogy forradalmi úton kell elkergetni a felsőházat, én nem akarok beszélni. Ez a két alternatíva pedig, amely egy konfliktus esetén megmaradt volna, mint alkotmányos lehetőség, mindkét esetben az alsóháznak teljes inferioritásba szorulását jelentette volna s ami még rosszabb, semmiféle olyan lehetőség az eredeti szövegben nem volt, amelyet a felsőházzal szemben mint egy bizonyos douce vio; lance-t, mint egy bizonyos Önkényes presszió lehetőségét egy kompromisszum érdekében igénybe lehetett volna venni. Mármost, t. Ház, én nem a felsőházat akarom bírálni, sőt én elismerem, hogy a felsőház eddig soha nem ment túl az általa joggal vindikálható jogkörön, sőt, ha valami észrevételt tehetnék, az inkább az, hogy a felsőház bizony sokszor nem kellő eréllyel lépett fel bizonyos törekvésekkel szemben, (Ügy van! a baloldalon.) amelyeket ő maga sem tartott helyeseknek, de amelyekkel szembeszállani talán opportunusnak nem tartotta. Én tehát nem kritizálni akarom a felsőházat, de kénytelen vagyok rámutatni arra, hogy egy közjogi törvény nem a hétköznap, nem a mindennap számára készül, a közjogi törvény éppen a rendkívüli esetekre kell hogy provídeáljon, a hétköznapi, a mindennapi élet szabályozása céljából nincs is szükség közjogi törvényekre. Egy nemzet közjogi életét a szokásjog alakította ki. A törvényes szabályozás szükségessége, a providencia szükségessége akkor lép fel, amikor rendkívüli, előre nem látott esetek, válságok és nehézségek következnek be egy nemzet életében; akkor kell az a közjogi törvény, hogy utat mutasson, irányt szabjon és a konfliktus törvényes, békés rendezésére, levezetésére lehetőségeket nyújtson. T. Ház! Az emberi természetben benne rejlik az, — mi trianoni magyarok' különösen tapasztaltuk — hogy érzi, mi az, amikor az egyik fél minden gátlás, minden fék nélkül szabadon tudja a maga akaratát a másikra rákényszeríteni. Hogy lehessen egy olyan felsőház, amely a maga működésében semmiféle korlátot törvényesen nem kell, hogy tiszteljen, amely a negációt elméletileg a maximumig viheti, amely elméletileg odáig mehet, hogy egy neki nem tetsző alsóház, vagy neki nem tetsző kormány esetén az alsóház által felterjesztett valamennyi nem pénzügyi természetű javaslatot egyszerűen visszadobhatja és ezzel belekényszerítheti a kormányt a lemondásba ós az alsóházat a feloszlatásba: ilyen lehetőséget egy törvénybe beletenni és nem gondoskodni ugyanebben a törvényben az ilyen lehetőségeknek mikénti paralizálásáról, az esetleges konfliktu-., 1 isok kiküszöböléséről, valóban nagyfokú rövidlátás lett volna, aimá idővel auagyian súlyosan megbosszulhatta volna magát. Már most, t. Ház, én nem tudom elfogadni azt a felfogast, mintba az alsóház egy oiyan közveszélyes testület volna, amelyre annak a derék és kitűnő felsőháznak olyan gonddal kellene ügyelnie, hogy a nemzet érdekei megóvassanak. Ha én ennek a Háznak, vagy akár az elődeinek is a működését figyelem, igen, lehet a mi működésünket megbírálni, de csak egy vonatkozásban: nem gyakoroltuk elég szigorúan el lenőrző jogainkat a különböző kormányokkal szemlben, (Ügy van! Ügy van! a balés a szélsőbaloldalon.) niem gátoltuk imiag eléggé a túlköltekezéseket, nem ügyeltünk eléggé arra, hogy a jó világban a különböző lehetőségek mindig a legproduktívabb módokban használtassanak fel. (Ügy van! a baloldalon) Igenis, mulasztottunk, de nem abban az irányban, mintha elgaloppoztuk volna magunkat, hanem mert túlszerónyen kullogtunk a mindenkori kormányok imjögött. Ez az igazság, t. Ház! (Zaj. — Elnök csenget.) T. Ház! Amikor én ezzel a népkópviselettei szemben — sajnos — sokszor nagyon tiszteletlen kritikákat hallok, amikor ezzet az alsóhazzal szemben mindenféle jogosulatlan szemrehányást a legilletéktelénebb helyekről vagyunk kénytelenek elszenvedni, akkor igenis, meg kell mondanunk, hogy ez az alsóház nem szorul senki felügyeletére és kontrolljára, mert tudja a maga kötelességét. (Ügy van! Ügy van.' a baiolaalon. — Helyeslés a jobboldalon.) És amikor mi a felsőháztól ugyanilyen magatartást várunk, amikor mi a felsőháztól ugyanazt várjuk, amit mi magunk is cselekszünk, hogy nemcsak az ostoba forradalmi kísérletnek lesz a gátja, hanem egytíttal a haladásnak is tevékeny előrevivője, akkor nekem igenis, azt kell mondanom, hogy túlzott aggodalom az, amely a titkos választójoggal szembeni védekezésként, majdnem azt mondibatnám, a titkos választójogtól való félelmében, odáig akar visszaszaladni, mint ahol a felsőház és alsóház egymáshoz való viszonya az 1848 előtti időben állott. {Ügy van! a baloldalon.) Ez az ijedtség teljesen túlzott és talán bőségesen kielégítést nyer azáltal, hogyba az Ibö7-es időkig szaladunk vissza. De ne szaladjunk mindjárt 1848 mögé, ne akarjuk a rendi tábláknak egymáshoz való viszonyát itt a mostani törvénybe bevezetni, amikor a rendi tábla idején a felsőháznak az a feltétlen visszaküldési joga érvényesült volna ebben a mostani javaslatban, ha ez idejében orvoslást nem nyer. Éppen ezért rendkívül örülök annak, hogy az igen t. kormány a különböző érvek hatása alatt bevette a törvényjavaslat szövegébe azt a módosítást, hogy konfliktus keletkezése esetén a konfliktus alkotmányos elintézésének a módját is megjelöli, mert ha egy közjogi törvény elvileg egy konfliktus lehetőségét teremti meg, akkor ugyanebben a törvényben a konfliktus törvényes elintézésének mikéntjéről is gondoskodni kell. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon. — Helyeslés a jobboldalon.) Ez olyan abszolút posztulátuma minden közjogilag precíz és lojális gondolkozásnak, amelyet ennek a törvénynek is honorálni kellett és én örömmel látom, hogy az igen t. kormány ezt a szempontot igenis honorálta. Eassay Károly t. barátomnak igen súlyos és részben — bevallom — helytálló észrevételei voltak az együttes szavazás rendszerével szem-