Képviselőházi napló, 1935. XVI. kötet • 1937. november 17. - 1938. február 25.

Ülésnapok - 1935-256

88 Az országgyűlés képviselőházának 256. vesszük a magyar alkotmány fejlődésót, akkor azt hiszem, nem lehet vita abban a tekintetben, hogy a magyar alkotmány fejlődése igenis az egyenjogúsítás, az egyenjogúság elvén áll. Igen t. képviselőtársam tehát lényegileg ellentétbe jön önmagával, mert mint régi főrendiházi család tagja, szembehelyezkedik a régi magyar alkotmány egyenjogúsítási elvével. Hasonlóképpen nem tudom elfogadni igein tisztelt képviselőtársaimnak azt az álláspontját sem, hogy könnyelműség volt a koirmáuy részéről ennek a törvényjavaslatnak benyújtása. Azt hiszem, az igazságügyminiszter úr majd lamúgy is fog erre a megállapításra reflektálni, én tehát teljesen egyénileg, sőt talán azt mondhatnám, pártomtól is függetlenül nyilatkozom meg, amikor azt mondom, hogy én nem tartom könnyelműségnek ennek a törvényjavaslatnak benyújtását. Ha ugyanis a kormány, a pártok és a nemzet közvéleménye arra az álláspontra helyezkedik, hogy elérkezett az alkotmányreformok ideje és alkotmányunk különböző intézményeit reformálja, akkor azt gondolom, hogy igenis, ebbe a keretbe tartozik a felsőház jogkörének a reformja is. mert hiszen tisztán erről van szó s tudjuk, hogy a felsőház szervezeti kérdésével a javaslat nem foglalkozik. Természetes tehát, hogy ebbe a keretbe a felsőház reformja is beleillik, éppen azért én a magam részéről csak helyeselni tudom azt az álláspontot, amely a kormányt vezette akkor, amikor — az általános, közfelfogásnak megfelelően — ezt a törvényjavaslatot beterjesztette. Én azt hiszem, hogy mi valamennyien hálás köszönettel tartozunk Illés József mélyen t. képviselőtársamnak igen értékes felszólalásáért és különösen azért, hogy a magyar alkotmány alapfogalmait beszédében tisztázta. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Én azt gondolom, hogy beszéde és beszédének ez a beállítottsága feltétlenül irányítólag hatott a vitára és sok olyan, talán ide nem tartozó kérdés elhagyására vezetett, amely egyébként feltétlenül és minden körülmények között a vita anyaga lett volna és valószínű, hogy a vita tiszta körvonalait meggörbítette volna és talán azt a magas nívót, amelyre az eddigi felszólalások törekedtek, — ezt meg kell állapítanunk — egy bizonyos mértékig szintén hátrányosan érintette volna. Én azt gondolom tehát, hogy Illés József t. képviselőtársam igenis, nagy szolgálatot tett akkor, amikor beszédében ezekkel a kérdésekkel olyan behatóan ós olyan meggyőzően foglalkozott. (Úgy van! Ügy van! a jobboldalon és a középen") Miután Illés József t. barátomnak beszédével foglalkoztam, méltóztassék megengedni, hogy beszédével kapcsolatban két kérdésről tegyek említést. Az egyik az, hogy beszédében megemlékezett Bölcs Leónak egyik tanulmányáról, amelyben a magyarokról nyilatkozik és miután a magyaroknak harci vitézségéről, kitűnőségéről szólt, megemlítette, hogy ez a harci kitűnőség különösen azért van meg, mert békében független és szabad a magyar nép. Ekkor Sulyok , Deziső igen t. képviselőtáirsam közbeszólt és azt mondta, hogy igen, »Bölcs Leó l

líorában«. Ebből tehát arra a megállapításra kell következtetnem, hogy neki az az álláspontja, hogy a magyar nép most nem független és nem szabad. Én azt gondolom, hogy nekem nemcsak mint egyénnek, hanem mint képviselőnek is kötelességem, hogy ezt a beállítást vitássá tegyem s hogy képviselőtársamnak ez ellen a beállítása ellen tiltakozzam; ülése 1937 november 19-én, pénteken* mert veszélyesnek tartom, ha mi itt a parlamentben olyan, szerintem a tényeknek meg nem felelő álláspontot foglalunk el, mintha ma a magyar nép nem volna független és nem volna szabad. A magam részéről més egy népgyűlésen sem helyezkednék ilyen álláspontra, mert nem tartom helyesnek, hogy a nép széles rétegeibe olyan eszméket hintsünk el, amelyek ellentétei annak a 'konstruktív gondolatnak, amelyre a nép fejlődésénél és az ország boldogulásánál okvetlenül ós feltétlenül szükség van, még kevésbbé megengedhető tehát, hogy egy ilyen magasszínvonalú vita keretében ilyen értelemben folalkozzunk a magyar nép függetlenségével és szabad voltával T. Ház! A másik dolog, amiről meg akarok emlékezni, Eassay igen t. képviselőtársamnak egy megállapítása, amikor ő tegnap itt — hogy úgy mondjam — a külső hatás nagy képével beszélt arról az állítólagos ellentétről, amely Illés József t. barátomnak és képviselőtársamnak mostani beszéde és • az 1926. évi XXII. te. tárgyalása során elmondott előadói beszéde között fennforgott a szuszpenzív vető kérdésében. Az 1926.-XXII. te. előadói beszédében ugyanis Illés József t. képviselőtársam a szuszpenzív vető mellett szólt, ezzel szemben a jelen törvényjavaslat kapcsán az abszolút vető álláspontjának helyességét fejtegette és ezt az álláspontot tartotta a magyar alkotmánnyal legjobban összeegyeztethetőnek. Méltóztassék megengedni, hogy visszafordítsam, azt a megtévesztő beállítást, amely által tegnap Eassay t. képviselőtársam Illés képviselőtársamat megvádolta a mostani vita során elhangzott beszédével kapcsolatban. A való tény ugyanis az, hogy Illés képviselőtársam volt az 1926:XXII. te. előadója (Váry Albert: Ügy van!) és azok a bizonyos változtatások a javaslat bizottsági tárgyalása során, (Lázár Andor igazságügyminiszter: És részben a plénumban!) illetve részben a plénumban jöttek létre a 31. § kapcsán az időközben le folytatott megbeszélések és megfontolások alapján. Természetes, hogy neki, mint előadónak azt az álláspontot kellett ismertetnie, ami a bizottság álláspontja volt, míg ezzel szemben ennek a vitának a során egyénileg, mint Illés József professzor és mint képviselő szólalt fel (Mojzes János: A kettő között mégis van ellentét!) ós természetesen ugyanazt az álláspontot foglalta el, mint amelyet egyénileg 1926-ban elfoglalt. Én tehát itt nem látok semmiféle olyan illogikus helyzetet, mint amilyet elénk tárt tegnap Eassay igen t. képviselőtársam. Igen t. Ház! Az eddigi vita során a felszólalók majdnem mindannyian nagyon részletesen ós nagyon kimerítően foglalkoztak a külföldi példákkal, s nagyon részletesen foglalkoztak azzal a hasonlatossággal, amely a magyar felsőház és az angol lordok háza között van. Nagyon részletesen foglalkoztak mindkét intézmény fejlődésével, a fejlődések egymásra való behatásával, s azonkívül nagyon sok és részletes adatot hallottunk más felsőházak, szenátusolk szervezetéről és jogköréről, különösen pedig a francia szenátusról. Azt hiszem, hogy a kérdésnek ezt a részéi talán kimerltettnek tekinthetjük, s éppen ezért a magam részéről nem is óhajtok ezekkel a külföldi példákkal tovább foglalkozni. Majd bátor leszek megmondani, miért. Én azt a szép kis adategyüttest, amelyet ezeknek a kérdéseknek a keretében hallottunk, a francia példák-