Képviselőházi napló, 1935. XVI. kötet • 1937. november 17. - 1938. február 25.

Ülésnapok - 1935-256

Az országgyűlés kétjviseloházának 256. kai kapcsolatosan talán csak két megállapítással egészíteném ki. Tanulságos eset játszódott le ugyanis a francia parlamentben 1922 december 31-én. Az egyhavi indemnitás tárgyalása alkalmával a kamara költségkímélés címén elhatározta, hogy a januári indemnitást a még meg nem szavazott 1923. évi költségvetés keretében állapítja meg; ezzel szemben a szenátus ragaszkodott ahhoz a budgetjogi elvhez, hogy az indemnitás csak a már megszavazott 1922. •évi költségvetés köretében legyen megállapítva. Ennek a vitának, ennek az ellentétnek az lett az eredménye, hogy a kormány és a kamara magáévá tette a szenátus kételyeit és igen nagy szótöbbséggel elfogadta annak álláspontját. Ahogy a források mondják, mindössze egy képviselő akadt, aki ez, ellen tiltakozott, panaszolván azt, hogy a kamara a maga hatáskörét ilyenmódon kisebbíti. Hasonlóképpen jellemző a francia szenátus nagy erkölcsi és politikai súlyára az 1923 május 24-i Cachin-féle eset, amelynek az volt a lényege, hogy ennek a francia kommunista képviselőnek az ügyében, aki a Ruhr-vidéken tárgyalásokat folytatott ía német bányamrunfcások vezéreivel s több német szocialista ós kommunista képviselővel, — Poincaré miniszterelnök kifejezett kívánsága ellenére — a szenátus, mint legfőbb állami törvényszék, az illetéktelenségét mondotta ki. Ez az eset majdnem kormányválságot idézett elő, mert bár a francia köztársaságnak itt a Házban is ismertetett és közismert alkotmányos gyakorlata szerint ösak a kamara buktatja meg a kormányt, Poincaré a szenátus döntését mégis bizalmatlanságnak tekintette s annak is minősítette és Millerand köztársasági elnöknek fel is ajánlotta lemondását. T. Ház! A magam részéről a magyar felsőház reformjának a kérdésénél nem tartom teljesen ügydöntőnek az angol lordok háza fejlődésének mikénti menetét. Elismerem, hogy az angol lordok háza történetében az 1911. évi Parliament Act-nak az elfogadása igen nagy jelentőséggel bírt s hogy ez a törvény a lordok háza szempontjából reformot, változtatást jelentett. A kérdés helyes megítélése szempontjából azonban, véleményem szerint, utalnunk kell az 1911. évi angol törvény nagyjelentőségű előzmény eire. Rassay képviselőtársam tegnap már beszélt ezekről és különösen kiemelte azt a hosszií időn át tartó küzdelmet, amely az alsóház és a lordok háza között folyt, amely küzdelem különösen 1908-tól kezdve éleződött ki és 1911-ben érte el tetőpontját. Meg kell azonban állapítani azt, hogy ez a törvény lényegileg nem valamely alkotmányjogi megfontolásnak köszönheti eredetét, hanem egy pártpolitikai mozgalomnak és különösen annak, hogy o törvény nélkül nem lehetett volna Angliában bevezetni azt az adózási rendszert, amelyet a lordok meg akartak akadályozni s amely adózási rendszernek jelentőségéről és mélyreható voltáról tegnapi ülésünkön Rassay t. képviselőtársam részletesen megemlékezett Az én' álláspontom inkább az, hogy a felsőházi reform kérdésénél külföldi példák helyett a magyar alkotmány évszázados fejlődésére kell tekintettel lennünk s az első kérdés, amely ezzel kapcsolatban felvetődik,^ az egyvagy kétkamarás rendszer helyessége vagy helytelensége. Előre kell bocsátanom, hogy véleményem szerint a nemzeti szuverenitásnak egy kézbe való letétele előbb vasry utóbb zsarnokságra, diktatúrára, visszaélésekre vezet, ülése 1937 november 19-én, pénteken. 89 Ezt mutatja a külföldi gyakorlat. Magam részéről tehát minden további indokolás nélkül azt az álláspontot foglalom el, amely a kétkamarás rendszert tartja helyesnek. Igaza van Rassay Károly t. képviselő úrnak, amikor tegnap azt mondotta, hogy a kétkamarás rendszer nálunk eldöntött kérdés. Eldöntött kérdés: ezt el kell ismernie mindenkinek, aki a magyar alkotmány szellemét, a magyar alkotmány történetét ismeri s annak azt is meg kell állapítania, hogy a kétkamarás rendszer melletti állásfoglalást a magyar alkotmány szelleme döntötte el akkor, amikor évszázadokon keresztül a kétkamarás rendszer elméletét juttatta és tartotta érvényben. A mostani vita szempontjából nem tartom fontosnak a főrendiház fejlődésének kérdését 1608 előtt és 1608 után. Azt gondolom, hogy a szőnyegen fekvő törvényjavaslat összes kérdéseivel a legkimerítő b ben foglalkozhatunk, anélkül, hogy foglalkoznunk kellene a főrendiház fejlődésének kérdésével, isőt talán azt is merném állítani, hogy a mai javaslatot az 1885. évi Vll. te. intézkedései is alig befolyásolják. Hiszen nem szabad elfelejteni, hogy az 1608-as törvény is és az 1885 : Vll. tcikk is — egy-ket intézkedéstől eltekintve — lényegileg a főrendiház . szervezeti kérdéseivel foglalkoznak. Éppen ezért nem követem Rupert igen t. képviselőtársamnak azt a felfogását, .amidőn különvéleményében — egyébként igen értékesen és nagy tanulmányra vallóan — olyan kérdésekkel foglalkozott, amelyek a mai törvényjavaslat elbírálásánál jelentőséggel nem bírnak. Nézetem szerint a kétkamarás rendszer — amint már bátor voltam kifejteni — felel meg a magyar alkotmány szellemének. Ez a haladásnak és a meglevő erők konzerválásának történelmileg kialakult két tényezője. Hangsúlyozom: két tényezője, mert hiszen a parlamentnek biztosított nemzeti szuverenitást a két tényező együttesen gyakorolta, nem külön az egyik s nem külön a másik, hanem a két Ház együttes akaratnyilvánításában valósult meg tulajdonképpen a nemzeti szuverenitás elve. Ebben valósult meg s ebben nyert kifejezést az a régi alkotmányjogi tételünk, amely az una eademque nobilitas elvén épült fel. Kétségtelen azonban, hogy a kétkamarás rendszer csak abban az esetben állja meg a kritikát, ha mindkét Ház történelmi feladatát teljesíteni tudja és teljesíteni akarja. (Úgy van! Ügy van!) E tekintetben a főrendiháznál különösen nemzeti fejlődésünk legválságosabb korában erős visszaesést kell tapasztalnunk és pár esettől eltekintve, főrendiházunk működése az elmúlt évtizedekben — lehet mondani — majdnem csak üres formasággá vált. Éppen ezért volt szerintem nagy jelentősége az 1926. évi felsőházi reformnak főleg szervezeti szempontból, amely új életet, új belső erőt adott ennek az egyébként igen fontos nemzeti intézménynek. T. Ház! Én nem akarom a régi főrendiház tevékenységét a legkisebb mértékben sem érinteni siiem is akarom annak súlyát leszállítani. E tekintetben nem követem az előttem szólott t. képviselőtársam kifejtett elveit sem. azonban csak általánosságban, csak megállapítás gyanánt vagyok bátor egy-két adatot felsorolni a volt főrendiháznak 1861—1910. évig terjedő működéséről. És ha ezt a működést mi. hosry úí?y mondjam, statisztikailag vesszük kritika alá; bocsánatot kérek, nem kritika alá, mert nem óhajtom, hogy kritikának minősíttessék.