Képviselőházi napló, 1935. XV. kötet • 1937. június 23. - 1937. november 16.

Ülésnapok - 1935-239

84 Az országgyűlés képviselőházának 239 gánalkalmazottak rettenetesen leromlott kereseti lehetőségek közé jutottak. Mélyen t. Ház! Van itt egy jelszó, amelyIve], egyszer végre szembe kell néznünk, amelyet helyes volna szőnyegre tűzni és. ez az ifjúság; kérdése. Annakidején a mezőgazdaságban az inségakció rettenetes károkat csinált, mert a munkabéreket letörte; elismerem és elhiszem, hogy a legjobb szándékból fakadt az egész intézkedés, azonban rettenetes következményei voltak, mert mindenütt, ahol megjelentek az inségmunkabérek, nivellálóan hatottak, persze, nem felfelé, hanem lefelé, úgy, hogy az inségmunkabérek lettek a mezőgazdaságban az irányárak minden foglalkoztatásnál. Sajnos, ugyanez az eset kezd jelentkezni ma már a magánalkalmazottaknál is. Mióta a diplomás ifjúság elhelyezéséről szó van és 80 pengőért helyezik el őket, azóta, őszintén meg kell mondanom, szörnyű károkat okozott ez a 80 pengős munkabér. A legtöbb vállalatnál egyszerűen az történt, hogy amikor a harmadik leszállítás után sem tudták eléggé lecsökkenteni a magas fizetéseket, akkor akármilyen ürüggyel, egyszerűen felmondtak, elbocsátották a tisztviselőt, és felvettek egy 80 pengős, egyetemi hallgatót, vagy egyetemet végzett fiatalembert. Beszélteim egy gyáriparossal, egy munkaadóval, aki azt mondta nekem, hogy be kell vallani, nagyon helyes dolog az egész; szívesen alkalmazom őket, mert intelligenciájuknál fogva meglehetősen hamar felölelik munkakörüket, átveszik azt a munkakört, amelybe be vannak osztva, úgy, hogy nagyon rövid az az idő, amely alatt a betanítás miatt veszteséggel kell számolnom, és nagyszerűen tudom használni., Ez azt jelentette, hogy amikor elérkezett az az idő, hogy most már fizetést kell adni neki, egyszerűen menesztik és jön a másik 80 pengős- Ennek természetszerű következménye aa volt, íhogy ezek a 80 pengős egyetemi ifjak, akik igyekeztek elhelyezkedni, teljes mértékben lerontották és tönkretették a magasabb fizetési kategóriába tartozó hivatalnokok fizetését. Ez azt jelentette, hogy az egyik oldalon itt az önálló exisztenciák és önálló alanyok létalapjukban meginogtak, amikor a. kezdettől fogva alacsony fizetési kategóriába, tartozók nem voltak tekinthetők olyanoknak, akik a saját létminimumukhoz szükséges összeget meg tudják keresni. Van itt egy kérdés, amelyet rendkívül fájlalok, s amelyet ez a törvényjavaslat abszolúte nem érint. Ez a tisztviselő felelősségének a kérdése. Én itt egy roppant furcsa gyakorlatot látok kialakulni. En nem beszélek itt az egyéni felelősségről olyan esetben, amikor valaki hibát követ el. Éppen az áruhitel kérdésével kapcsolatban láttam a következő esetet. f A tulajdonjog fenntartása mellet adnak el árut és az a kis 80 pengős, egyetemet végzett f tisztviselő megírja azt a levelet a cég megbízásából, melyben feljelentéssel fenyegetik meg az illetőt arra az esetre, ha a részleteket nem fizetné meg és az árut eladná. Szóval a tulajdonjog fenntartása esetén szokásos formula szerint küldenek neki értesítést. Már most az illető bemutatja az árut annak igazolására, hogy az megvan. Most mi történik? Annak a 80 pengős kis tisztviselőnek hamis vád miatt a bíróság elé kell mennie, minthogy igazolta, hogy az áru megvan. Nem az ügyvédnek, hanem annak az értelmes, intelligens gyereknek, annak a fiatal tisztviselőnek kell a bírósághpz szaladgálnia, hogy mentesülni tudjon a vád alól. Valahogy tiszülése 1987 június 30*án, szerdán. tázni kellene, hogy mi az a fizetési fokozat, ahol a tisztviselő tényleges felelősséget vállalhat a vállalatért. Lehetetlenség az, hogy a vállalat az értesítőlevelet aláíratja azzal a fiatalemberrel, s amikor av égén megkérdezték a céget, — mert a bíróság nagyon korrekt volt, átírt a vállalathoz és megkérdezte, hogy ki az, aki a felelősséget vállalja — a cég azt felelte, hogy a felelősséget az vállalja, aki a levelet aláírta, vagyis az a fiatal 80 pengős tisztviselő. Méltóztassanak megengedni, hogy még egy kérdést említsek meg. A mniszter úr rendezi ebben a javaslatban a fizetéses szabadság kérdését. Megvallom őszintén, hogy nem voltam ugyan humoros kedvemben, de nagy keserűség fogott el, ^amikor a javaslatban a fizetéses szabadságra vonatkozó rendelkezést elolvastam. Hol tartunk mi ettől ma a gyakorlatban? Elismerem, hogy vannak válalatok, akik ezt akarják. Nem tudom azonban, tudja-e a miniszter úr, hogy mi a gyakorlat a szabadság tekintetében jelenleg a vállalatoknál. A gyakorlat az, hogy fizetéstelen szabadságra küldenek embereket büntetésből. Ha valami nem tetszik a vállalatnak, azt mondják az illetőnek, hogy elmehet 14 napi vagy egy hónapi szabadságra, de arra az időre nem jár fizetés

1- Erre nézve kell kodifikálnunk egy olyan meghatározott rendelkezést, amely ezt az állapotot kiküszöböli. Nem szabad ugyanis megengedni, hogy az alkalmazottakat fizetéstelen szabadságra küldjék, akaratuk elenére, mert mint mondottam, ha az alkalmazott munkájában valami kifogásolni való van, azt mondják neki, hogy ne jöjjön he 14 napig, de nem kapja meg a fizetését. A fizetéstelen szabadságok mikor adódnak? Sohasem akkor, amikor nagy munkatorlódás van, amikor együtt van minden és túlórázások vannak, amikor tehát alkalom lenne arra, hogy az alkalmazott esetleges hibáját megtegye, hanem akkor alkalmazzák a fizetéses szabadságot, amikor az üzemhen munkahiány van és formálisan lézengenek az alkalmazottak. Ilyen időben követik el az alkalmazottak a hibát és ilyenkor küldik őket fizetésnélküli szabadságra egy-két hétre, vagy esetleg egy hónapra. Ezt a kérdést nem lehet elintézni azzal, hogy van fizetéses szabadság, amikor — merem állítani — jelenleg gyakorlatban van a fizetésnélküli kényszerszabadság. Ezeket a kérdéseket valahogy an rendezni kellene. Ha szemügyre veszem a fizetéses szabadság kérdését, meg kell állapítanom, hogy Fellner t. képviselőtársam a bizottságban annak az aggodalmának adott kifejezést, hogy ebben nagy veszélyt lát, mert ez a nemzeti vagyont 3, 4, 5 millió pengő erejéig veszélyezteti. A második pontnál Fellner képviselőtársam másik irányban is aggódik, ímert úgy érzi, hogy a polgári gondolat van veszélyeztetve. Ebben á tekintetben jobban szeretem és becsülöm szocialista -képviselőtársaimat, — ha álláspontjukban nem is osztozom — mert legalább megmondják, hogy a munkásrétegek érdekeiről és a saját érdekeikről van szó- Sokkal jobban beesülném Fellner képviselőtársamat is, ha nem a nemzeti vagyon és a polgári gondolat mögé bújna, ha nem avval takarózna, hanem megmondaná, hogy ez a gyáriparnak az érdeke. Ez sokkal egyenesebb, becsületeseb b, őszintébb, közvetlenebb álláspont volna, (vitéz Várady László: Már megmagyarázta a miniszter úr! — Kéthly Anna: De így sokkal szebb az avatatlanoknak!)