Képviselőházi napló, 1935. XV. kötet • 1937. június 23. - 1937. november 16.

Ülésnapok - 1935-239

• Az országgyűlés képviselőházának 239. akkor fennáll a törvény Mjátszásának lehetősége. A »leginkább« azt is jelentheti ugyanis, hogy hétfőn, szerdán és szombaton foglalkozik a saját nyerstermékei feldolgozásával ez az itt felsorolt néhány foglalkozási ág, viszont más napjain a hétnek mással foglalkozik. Ez a kitétele a javaslatnak tehát nem helyes jogi meghatározás, ehelyett meg kell mondani, hogy — mondjuk — 60%-ban vagy 75%-ban foglalkozik a felsorolt néhány foglalkozási ág vagy iparág a saját termékei feldolgozásával és eladásával. De a »leginkább« nem helyes kifejezés. (Bornemisza Géza iparügyi miniszter: Az egyik évben van burgonyatermés a mezőgazdasági szeszgyár szempontjából, a másik évben nincsen!) Én a törvény kijátszásának megakadályozása szempontjából adom elő ezt az aggályomat. (Bornemisza Géza iparügyi miniszter: Nem lehet az egyik évben 'bevonni, a másik évben nem bevonni.) En abszolúte nem osztozom a miniszter úrnak ^ ebben a véleményében. (Bornemisza Géza iparügyi miniszter: Az egyik évben bevenni a törvénybe, a másik évben kivenni a törvényből: ezt nem lehet.) Azt mondja a javaslat,, hogy »saját nyerstermékeik feldolgozásával és eladásával«. Vagyis nem azt a kifejezést használja, hogy »termeivényeik«, mint ahogy a mezőgazdasággal kapcsolatban ez logikus és természetes volna. Mi az, hogy »nyerstermékeik?« Ennek nincsen se vége, se hossza, én addig vihetem a »nyerstermékeik« meghatározását, amíg lassanként kisül, hogy a gyáripar itt is csak hasznát fogja látni ennek a laza fogalmazásnak és a javaslat elérni kívánt célja illúzió marad. Nagy csodálkozással láttam, hogy éppen szociáldemokrata t. képviselőtársaim terjesztettek elő olyan indítványt, hogy ez a törvény terjesztessék ki a mezőgazdasági jellegű gyáripar, a szeszgyárak, a cukorgyárak, a gőzfűrészek alkalmazottaira is. Meggyőződésem, hogy t- képviselőtársaim nagyon tévedtek, mert én nem hiszem, — ha csak nincs panamaszaga ennek a dolognak — hogy a törvényjavaslat ezen mezőgazdasági iparágak alkalmazottaira is vonatkoztatható lenne. Méltóztassék megnézni, ki az a mezőgazdasági szeszgyár, ki az a cukorgyár? Megmutatom a névsort és akkor kiderül, hogy ezeknek a gyáraknak az ősitermeléshez abszolúte semmi köze nincs. A Leipziger-cukorgyárnak méltóztatik akarni ezt a kedvezményt juttatni? (Bornemisza Géza iparügyi miniszter: Ki gondol erre? Az egy ipari szeszgyár, nem mezőgazdasági!) Ez cukorgyár is, igen t. miniszter úr- A névsorban fel van sorolva 13 cukorgyár, én tehát meggyőződésem szerint e tekintetben teljesen egy nézeten vagyok a miniszter úrral, viszont t. szocialista képviselőtársaim teljesen nyitott kaput döngetnek, mert teljesen felesleges ilyen határozati javaslatot benyujtaniok, amellyel ezen gyárak alkalmazottaira is ki akarják terjeszteni a törvény hatályát. Ez a törvény feltétlen aplikálható ezen gyárak alkalmazottaira, mert ez egyenesen alkalmas volna a törvény kijátszására, már pedig t. képviselőtársaimról feltételezni sem lehet» hogy ők ezt akarnák előmozdítani. (Propper Sándor: Nem értem! —Rupert Rezső: Ók tiszta vizet akarnak önteni a pohárba!) Vannak kérdések, amelyekben nem tudok teljesen osztozni t. képviselőtársaim felfogásában. Ilyen kérdés például a mezőgazdasági szeszgyáraik kérdése. A mezőKÉPVISELÖHÁZI NAPLÓ XV. ülése 1937 június 30-án, szerdán. 83 gazdasági szeszgyár, az erdei mívelés, a kertes szőlőmívelés és a halászat e törvényjavaslat szempontjából egészen más elbírálást igényel, mert hiszen a mezőgazdasági szeszgyár annyira _ különbözik az ipari szeszgyártól, (Bornemisza Géza iparügyi miniszter: Ez az, amit az Imént mondtam!) hogy lehetetlen, ; hogy ebből a kategóriából ki lehessen vonni. Ellenben igenis más elbírálás alá kell hogy essék az úgynevezett erdőipar. Ebben talán igazat kell adnom szocialista t. képviselőtársaimnak, ímert én is szeretném precízebben kodifikálva látni, hogy mit jelent az„ hogy »a (mezőgazdasági és erdei termelésre?« Mert egy fafűrésztelep, ameddig kifejezetten a fa kivágásával és gömbfa termelésével foglalkozik, még valahogy elképzelhető »erdei termelésnek«. De bocsánatot kérek, vannak famegmunkáló ipartelepek, vannak parkettgyárak és ládagyárak, és ha valaki az »erdei termelés« keretén belül űzné ezt az iparágat, és ha ezt elfogadnánk, akkor tulajdonképpen egy új munkabér punto-francot létesítenénk ezzel a törvényjavaslattal, ami nem lehet a cél, mert az lehetetlenség, hogy ezt az előnyt megadjuk, amikor egy másik gyár más termelési lehetőségek mellett termel- Helytelen, szocialista képviselőtársaimnak felfogása, amikor ők azt hitték, hogy a cukorgyárak és szeszgyárak ás benne vannak a törvényjavaslatban, mint kivételek. Nyilvánvaló, hogy nem lehetnek benne, annál kevésbbé, mert ha abból a meghatározásból indulnának ki, hogy mi tartozik egy mezőgazdasági üzemhez és mi nem, ezt kikérnék maguknak az igen t. szesz- és cukorgyárosok, mert ebben az esetben nem egyforma rezsi mellett termelnének, ami annyira érinthetné érdekeiket, hogy Ők maguk sem tűrnék el, hogy különböző elbírálás alá vegyék az egyik gyárat vagy a másikat. Nézzük meg, mi van .a, kosárfonás kérdésével. (Bornemisza Géza iparügyi miniszter: Az háziipar!) Vannak nagyon sok helyen üzemek a mezőgazdaságban, amelyeket kosárfonásra rendeztek be, ahol munkásokat foglalkoztatnak rendes órabér mellett. Nem hiszem, hogy ezekre ne vonatkozzék ez a törvény, mert hiszen elvégre ott nincs szükség arra, hogy hajnal előtt kezdjék el a munkát és lámpagyujtás után is még dolgozzanak- Ott rendes iparról van szó, amely feltétlenül szabályozandó volna. Már most t. képviselőtársaim, méltóztassék megengedni, mielőtt tovább mennék, hogy külön tárgyaljam a magántisztviselők^ kérdését. En imég sokkal szomorúbbnak, keserűbbnek látom) a helyzetet, mint azok, akik a legsúlyosabban, a legfeketébben festették le azt. Ne méltóztassanak elfelejteni azt, hogy volt ebben az országban egy szörnyű dekonjunktúra, melyben mindenki arra igyekezett, hogy racionalizáljon, a racionalizálás fogalma pedig nem jelentett mást, mint azt, hogy behívták az illetőt, és: vagy elbocsátották, vagy, ha megtartották, a fizetését csökkentették. Mikor az állami tisztviselők fizetését esökkentették, a magánvállalatok sem mulasztották el, hogy éljenek ezzel a lehetőséggel, úgy, hogy kétszer-háromszor leesökentették a magánvállalatok a tisztviselői fizetéseket, aminek természetes következménye volt, hogy mindenki kénytelen volt, akármilyen ajánlatot tettek neki, elfogadni, mert nem tehette ki ma;gát a bizonytalanságnak és az azzal járó kockázatnak. Ennek az volt a természetes következménye, hogy a ma13