Képviselőházi napló, 1935. XV. kötet • 1937. június 23. - 1937. november 16.

Ülésnapok - 1935-238

66 Az országgyűlés képviselőházának 23 ségének, egy jobboldali alakulatnak erre vonatkozó memorandumából e kérdéssel kapcsolatban néhány sort felolvasni. Azt mondja e memorandum, ezek a számok mindennél többet mondanak (olvassa): »1932-ben az összes egyenesadók 513 milliót tettek ki. Ebből 36 millió esett a 132.000 főnyi kereső magánalkalmazottra. Ha az országban átlagosan 4 millió adózót veszünk, iigy átlagban az adóteher évi 128 pengő fejenként. Ezzel szemben a magánalkalmazottak fejenként 272 pengőt fizetnek, igen szerény számítás mellett és még így is 105%-kai magasabb adóterhet viselnek, mint az országos átlag. A számok beszélnek. Az adórendszer antiszociális voltát mi sem bizonyítja jobban, mint a különadó, ha szembeállítjuk a részvénytársaságok társulati adójával. Az adómorál különleges kialakulása hazánkban főként a fixfizetésűeket sújtja, mert a havi vagy heti fizetéses alkalmazottak javadalmazása könnyebben vonható adó alá, szemben a részvénytársaságok fejlett mérlegtechnikájával és az ingóvagyon mozgékonyságával.« Már egy ízben voltam bátor kimutatni, hogy a magánalkalmazotti különadó a legnagyobb adóteher a házbirtok adóterhe után, így tehát a legtöbbet fizet a házbirtok után a legier ongyoltabb helyzetben lévő, a legnyomorúságosabb sorban sínylődő magánalkalmazotti kar. Hiányolom, amit már a bizottságban iő szóvátettem és amire vonatkozólag a bizottságban a kereskedelemügyi miniszter úr tett nyilatkozatot arra vonatkozóan, hogy ezt a végrehajtási utasításban fogja majd pótolni, a kereskedelmi utazók és ügynökök kérdését. Amikor ezt szóvátettem a bizottságban, erre vonatkozólag a miniszter úr azt a megnyug; tató kijelentést tette, hogy a végrehajtási utasításban kíván ezzel foglalkozni. Nekem ezzel szemben az a szerény kérésem volna, hogy méltóztassék a Kereskedelmi Utazók és Ügynökök Országos Egyesületének a miniszter úrhoz eljuttatott memorandumát figyelembe venni, amelyet tudomásom szerint a Tesz. is aláírt, tehát nemcsak baloldali alakulatok írták alá és amely a miniszter úrhoz tegnap jutott el. Ebben azt kéri ez az érdekképviselet, hogy ne a végrehajtási utasításban, hanem már a törvényben méltóztassék az 1. § módosítása kapcsán intézkedni. Nem kívánom ezt a módosítást felolvasni, mert a miniszter úr ismeri és a Ház legtöbb tagja is megkapta, csak tisztelettel kérem, hogy méltóztassék ezt oly mértékben igénybe venni, ahogyan ezt az utazók és ügynökök szociális helyzeténél fogva ez a kérdés feltétlenül megérdemli. Ugyanúgy, ahogyan a bizottságban szóvátettem, itt is szóvá akarom tenni azt, s szeretném, ha a plénum előtt is hallhatnám a miniszter úr, nyilatkozatát, hogy feltétjén különbség teendő a törvény végrehajtásánál a nagyüzemek, s a kiskereskedők és kisiparosok, tehát a detail kereskedelem között. Egészen más elbírálás alá tartoznak a kis exiszteneiák és detailkereskedők, mint a nagyüzemek, amelyekkel iszemiben természetesen fokozottabb mértékben kell védelemben részesíteni az alkalmazottakat. Tisztelettel »kérem méltóztassék a^ speciális elbírálást érdemlő vendéglátó ipar kérdését is külön megfigyelés és elintézés tárgyává tenni. T. Ház! A törvényjavaslat csak három kér8. ülése 1937 június 25-én, pénteken. déssel foglalkozik tág kerettartalmával. Az egyik a munkaidő, a másik a minimál is munkabér és a harmadik a fizetéses szabadság kérdése. Ezek elbírálásánál vegyük mindenekelőtt azt a különbséget, amely a köztisztviselők és a magántisztviselők között áll fenn. Egészen röviden kívánom hangsúlyozni, hogy ma a köztisztviselői osztály, a köztisztviselői társadalom sem irigylésre méltó, a fizetések leszállítása és a nyugdíjak csökkentése folytán különösen nem, sőt feltétlenül segítséget érdemel, de még mindig különb helyzetben ,van a köztisztviselő, mint a magántisztviselő, mert a köztisztviselőnél megvan a feltétlen előhaladásnak és a feltétlen biztosított nyugdíjnak a lehetősége, ezzel szemben a magántisztviselő esetleg kisebb fizetéssel kerül új állásba, tűrhetetlen munkaviszonyok folytán vagy a gazdasági konjunktúrák és dekonjunktúrák folytán, vagy azért, mert olcsóbb munkaerőt találnak, veszítheti el az állását. De különbség van a magánalklamazott és az ipari munkásság között is, mert ha az a munkás elért bizonyos gazdasági pozíciót, azt rendszerint megtartja és a maximális lehetősége az, hogy elpolgárosodik, ezzel szemben a magántisztviselő teljesen kiszolgáltatott, bizonytalan sorsú, amit a B.-listák sorozata és a létszámcsökkentés intézménye igazol, és végeredményben elproletárizálódik. (Ügy van! Ügy van!) T. Ház! Amerikáról mondotta egyszer Mac Kinley, hogy addig van jó dolguk Amerika munkásainak, amíg nem az ember keresi a munkát, hanem a munka keresi az embert. Ma Európában fordított a helyzet, s azért fontos e$ sürgős a segítség, és ebből a szempontból kívánok hozzá szólni ehhez a kérdéshez. T. Ház! Méltóztassék megengedni, hogy a munkaidő kérdésben is idézzem a Magyar Magánalkalmazottak Nemzeti Szövetségének memorandumát, Corzan Avendano Bélának a munkáját. A következőket mondja erre vonatkozólag (olvassa): »Jól tudjuk, hogy a heti 40 órás, de legfeljebb 48 órás munkahét a legtöbb nyugati államban már bevezetést nyert, keressük talán ezen az úton az állástalan intelligencia elhelyezésének egyik módját. A magánalkalmazottak 33 százaléka napi 9—10 óránál többet dolgozik s így érthető, hogy a szellemi munkaerők ilyen nagymérvű antiszociális kihasználása mellett nehezen állhat elő kereslet a munkapiacon. Természetesen preventive gondolni kell arra is, hogy a munkaidő esetleges csökkentése ne vonja esetleg magával a munkabérek csökkentését is. A munkaidő rendezéséhez szervesen kapcsolódik a hétvégi pihenő és a fizetéses szabadság törvényes rendezése is.« T. Ház! Ahogyan már mondottam, a napi 8 órás munkaidő bevezetését örömmel üdvözlöm, de ugyanakkor azt kívánom, méltózTassék lehetetlenné tenni a rendszeres túlóráztatást. Túlóráztatásról csak rendkívüli esetekben és rendkívüli foglalkozási ágakban lehessen szó. Például olyan esetben, ha a munkahelyre nézve veszély származnék a munka abbahagyásából vagy ez a munkás vagy a munkaadó súlyos kárát jelentené — de még akkor se legyen ez rendszeresíthető, nemcsak szociális, hanem egészségügyi szempontok miatt sem. Ugyanebből a szempontból fontos a napközi szünet és a munkahelyek egészségügyileg megfelelő berendezése. A túlóráztatás rendszerességét