Képviselőházi napló, 1935. XV. kötet • 1937. június 23. - 1937. november 16.

Ülésnapok - 1935-238

Az országgyűlés képviselőházának 238. ülése 1937 június 25-én, pénteken. 61 nak, hogy menjen kereskedelmi pályára és azt kérdik, miért pályáznak állami hivatalba, miért kell nekik mindenáron nyugdíjas állás. Leszek bátor bemutatni a kereskedőpályát, amely nem nagy vonzóerővel bír a középiskolákból kikerült ifjúságra. A kereskedelemnek van egy rétege, amely felett nyomtalanul ment el minden technikai haladás, amelynek a feje felett nyomtalanul' mentek el az évtizedek s amely ma éppen olyan páriasorsban van, mint amilyen páriasorsban volt 30, 40, 50 évvel ezelőtt. Ezek .a fűszer- és élelmi szerkereskedelmi alkalmazottak. Ha az urak elmennek nyáron a Balaton mellé, figyeljék csak meg, hogy a szegény boltoslegények ott állnak az állomáson, várják, hogy jön-« az uraság, felkapják a koffert, viszik azzal, hogy: parancsoljon, én Nagy Sándor fűszerkereskedő alkalmazottja vagyok, nagyszerű tejünk és fűszerünk van. Cipeli a koffert az a szegény alkalmazott csak azért, hogy a fürdőhelyen megjelenő ő nagysága meg ne feledkezzék arról, hogy a tejet és a zsemlyét Nagy Sándor fűszerkereskedőnél vásárolja. Ezek a szegény páriák reggel 5 órakor _ kelnek fel, kitisztítják a boltot, beöntik a tejet, kihordják a tejet és a süteményt. . A legmegalázóbb munkát kell ezeknek a szegény embereknek végezniök és amikor holtfáradtan visszaérkeznek a boltba, akkor ott előkészítik az árut. Amikor lenyelték silány ebédjüket, már újra ott kell lenniök és boldogok, ha este 8 órakor a főnök nagy kegyesen megengedi, hogy lehúzhassák a rolót, s másnap újra kezdődik az egész elölről, reggel 5 órától este 8—9 óráig. Ezeknek a szegény páriáknak olyan bérért kell dolgozniok, amely minden érző ember arcára szégyenpírt hajt. Hogyan hívjuk fel tehát a polgári középosztály gyermekeit arra, hogy menjenek kereskedői pályára, amikor maguk előtt látják ezeket a szegény páriákat? Évtizedek óta harcolnak ezek az emberek azért, hogy helyezzék át a vásárnapokat és adják ímeg nekik azt, amit már minden egyház papja, kezdve a hercegprímástól a református püspökig és szuperintendensekig hangoztatott, a vasárnapi munkaszünetet. Pár évvel ezelőtt rendezte a miniszter úr a vasárnapi munkaszünetet, de a szerencsétlen boltoslegényeknek, akik este 11 órakor kerülnek az ágyba, másnap, vasárnap reggel 5 órakor fel kell kelniök, be kell menniök a boltba az árukat előkészíteni és amikor jön a vevőközönség, azt kiszolgálhatja és miután holtfáradtan elvégezte dolgát, 11—12 óra lesz, míg megszabadul. Kérdem az igen t. miniszter urat, hol van ennek a szerencsétlen páriának a vasárnapi pihenője? (Farkas Elemér: Ezen akarunk segíteni! — Propper Sándor: Éppen az a baj, hogy nem akarnak. — Farkas Elemér: Hogyne akarnánk!) A törvényjavaslat indokolásából arra következtetek, hogy a miniszter úr nem vonja be ezeket a 8 órai munkaidő kategóriájába, mert hiszen azt mondja (olvassa): »Az utóbbi eset áll fenn például ezidőszerint a kiskereskedelemnél. Ezekben a foglalkozási ágakban tehát az alkotandó törvényt — az^ ^ eltérő szabályozásra szóló felhatalmazás híján — nem lehetne hatálybaléptetni. Ez pedig a munkavállalók érdekével ellentétben lenne. A munkavállalók érdeke is azt kívánja, hogy a miniszternek módja legyen hosszabb munkaidő megállapítására, mert így mód lesz arra is, hogy a munkaidő olyan foglalkozási ágakban is korlátoztassék, amelyekben ma még á 48, illetőleg a 44 órás munkahetet nem lehetne rendszeresíteni. Ezekben a foglalkozási ágakban — a szóbanforgó felhatalmazás ihíján — megmaradna továbbra is a heti 72—84 órás munkaidő, a felhatalmazás alapján pedig, ha heti 48 órára nem is, mégis a mainál lényegesen rövidebbre lehet a munkaidőt leszállítani, ez pedig jelentős haladást jelent«. Ebből arra következtetek, — mint /mondtam — 'hogy ezek nem kerülnek ennek a törvényjavaslatnak a hatálya alá, de akkor m&g kell kérnem a miniszter urat arra, hogy ennél a munkáskategóriánál — még a jövő fejlődés szempontjából is — ne tűrje tovább azt a maga által is elismert 80—84 órás heti munkaidőt, ne tűrje, hogy intelligens, középiskolát végzett fiatalemberek olyan egészen utolsó munkát legyenek kénytelenek végezni, mint amilyenre mai kizsákmányoltságukban kényszerülnek. A kereskedelmi akalmazottaknál a legelemibb, amit meg kell tenni, be kell vezetni a vasárnapi munkaszünetet az egész vonalon, a második lépés: szabályozni a nyitást, szabályozni a zárást, (Kéthly Anna: A zárás utáni munkát!) azután a zárás utáni munkát, szabályozni azt, hogy ezeknek az alkalmazottaknak legyen szabad leülniök, amikor nem dolgoznak. (Müller Antal: Helyes! A zárás utáni munkát szabályozni kell! — Kéthly Anna: Ott játszák ki a legjobban!) Hariminc esztendővel ezelőtt Nagy Ferenc, Hegedű® miiniszter megbízásából egy törvénytervezetet készített, amelynek egyik Szakasza azt mondja, hogy minden üzlettulajdonos köteles gondoskodni arról, hogy az alkalmazottak, amikor nincs dolguk, leülhessenek. Ma odajutottunk, hogy a székesfőváros saját élelmiszerüzameiben — pedig hát azok közintézmények — megtiltják az alkalmazottaknak ármunka közben való leülést. A boltois, a szatócs, a fűszeírkereskedő előtt halálos bűn, ba. az a szegény boltoslegény, aki reggel 5 órától délután 6—7 óráig folyton robotol, véletlenül le mer ülni. (Gr. Festetics Domonkos: Sajnos, ez így i van!) Ezeknek a szegény embereknek a védelI méhen kérem a miniszter urat, hogy^ foglalkozzék ezzel a kérdésis^il is, mert ez az állapot így tovább nem maradhat. (Kéthly Anna: Az áruházaikban sem engedik leülni az alkalmazottakat, ha nincs is dolguk!) Egy (másik 'alkalmazotti kategóriáról, amelyet tímár itt érintettek, már csak néhány percig van módomban beszélni. Leszek bátor pár kiáltó dolgot elmondani a 'miniszter úrnak az ügynökök és utazók életéből. Az első aiz, amire máir i Propper képviselőtársam rámutatott, hogy ezeknek a jogviszonyai egyáltalán rendezve nincsenek és a legelemibb követelmény az, hogy végre valahára ezeknek a jogviszonyait, ha nem lehet ebben a törvényben, iákkor egy külön törvényben tessék végre rendezni. Nem tűrhető állapot az, hogy egy igen értékes társadalmi réteg kénye-kedvére ki legyen szolgáltatva a legmohóbb profitvágynak. A leghelyesebb volna, ha ez a törvényjavaslat tenné ezt lehetetlenné, vagy a-iminisiztsr úr ennek a törvényjavaslatnak a kapcsán kapna felhatalmazást arra, hogy ezt a kérdést, ha máskép nem megy, rendeletiben szabályozza. Hiba az, hogy a kereskedelmi utazó, az ügynök, a helyi ügynök semmiféle fizetett szabadságot nem kap. A legtöbb esetben min10*