Képviselőházi napló, 1935. XV. kötet • 1937. június 23. - 1937. november 16.

Ülésnapok - 1935-238

58 Az országgyűlés képviselőházának 23 8. ülése 1937 június 25-én, pénteken. vei ezelőtt az egyik tanács egy esetben azt mondta ki, hogy a most megnyíló igényekre nem lehet alkalmazni az 1926.-XIII tc.-t. Az az álláspontom, hogy amikor a törvény azt mondja, hogyha a nyugdíjra vagy ellátási díjra az arra jogosult igénye csak 1914 július első napja után nyílik meg, ez alatt a törvény életbeléptetéséig eltelt időt kell érteni, de nem az idők végtelenségéig, nehogy amikor a nyugdíj nem az 1926:XIII. te. életbeléptetésekor, hanem ma, holnap, egy vagy két év múlva nyílik meg, még mindig eme arányszám alkalmazásával legyen a magánalkalmazott nyugdíja oly mértékben lecsökkenthető, hogy az sem neki, sem családjának tisztességes megélhetést nem biztosíthat. Ennek a törvénynek vonatkozó módosítását ajánlom a mélyen t. iparügyi miniszter úr figyelmébe, annál is inkább, mert a bíróságnál törvényhozási rendelkezés, illetőleg legilletékesebb helyről jövő magyarázat nélkül a magánalkalmazottakat megnyugtató eredményt elérni nem lehet. Amikor bátor voltam kifejteni, hogy ezt a törvényjavaslatot miért tartom kielégítőnek

1

, — hanem is minden igény kielégítésére alkalmasnak — s amikor kifejtettem, hogy ettől a törvényjavaslattól várom egyúttal a nagytőkének és a gyáriparnak azt a megértését, amely a szociális feszültséget levezeti, — amely a nagytőke részéről

f

már ismételten hangoztatott, sőt ellenoffenzívája során .már minden vonalon kifejezésre juttatott támadások megszüntetésére irányul • — akkor remélem, a nagytőke meg fogja találni a kontaktust az ebben a törvényjavaslatban lefektetett elvekkel, e kontaktus alapján megszünteti a szociális feszültséget, s arra a kiegyenlítő, nyugodt .bázisra helyezi a magyar gazdasági és termelőéletet, amely a szélsőségeknek egyedül biztos ellenszere. Amikor meg vagyok győződve arról, ihogy ez a törvényjavaslat ezt a célt megvalósítja, a törvényjavaslatot általánosságban, a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Helyeslés, éljenzés és taps a jobboldalon és a balközépen.) Elnök: Szólásra következnék ifj. Balogh István képviselő úr, aki azonban nincs jelen, feliratkozása tehát töröltetik. Szólásra következik Malasits Géza képviselő úr. Malasits Géza: T. Ház! Az előttem szólott t. képviselőtársam nagyon jól megtanulta, a Quadragesimo anno-t, annak szellemében beszélt, de nem ismeri a kapitalizmust, főképpen nem ismeri a nagytőkét, mert különben nem mondta volna azt, amit most zárószavaiban is mondott, hogy tudniillik a nagytőkére vár az a feladat, hegy áthidalja azt a nagy ellentétet, amely a munka és a tőke között fennáll és a nagytőke valamiképpen csillapítótag viselkedjék abban a harcban, amely már több évszázada folyik a munka és a tőke között. A nagytőke nem szentimentális» a nagytőke nem azért fektet pénzt vállalkozásokba, hogy embereknek munkát és kenyeret adjon, hanem azért, hogy a saját profitját növelje. A nagytőke előtt egy szempont van: a profit és a minél több profit. Ha ez a profit csak úgy érhető el, hogy a munkásokat <a legmesszebmenŐ módon kizsákmányolják, ha a profit csak úgy érhető el, ha 16 órán át dolgoztat a munkásaival, akkor 16 órát fog dolgoztatni, s ameddig valamely hatalom fel nem tartóztatja és valamelyes hatalorn nem állja útját ennek a mértéktelen kizsákmányolásnak, addig a tőke az emberi munkaerőt mindig ki fogja zsákmányolni. A múlt század liberális érájában az állami hatalom nem avatkozott be vagy csak nagyon ritkán a tőke és a munka közötti harcba. Ezzel szemben azonban lehetővé tette, hogy úgy a munkások, mint a tőkések szervezkedjenek. A liberális gazdálkodásnak ez a beállítottsága csak későn jutott el Magyarországra, csak 1904 óta datálódik. Széll Kálmán miniszterelnök volt az első, aki lehetővé tette, hogy a munkások szakszervezeteket alakítsanak és országod szervezetekbe tömörüljenek. Széll Kálmán idejétől kezdődik azután a munkásság erőteljes szervezkedése, mint gátja és fékje a tőke mohó és mértéktelen profitvágyának; a tőkétől tehát nem lehet azt várni, hogy szentimentálisan, magától ismerje el, hogy mi a kötelessége, a tőke akkor enged, hogyha kemény öklöt lát maga előtt Ha ez a kemény ököl a munkásság ökle, akkor a munkásság ökle elől hátrál meg, ha azonban az állam nem teszi lehetővé, hogy az érdekeltek, a munkások maguk védjék meg magukat, akkor az államnak a kötelessége beavatkozni s az állam kötelessége lefékezni és gátat állítani a mértéktelen kizsákmányolásnak. A tőke mindig csak egyet néz, a profitot. Az az eset, amelyre az előttem szólott igen t. képviselőtársam célzott, valószínű. y an több olyan vállalkozó, aki azt mondja, hogy megelégszik a befektetett tőke kamataival, ezek azonban rendszerint olyan gyárak és üzemek, amelyek már le vannak írva, amelyekben tehát ki nem fizetett munkabérekből már kifizették azt, amibe az a gyár teljes berendezéssel együtt került. Az ilyen kapitalista, az ilyen nagyvállalkozó tehát, aki egy teljesen leírt gyárral rendelkezik, könnyen mondhatja, hogy: kérem, én megelégszem a befektetett tőke kamataival, nekem az is elegendő, A magyar gyárak, mondjuk a textiliparban a legtöbb gyár, az utóbbi húsz esztendőben létesültek. Igaz, hogy az az állami támogatás, amelyben részesülnek, lehetővé teszi számukra, hogy vagyont keressenek olyan idő alatt, amilyen idő alatt — mondjunk — a múlt században képtelenség lett volna vagyont keresni, mégis ezek a gyárak nincsenek leírva és az iparban az újonnan betolakodott elemeknek a mohóságával vetik magukat a kizsákmányolásra és nem ismernek mértéket és nem ismernek határt. Éppen a múltkor volt alkalmam a miniszter úrral összetűzni ebben a kérdésben, amikor rámutattam arra, hogy egy hódmezővásárhelyi gyár ezelőtt hét évvel csőd előtt állt, 1930-ban kapott a gyár hatalmas állami támogatást, azonkívül divatba jött egy cikke, amelyet a gyár olcsó munkabérek mellett állít elő és ez alatt a hét év alatt úgy megszedte magát, olyan vagyont gyűjtött, amilyen vagyon gyűjtéséhez azelőtt egy egész emberélet is kevés volt. (vitéz Benárd Ágost: Ez egy antiszemita beszéd! — Buchinger Manó: Az urak nem antiszemiták! Az urak egészen jól megvannak a gazdag zsidókkal!) Ez az úr jó keresztény, mindennap jár a templomba és így kereszténysége ellen nem lehet kifogást emelni, ez az úr ismeri a Quadragesimo Anno-t, ismeri a Rerum Novarum-ot is, miért nem adja meg a munkásainak a nyolcórás munkaidőt? De nem is megyek ilyen messzire, miért nem adja meg munkásainak azt, amit a miniszter rendeletileg ráparancsolt? Mert ez az úr még ezt sem adja meg a munkásoknak, akik nem mernek mukkanni, mert attól fél-