Képviselőházi napló, 1935. XV. kötet • 1937. június 23. - 1937. november 16.

Ülésnapok - 1935-237

46 Az országgyűlés képviselőházának 23 7. ülése 1937 június 24-én, csütörtökön. helyesebb, jobb jövőt alapozzon meg, de mi­után a imélyan t. miniszter úr olyan kérdések­ben, amelyeket elintézhetett volna törvénnyel, a rendelethez ragaszkodott, a magam részéről nem fogadhatom el a javaslatot. (Helyeslés és taps a baloladoln.) Elnök: Usetty Béla képviselő urat illeti a szó. Usetty Béla: Mélyen t. Ház! Bródy igen t. képviselőtársam nagyon objektíven és alaposan foglalkozott a javaslattal, mint ahogy azt tőle meg is szoktuk. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) 0 egészen szépen végigvezette ennek a törvény­nek előnyeit s én most neki mondom azt, amit az ellenzékről szoktak nekünk mindig mondani, hogy azt vártam tőle, el fogja fogadni ci ja™ vaslatot. O ugyani« helyeselte, jónak látta, s ielfedezte benne mindazokat az előnyöket, amelyek benne vannak és amelyek — mivel kerettörvényről van szó — benne lesznek. Azt 'hiszem, hogy ő is a legteljesebb megnyugvás­sal fogja fogadni ezt a törvényjavaslatot, ha törvényerőre fog emelkedni. Mi jogászok természetesen nem örülünk mindig annak, ha kerettörvények látnak nap­világot, mert mi szeretjük azt, ha precízen vannak megállapítva az egyes disztinkciók is, hogy meg' lehessen különböztetni minden tényállásra azokat a jogszabályokat, amelye­ket a bíróságnak alkalmaznia kell adandó al­kalommal, vagy amelyeket a közigazgatási hatóságoknak kell kötelező erővel figyelembe­venniök. Azt hiszem azonban, abban egyetért­hetünk, mert Bródy igen t. képviselőtársam is kidomborította azt, hogy vannak olyan tények, vannak olyan események, amelyeket előrelátni nem lehet, amelyekre nézve nem lehet köte­lező jogszabályokat már előre megalkotni, mert akkor az a törvény hasznavehetetlen lesz. Ha tehát kötelezően nem lehet kimondani ilyen dolgokat egészen precízen, akkor helyes az, ha kerettörvényt hoznak, amely kerettör­vényt azután tartalommal úgy és akkor tölte­nek kiv amikor arra szükség van és amikor azt a lehető legjobban lehet alkalmazni. Ebben az esetbem azt, hiszem, tényleg a ke­rettörvényes szabályozás a .helyes. Ki garantálja azt, hogy a munkaviszonyok öt év múlva is ugyanazok lesznek, mint ma! Mi azt látjuk, hogy egy-két év alatt annyira megfordult minden a gazdasági erők harcában, annyira kellett az egyik, vagy a másik félnek védekez­nie, hogy, ha mii ^ szigorú szabályokat fogla­lunk ebibe a törvénybe, akkor nines meg az a rugalmasság, amely nélkül pediig egy ilyen tör­vényt helyesen alkalmazni nem lehet s akkor nem értük el azt a célt, amely felé mindenképp törekszünk és amelyet el akarunk érni. Éppen rabban látom ennek a törvénynek he­lyes voltát, hogy esak kerettörvény, mert a mi­niszternek mindig módjában lesz alkalmaz­kodni azokhoz a körülményekhez, amelyek ép­pen felvetődnek ,s amelyek nélkül nem lehet he­lyesen és jól megoldani azt a nagy hareot, amely a tőke és a munka közt, sajnos, megvan és azt hiszem, a jövőben is meglesz. Jó, ha a gazdasági erőknek ebben a harcában a kor­mányzat odaállhat a gyengébb mellé, a gyen­gébbeket megvédelmezheti, úgy, ahogy éppen azok az idők megkövetelik. Nem lehet azt mon­dani, hogy a 48, vagy a 44 órának betartását minden esetre kötelezővé kell tenni, hiszen ép­pen méltóztattak felemlíteni a kereskedelmi uta­zókat. Ne méltóztassék azt hinni, hogy mi nem szeretnők azt, hogy benne legyen expressis ver­bis ebiben a törvényiben, hogy a törvény intézke­dései ezekre ds vonatkoznak. Mi magunk sem helyeseljük azt, amikor kijátszási szándékkal egyes kereskedelmi utazókra, akik valóságban alkalmazottak, ráoktrojálják azt, hogy nékik önállóaknak kell lenniök, hogy iparigazolványt kell váltaniok, önállóan kell adózniok, a helyett, hogy megmaradnának, az akalmazotti státus­ban, annak jogkörében és élveznék annak elő­nyeit, de éreznék a hátrányait is. Mert vannak előnyei is, ha ők önállóak, de természetesen vannak hátrányai is. Magam is azt kérem a miniszter úrtól, hogy a 15. §-t használja fel arra, hogy azokat, akik tényleg kereskedelmi utazási alkalmazot­tak, ennek a törvénynek hatálya alá vonja és szigorú megtorlás ban részesíttesse azokat, akik kijátszási szándékkal akarnak egyes embere­ket megfosztaná olyan előnyöktől, amelyek őket megilletik. Azonban ezt törvényben köte­lező erővel általánosságban kimondani, azt hi­szem, nem lenne helyes, a részleteket pedig a rendelet majd meg tudja szabni. Nekem magamnak is az a kérésem, hogy például talán precízebb kifejezésekkel történ­jék a vezetői minőség körülhatárolása. Ma­gunk sem tudnánk egészen precíz meghatáro­zást adni, de talán lehetne a 2. § 4-ik bekezdé­sét akként módosítani, hogy a törvény nem vonatkozik azokra a felelős állásban lévőkre, akik törvényszékileg bejegyzett cégvezetők vagy bármilyen más vezetők, ha nem esnek az öregségi és rokantsági biztosítás alá. Ez már olyan körülírás, amely szűkebbre fogja vonni a kört s egy bíróságnak adandó alkalommal inkább meg lehet majd állapítania azt, hogy az illetőt ebbe a kategóriába kell-e bevonni, ahol a törvény hatálya még nem terjed ki rá vagy pedig törvényen kívülállónak kell-e len nie s az egyéb magánjogi szabályokra vonat­kozó kötelező rendelkezések hatálya alá esik-e. Ezt mindenesetre kérném, A 2. § 1. pontja megmondja, hogy a mező­gazdasági és erdei termeléssel összefüggő mel­lékiparág nem esik ennek a törvénynek ha­tálya alá. Már most el tudjuk képzelni, hogy vannak nagy fűrésztelepek, faipari feldolgozó telepek, szeszgyárak, amelyek már egészen ön­álló üzemeknek tekinthetők, amelyeket úgy is vezetnek, mint gyáriüzemet, nem csak mint mellékiparágat, úgyhogy egész bátran azt le­het mondani, hogy az ilyen üzem már fő­iparág, főfoglalkozási forrás. Ezeknél könnyen elképzelhető, hogy a végrehajtási utasítás ki fogja mondani, hogy az ezekben alkalmazott művezető, üzemvezető, szeszgyárvezető ennek a törvénynek hatálya alá tartozik s nem az általános magánjogi szabályok alá vagy pedig a gazdasági törvény alá, talán még gazdasági cselédnek is lehet minősíteni, mint ahogy tud­juk, hogy vannak egyes főszolgabírói határo­zatok, amelyek odasorolták ezeket az embe­reket. Erre vonatkozólag is az a kérésem tehát, hogy a miniszter úr tegye megfontolás tár­gyává: nem lehet-e ezt precízebben kifejezésre juttatni a törvényben, hogy mindenféle ilyen visszaélésnek gátat vessünk és azok, akikre a törvény intenciója kiterjestendő vagy akik en­nek hatálya alá tartoznak, tényleg odakerülje nek a 2. § 4. pontjában említett vezetők közé. A miniszter úr indokolásában megmondja, hogy körülbelül 500 pengő az a határ % amelyet ő gondol. (Bornemisza Géza iparügyi minisz«

Next

/
Thumbnails
Contents