Képviselőházi napló, 1935. XV. kötet • 1937. június 23. - 1937. november 16.

Ülésnapok - 1935-237

Az országgyűlés képviselőházának 23 7. aággal összefüggő ipar kérdésével sem, mert hiszen ezek nem ennek a tárcának a keretébe, hanem a földmívelésügyi tárcához tartoznak, végezetül azonban mégis volna három kérésem az iparügyi miniszter úrhoz. (Ralijuk! Haljuk!) Nevezetesen a földmunkások munkabérét nagyon károsan befolyásolják az inségmunkákért fizetett munkabérek, mert a vállalkozók és a munkadók ezeket az inségmunkabéreket iránybéreknek tekintik (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) és ezzel az inségmunkabérek rontják a földmunkások, a kuibikosmunkások munkabérét. Ennek a kérdésnek a rendezését kérném én a földmívelésügyi miniszter úrtól is. (Andaliázi-Tíasnya BélaEzt mondtam én három évvel ezelőtt.) A másik kérésem, amikor mi itt a munkaidő rendezéséről és szabályozásáról beszélünk, szorosan összefügg ezzel a törvényjavaslattal, csak talán a belügyminiszter úr reszortjába tartozik, mégis felhívom az iparügyi miniszter úr figyelmét és a segítségét kérem abban a tekintetben, hogy például az Oti.-nál az orvosok működési korhatárát méltóztassék megrszabni, mert az még a mai napig sincs meghatározva. Száz évier is lehet valaki ott orvos, amíg csak motoszkálni tud. A múltban nyugdíjaztak egy párat közülük, a Közigazgatási Bíróság — pragmatikája szerint, bár minden bíróság ígv döntött volna, — kártérítésre ítélte az Oti.-t, közben azonban ezek az urak anynyira elöregedtek, hogy nemsokára meg is haltak, Mi az ifjúságot akarjuk elhelyezni. Száz-százhúsz fiatal orvost lehetne elhelyezni, ha fz Oti.-nál is szabályöznók a munkaidőt és az Oti.-nál is bevezetnők a működési korhatárt. A fiatalságnak az iparban való elhelyezése se legyen kényszerű intézkedés és olyan tesséklássék, megtűrt valami, mint ahogy a múltban láttuk, hogy egy summa cum laude, kitüntetéssel vizsgázott doctor juris elkerült a Weiss Manfréd-gyárba és ma reggel hét órától este hét-nyolc óráig egy negyedórás munkaidő megszakítással dolgoztatják egy irattárban, egy altfezt alá beosztva ezt a kitüntetéssel végzett doctor jurist, ahol létrára mászva rakja el nagyság szerint az aktákat. (Andahazi^Kasnya Béla: Ez botrány!) Hát ha ez a racionális gazdálkodás, ha ezt akartuk mi elérni, akkor megérdemeljük a jogos kritikát. Mély tisztelettel hívom fel az igen tisztelt iparügyi miniszter úr figyelmét ezekre az anomáliákra. Végezetül annak bizonyítására, hogy ez a javaslat mennyire időszerű és mennyire szükséges volt, s hogy senki elvakultsággal és elfogultsággal ne vádoljon engem, éppen a bankkapitalizmushoz és a nagyiparhoz igen közelálló báró Kornfeld Móric álláspontját fogom leszögezni, aki a Nemzeti Figyelő egyik számiában azt írja, hogy (olvassa): »A termelés öncélúsága az utóbbi évtizedekben túlságosan megfeledkezett nálunk az, emberről. Korrigálni kell tehát a magángazdasági rendben tevékenységet végző tényezők egymáshoz való viszonyát.» Korrigálni kell tehát, mélyen tisztelt Képviselőház. íme, az első hatalmas^ állami korrekció ezen a téren a jelen törvényjavaslat formájában fekszik itt előttünk és én azt bizalommal el is fogadom. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps a jobboldalon és a balközépen.) Elnök: Bródy Ernő képviselő urat illeti a szó. Bródy Ernő: T. Képviselőház! Az előttem szólott tisztelt képviselőtársam beszédének ülése 1937 június 2k-én, csütörtökön. 41 egyes részeire alkalomadtán majd vissza fogok térni, de nem mTŰa&zthatom el most, ebből az alkalomból, hogy ne térjek vissza a mélyen tisztelt előadó úr beszédére, amely nemes emberszeretettől és igazi szociális érzéstől áthatva megfelelően világította meg a problémákat és én erről a helyről is objektív kötelességemnek tartom ezt kiemelni. (Helyeslés a jobboldalon.) T. Ház! A magam részéről foglalkozni óhajtok a magántisztviselők kérdéseivel ennek a javaslatnak keretén belül. A magántisztviselői kar a polgári társadalomnak értékes része, a gazdasági életnek fontos tényezője, mert ez a magántisztviselői kar végzi a kereskedelemnek, az iparnak, a hitelnek, a közlekedésnek és a biztosításnak az egész ország gazdasági életét átfogó ügyeit, végzi mint munkatárs, végzi mint segéd tisztviselő, végzi mint motor, végzi a legkülönfélébb alakulatokban. Ezek egy részének megvan az a reménye és, lehetősége, hogy alkalmazottból főnökké válnak, másik részének megvan az a lehetősége, hogy a hivatali létra legalsó fokától egészen a legmagasabb csúcsokig felmenjen, csak az nem lehetséges, amit némely agy gondol, hogy rögtön vezérigazgató legyen. Olvastam Balogh Jenőnek a felsőházban mondott beszédét; azt mondta, hogy in petto* egy csonió miniszterelnökjelölt járkál ebben az országban, akik azt (hiszik, hogy ők megfelelő módon el tudnák a (miniszterelnökség teendőit végezni. Sok ilyen miniszterelnök járkálhat, de megmondom, még több vezérigazgató-önjelölt mászkál itt, de nem a magántisztviselői karon belül vannak, ezek, hanem rendszerint a birtokon kívül állók képzelik azt, hogy munka, tehetség, tudás, szakértelem nélkül egyszerűen be lehet ülni mások székébe, egyszerűen el lehet venni mások munkáinak gyümölcseit, ök azt hiszik, hogy ez lehetséges, pedig a természetben nincsenek csodáik és ima is, itt is, ezen a téren is csak becsülettel, munkával, szorgalommal és nagy képességekkel lehet előre jutni. Mit látunk azonban éppen a magántisztviselői karban? Látjuk a legkülönbözőbb pozíciókban, látjuk a legkülönbözőbb helyeken az emberi becsületnek és tisztességnek mintaképeit, akik dolgoznak reggeltől estig, akik jellemszilárd ák, becsületesek, megbízhatók, hűek az ügyhöz, amelyet vállaltak, a munkához, amelyhez szegődtek, a főnökhöz aki mellett kitartanak. Láttam «ok egyszerű magántisztviselőt, névtelen embert, aki különb jellem, mint sok neves ember a magyar közéletben. Nekünk meg kell becsülni ezt a m.agántilsiztviseliő társadalmat. Majd rá fogok röviden térni, hogy Magyarországon és egyáltalán a világon milyen mozgalomnak köszönhetjük ezt a jelenlegi törvényjavaslatot is, de most méltóztassék megengedni, hogy csak röviden időzzek annál a kérdésnél, hogy ezeknek a magánalkalmazottaknak joga felett elnéztek, azt félretették, az nem érdekelte a törvényhozókat, ők a jogokban nem részesültek, ellenben annál súlyosabban részesültek a kötelességekben. Csodálatos dolog, hogy amikor a kötelességekről volt szó, akkor a (magántisztviselőket, az alkalmazottakat még egy külön adóval is megtisztelték, annyira kiemelkedtek; nem a jogok és a kötelességek harmóniája szerint, hanem a jogok nélkül őket csakis a kötelességekkel terhelték. Ha nézem az 1935. évről szóló adó statisztikát, amelyet a pénzügyminiszter úr elénk terjesztett, akkor ia szolgálati viszonyt nagyon előkelő helyen látom. Az egyenes állami adóknál van itt egy 7*