Képviselőházi napló, 1935. XV. kötet • 1937. június 23. - 1937. november 16.
Ülésnapok - 1935-253
Az országgyűlés képviselőházának 253, Nem hallottam ; úgy látszik, akkor véletlenül nem voltam itt. (Derültség.) Még felhívom a miniszter úr figyelmét egy 11 évvel ezelőtt kiadott rendeletre, amelyet nem tarthatok erkölcsösnek, sőt amely talán szégyene is a magyar nemzetnek. 1926-ban 200 pengőért megváltották a 'hadiözvegyek járadékát. Nagyon sok hadiözvegyet ismerek, akik nyomorogtak, sinylődtek és így örültek annak, hogy végre 200 pengőhöz jutnak. Mivel különben évenkint 60 pengőt kaptak volna, alig háromévi járadékukat kapták megváltásképpen. Nem tudom milyen kifejezést használjak, de a legnagyobb felháborodás szól belőlem, amikor erről beszélek; valósággal kihasználták ezeket a szegény hadiözvegyeket. (Ügy van! Ügy van! balfelől,) Arra kérem a miniszter urat, tessék ezt a rendeletet törölni a magyar rendeletek tárából, mert ez szégyene annak. Adjanak ezeknek a hadiözvegyeknek többet. Ök nem adhattak többet, mint hogy elvesztették kenyérkereső férjüket., Ma ott állunk, hogy büntetés hadiözvegynek lenni. Ha ugyanis nem váltották meg a járadékot, akkor havonkint 5 pengőt kapnak, abból pedig nem tudnak megélni. Erkölcsi kötelességünk, hogy ezeken a szegény hadiözvegyeken minél előbb segítsünk. Kérem tehát a járadékmegváltás eltörlését. Méltóztassék lehetővé tenni, hogy újból lehessen a rokkantság (megállapításáért folyamodni; ''hiszem sok estben látjuk, hogy a harctéren szerzett betegség hosszú idő múlva jelentkezik. Sokain varainak, akik a iharctéren, a rokitnói mocsarakban, vagy imáshol, a naigy hidegben imieigkapták a .halálos betegséget s_ az csak ma kezd jelentkezni, sokan csak ma látják, hogy milyem betegséget szereztek a harctéren. Azt -hiszem, egészségesen senki sem jött vissza a yilágháboirúból, laki becsülettel, tisztességgel teljesítette «a kötelességét. Kéreimi az igeini t. miniszter urat, méltóztassék a hadirokkanttörvénynek ezt a rendelkezését megváltoztatni s akik bebizonyítják azt, hogy a iháború okozta a betegségüket, azoknak adják miig a rokkantjáradékot. Kérem továbbá az igen t. miniszter) urat, hogy amennyire imiegengedi az államiháztartás helyzetié» méltóztassék azoknak, akiknek jövedelme a létminimum! alatt van, megadni az ingyen orvosi kezelést, az ingyen kórházi ápolást és az ingyen temetést, A magántisztviselőkre nézve arra kéreimi laiz igen t. miniszter urat, tessék a törvény szigorú enefjével kényszeríteni a magánintézeteket, hogy ők is ihajtsák végre azokat a törvényeket és rendeleteiket, amelyeket mi a közatkalimiaizottafcra nézve hoztunk. Azt kérem, hogy az ország nagyipari vállalatai, intézeted és elsősorban a nagybankok, amelyeknek önálló nyugdíjintézetük van, frontharcos-alkalmazó ttaikat, tisztviselőiket — úgy, mint ahogyan ez az államnál van — csak fegyelmi vétség esetén bocsáthassák el. (vitéz gr. Takách-Tolvay József: Nem igen áll érdekükben!) Egyúttal 'kérem, hogy ezek a vállalatok is számítsák be az előmenetelnél és a nyugdíjnál a harctéren künn eltöltött időt. Szeretnék 'még a ihiaidiköcsönökkel foiglalkozmi, bár tudomi, hog a mai költségvetés nem engedi meg, hogy a hadikölesönöket visszatérítsük azoknak, akik a világháborúban kölcsönt jegyeztek. Szeretném felhívni a miniszter úr figyelmét bizonyos anomáliáikra. Nemi akarok foglalkozni azzal, — nuert előttem foglalkozott ülése 1937 november 16-án, kedden. 471 vele, azt liiszeim, Fábián Béla képviselőtársaimi — hogy sokan azért kaptak szabadságot, mogy hadikölcsönt jegyezzenek, (vitéz Benárd Ágost: Csak úgy kaptak szabadságot!) de felemlítek egy másik anomáliát, amelynek, sajnos, én is vesztese voltami. De mem a magáim érdekében szólalok fel! Nagyon sok tűzharcossal tették meg azt, hogy amikor künn voltunk a harctéren, kényszerítették az árvaszéket, hogy az örökségből — nálam az anyai örökségből — jegyezzen^ hadikölcsönt és így például, amikor én négy és fél év múlva visszajöttem!, kaptam két cigarettára valót. Nem mi frontharcosok jegyeztük azt a hadikölcsönt, hfainem az árvaszék kormányutasításra jegyezte. Ezek megérdemlik, hogy visszakapják a íbadiikölcsömt és ezért arra kérem a miniszter urat, hogy ha lesz rá móidi és lehetőség, méltóztassék ezeknek a tisztességes, becsületes frontharcosoknak, akik künn 1 voltak és nem, maguk jegyezték /a hadikölcsönt, visszaadni azt a pénzt, vtaigy legalább is ammak bizonyos 1 hányadát, amelyet elvesztettek. Szeretnék foglalkozni a honvédségi pótdíjjal is. Ugyanis az 1930. évben a 32.060. számú rendelettel bevezették a honvédségi pótdíjat és a rendelet szerint 126—134 pengőt kaptak az érdekeltek, aminek egy részét beszámították a nyugdíjba is. Ezt a pótdíjat csak az 1930. év után nyugdíjazottak kaptak meg és a háború befejezése után kimerült, rokkantság miatt legtöbbször rövid szolgálati idővel, alacsony rangban nyugdíjazottak nem. Arra kérem az igen t. miniszter urat, méltóztassék ezt a honvédségi pótdíjat nemcsak azokra kiterjeszteni, akiket az 1930. év után nyugdíjaztak, hanem azokra is, akik a háborút becsületesen, tisztességesen végigharcolták, de 1930 előtt mentek nyugdíjba. Az 1924. évi 5600. számú miniszteri rendelet szabályozta a nyugdíjas katonatisztek lakbérét. Ez a rendelet előírja, hogy a nyugdíjba menő katonatisztek a lakáspénzt mindenkor a legutolsó szolgálati állomáshelyük után, vagy pedig egy éven belül szabadon választott tartózkodási helyük szerint kapják meg. Ezzel szemben az 1923. május 1. előtt nyugdíjazott katonatiszteknek ezt a lehetőséget nem engedték meg. Azt kérem, hogy ne csináljanak különbséget azok között a katonatisztek között, akik 1923 után mentek nyugdíjba és azok között, akik 1923 előtt nyugdíjaztattak; mert nagyon sokan voltak, akik a Károlyi-rezsim, majd a kommün miatt nem találtak lakást Pesten és kénytelenek voltak egyelőre vidéki városba vagy falura menni lakni, mert másutt lakást nem kaptak. Ezek azután nem kapták meg azt a kedvezményt, amelyet megkaptak a többiek, azok, akiket 1924 után nyugdíjaztak. Ezekután engedje meg az igen t. Ház, hogy rátérjek a törvényjavaslatra. Ennek a törvényjavaslatnak az én véleményeim szerint két célja van : egyrészt, hogy a tisztességes, becsületes megélhetést és a szociális megbecsülést biztosítson a volt katonáknak, másrészt pedig célja ennek a javaslatnak, hogy a jövő nemzedéknek buzdító példát adjon. Ezért én arra kérem az igen t.. miniszter urat, méltóztassék megváltoztatni ennek a tűzharcos-javaslatnak a címét, (vitéz Kenyeres János előadó: Már bejelentette a miniszter úr!) Ne támogatásról beszéljünk, hanem beszéljünk érdemeik el:
