Képviselőházi napló, 1935. XV. kötet • 1937. június 23. - 1937. november 16.
Ülésnapok - 1935-253
466 Az országgyűlés képviselőházának M ságokkai számoló lépések, amelyeket én lezártakniaik nem tudóik tekinteni. Igen szomorúan látom, 'hogy a törvényjavaslat indokolásában van egy mondat, amely azt mondja, hogy ezzel a törvényjavaslattal a világháborúban katonai szolgálatot teljesített egyénekről való gondoskodást lezártnak kell tekinteni. (Felkiáltások: Ez csak az eredeti javaslatban volt meg! — vitéz Kenyeres János előadó: A bizottsági jelentésben már meg van változtatva!) Hála Istennek, hogy ezt kitörölték és így az a szándék, amely azt a mondatot diktálta, mégis csak megváltozott, örömmel veszem, hogy a törvényjavaslat indokolása is akceptálta azt az aggodalmat, hogy a törvényjavaslattal a róluk való gondoskodást nem lehet lezárni. (Gr. Tajkách-Tolvay József: Ezen már túlvagyunk!) No, igen túl nem mentünk a bizottsági javaslat után sem a gondoskodás terén, de legalábjb kiküszöbölték az említett mondatnak igen súlyos és hátrányos hatását. A miniszter úr beszédében oda nyilatkozott, hogy ez a frontharcos törvényjavaslat valójában honvédelmi kérdés. Az is a legteljesebb mértékben, mert minden dolog, minden cselekvés, amely a világháború frontharcosaival, rokkantjaival, elesettjeivel, vagy akár anyagi károsultjaival szemben is történik, mind honvédelmi kérdés és nincs ennek az országnak ma fontosabb problémája, mint a honvédelem kérdése. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Akkor, amikor itt állunk Európa közepén, beékelve hatalmas pángermán, pánszláv törekvések közé, itt Európának eme ütközőpontján, nekünk ebben az országban úgy kell állanunk sziklaszilárdan minden vonalon, hogy ez az ország bármilyen világkataklizmából is győztesen kerülhessen ki. (Ügy van! Ügy van! jobbfelöl.) Minden kérdést alá kell tehát rendelni a honvédelem kérdésének. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Ennek első megnyilatkazása az, amikor a tűzharcosok megbecsülését látom. En magam nem voltam tűzharcos, vasutas voltam, és 500 katona volt a kezem alá beosztva, akiket vasúti hadiszolgálatra kellett kiképeznem, de mindenkor láttam 1 , a legegyszerűbb emberben is, a legegyszerűbb katonában is milyen élénken él az, hogy neki kötelességei vannak a hazával szemben. (Az elnöki széket vitéz Bobory György foglalja el.) Amikor tényleg azt látjuk, hogy az egész [magyar társadalom annak idején imint egy ember állt a csatasorba, akkor szükség van arra, hogy legalább utólagosan elismerje a nemzet mindazt az értéket, amelyet annak idején elfecséreltek. A tűzharcos eszme a jövőre nézve is értéket képviselő erkölcsi példa és igen helyesen mondja a honvédelmi miniszter úr, hogy ennek a javaslatnak a jövőre nézve is igen súlyos kihatásai lesznek. Mert ha a anai generáció látja azt, hogy a világháborúban résztvett katonákról, ha későn is, de mégis csak történik és történt gondoskodás, akkor azt a közszellemet, amely ma a magyar fiatalságban még nem teljes mertékben él, ez a törvényjavaslat helyre fogja állítani. Nagyon helytelenítem azt, hogy a túloldalról olyan hangok hallatszottak, hogy az a fiatal társadalmi korosztály... (Felkiáltások jobbfelől: Erről az oldalról?) Nem arról az oldalról, (A szélsőbaloldalra mutatva:) ide muta3. ülése 1937 november 16-án, kedden. tok, (Felkiáltások jobbfelől: Az más! Itt katonák vannak!) csak már hozzá vannak szokva az urak, hogy mindig odaadresszálom a mondanivalómat*. De most nem oda önök felé, hanem (A szélsőbaloldal felé mutatva.) ide adresszálom mondanivalóimat, mert erről az oldalról mondották azt, hogy az a fiatal társadalmi réteg, amely nem vett részt a világháborúban, valósággal rossznéven fogja venni azt, hogy túlzott gondoskodás történik a frontharcosokról. (Boczonádi Szabó Imre: Micsoda túlzott gondoskodás?) Hát ez nagy tévedés, mert éppen ez a törvényjavaslat az, amely ebben a kérdésben rendet teremt, (vitéz gr. TakáchTolvay József: A miniszter úr megadta a választ! Nagyon szép, gyönyörű választ adott! — Mózes «Sándor: Ö is válaszolhat!) De azért engedje meg a képviselő úr azt, hogy pár szóval én is kitérjek erre. Lehet nekem is. Mindketten egy faluba valók, miskolciak vagyunk. Ennek a javaslatnak éppen az az érdeme, hogy ebben a kérdésben rendet teremt és három csoportra osztja az igényjogosultakat, (Helyeslés jobbfelől és középen.) amennyiben megmondja azt, hogy az igazolványos altiszteknek egyharmadrész, a frontharcosoknak, illetőleg tűzharcosoknak a másik harmadrész és a többieknek, a fiatalságnak a harmadik harmadrész jut. Annakidején igen sok panasz volt éppen a frontharcosok részéről, amikor számos ember érdekében eljártunk és nem sikerült a frontharcosok érdekét kellőképpen érvényesíteni (vitéz gr. Takách-Tolvay József: Főleg a vasútnál!) azért, mert előttük állottak az igazolványos altisztek. Ekkor fejlődött ki bizonyos gyűlölség és irigység azzal a fiatalabb generációval szemben, akikről azt mondották: békebeli katonáskodással és jobban fizetett zsolddal megelőzött engem, a világháború katonáját és altisztjét. Tehát igenis örömmel üdvözlöm ezt a szelektálást, ezt a parcellázást, amely ezen a téren törvényes rendet fog teremteni és amely megoldja ezt a kérdést, úgyhogy a különböző társadalmi osztályok nem fognak továbbra is gyűlölködő és irigykedő szemmel nézni. Sokan akarnak még utánam is beszélni, tehát rövidre fogom mondanivalóimat. (Felkiáltások jobbfelől: Elfogadja a javaslatot!) A miniszter úr mondott egy remek szép mondatot. (Boczonádi Szabó Imre: Mondott az sokkal többet is!) Nem egyet mondott, százat mondott, (Úgy van! Ügy van! jobbfelől. — vitéz gr. Takách-Tolvay József: így aláírjuk!) de én egyet fogok idézni. Jó? A miniszter úr azt mondotta, hogy nem a törvény betűjében, hanem a végrehajtás szellemében lehet kielégülést találni. Nem szó szerint idézem ezt a mondatot, hiszen a zajban nem hallottam egészen pontosan, de ez volt beszéde lényege (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) és leginkább ez ragadta meg a figyelmemet. En ugyanis azt hiszem, hogy hiába a törvény holt betűié, ha nincs, aki azt becsülettel végrehajtsa. (Ügy van! Ügy van!) Ha a honvédelmi miniszter úr fel fogja kutatni az elnöki osztály levelezéseit az előző esztendőkről, fog ott találni vagy 80 olyan levelet az én aláírásommal, amelyben nagyon keserű szavakkal hívtam fel az annakidején élő honvédelmi miniszter úr figyelmét arra, hogy a tűzharcosoknak, a rokkantaknak milyen keserű elbánásban van részük a hatóságok részéről. (KonkolyThege Kálmán: Mi is megtettük!) Ügy van, kötelességük is volt megtenni. (Boconádi Szabó
