Képviselőházi napló, 1935. XV. kötet • 1937. június 23. - 1937. november 16.

Ülésnapok - 1935-253

Az országgyűlés képviselőházának 253. akik fegyelímileg büntetve nem voltak és meg­feleltek ia szolgálatukban a háború előtt és után a maguk helyén és amellett tűzharcosok,, azok közül méltóztassék tizet, vagyis- 50%-ot kine­vezni és meg méltóztatik látni azt, hogy ennek milyen rendkívül kedvező hatása lesz. Igazság­talanság az, hogy az egy és ugyanazon szolgá­lati ágban levő tisztviselők közül az, aki fron­ton nem volt, az előlépett, sőt osztályvezető lett, ugyanakkor az, aki rangban a háború előtt előtte volt és a háborút átszenvedte, visz­siaamiaradt, eat az .igazságtalanságot egész éle­tén iát szenvedni fogja. A miniszter úr ezen úgy akar a jövőre nézve segíteni, hogy egyenlő minősítés esetén a tűzharcosokat kedvezőbh helyzetbe kívánja hozni. En eat mindenesetre tudomásul veszem azzal a kéréssel, r hogy az igen t. miniszter úr ezt a múltra nézve is le­gyen szíves keresztülvinni. A miniszter úr azzal fejezte be beszédét, hogy nyugodt a miniszter úrnak a lelkiisme­rete. Nyugodt is lehet, mert ő hozíta a törvény­javaslatot először a Ház ölé és hozott annyit, amennyit csak hozni lehetett. Megadta mindazt, — mondotta — amit lehetett és nem zárja el a jövő útját. Majd végül azt mondotta, hogy nem fejezte be a feladatát. En, aki nem vagyok a bókok embere, az ellenzék részéről azt mon­dom, hogy szeretném ha a miniszter úr abban a helyzetben lenne, hogy a maga elgondolását és akaratát a tűzharcosok érdekében teljes egé­szében keresztül tudná vinni. Ebben a remény­iben a javaslatot elfogadom. (Helyeslés. A szó­nokot többen üdvözlik.) Elnök : Szólásra következik Soltész Jánois képviselő úr. Soltész János: T. Ház! A honvédelmi mi­niszter úr _ bevezetőben azt mondotta, hogy ezt a itör vény javaslatot jórészben az ő saját lelki­szükséglete hívta életre, mert a magyar tűz­harcosoknak egy olyan emléket akart állítani ezzel a törvényjavaslattal, amely emlék mel­lett az utókor és a jelenkor embere kalapot le­emelve ifog 'elhaladni. Kétségtelen, hogy min­den törvényjavasltait eredője bizonyos szükség­szerűségben rejlik. Ha az életben jelentkezik valami hiányérzet, iákkor azt a törvényhozás egy idejekorán hozott törvénnyel kitölti, ki­egyenlíti. Ugyanígy a tűzharcosokkal szemben való hála lerovásának és kötelezettség érzetének a magyar törvényhozás az elmúlt idők folyamán is igyekezett eleget áldozni. Hiszen egymás­után következtek a törvények, a törvényerejű rendelkezések, amelyek foglalkoztak a tűzhar­cosok különleges megbecsülésével és bizonyos előnyöket juttattak, nyújtottak nekik, ha azon­ban azt nézzük, hogy ezdk a törvények és ren­delkezések elég bővek voltak-e ahhoz, hogy az igényeket kielégíthessék, sajnálattal kell meg­állapítanunk, hogy az eddig hozott törvényes rendelkezések nem elégítették ki a tűzharco­sokat és nem fejezték ki a nemzetnek igazi háláját és igazi elismerését. A tűzharcosok­nak bizonyos előnyeit és bizonyos igényeinek kielégítését szolgálta, illetőleg szabályozta 11 törvény és vagy 6 kormányrendelet, azonban éppen a falu felé, a magyar katonák, a ma­gyar hadsereg zömét kitevő hatalmas milliós tábora felé a törvényhozás annakidején na­gyon megfeledkezett arról, hogy tulajdonkép­pen hogyan is kellett volna ezt a réteget ki­elégíteni. Az elmúlt év folyamián maga Bethlen István gróf, aki a földbirtokreformnak meg­alkotója volt, elismerte, hogy az a földbirtok­KÉPVISELGHÂZI NAPLÓ XV. : ülése 1937 november lő-án, kedden. 465 i reform, amelyet a világháború után csináltak, valójában nem volt földbirtokreform, hanem inkább csak a világháború utáni feszültség le­vezetésére szolgált. Hogy sikerült-e a feszült­ség levezetése, vagy nem, arról én most vitat­kozni nem akarok, viszont el kell . ismernem, hogy ez a törvényjavaslat nem is lehet kerete annak, hogy ezt a kérdést anyagi vonatkozás­ban megoldjuk. Ez a törvényjavaslat kettős célt szolgál: részben nyújt még valamit, amit lehet, anyagi oldalon és nyújtja mindazt erkölcsiekben, amit a tűzharcos társadalom a nemzet részéről meg­érdemel. A honvédelmi miniszter úr, amikor a felszólalásokra válaszolt, nyomatékosan ki is hangsúlyozta, hogy ez a javaslat valójában nem mindenben fedi a címet, hiszen azt szán­dékában van meg is (változtatni, mert itt tény­leg nem annyira anyagi javakról van szó, mint inkább egy nagyobb, fokozottabb erköl­csi elismerésről. Annakidején, amikor 'elindultak a kivirág­zóit vonatok, a imieinetszázadok és dalolva men­tek a háborúba ontani vérüket, áldozni életü­ket, valaimlenmyien azt hittük, hogy egy 'győ­zelmes háború kezdetén vagyunk, amikor azon­ban özönlöttek vissza ia frontokról a seibeisül­teknek százai és százezrei, amikor jöttek .vissza a frontokról a kolerás vonatok, amelyekbe Mezőlaboreeini még 1000 élő emlbieirt raktak be, de lamikor kivagonirozták, csak két hordágyra volt szükség, a többi elfért a strafszék ereken, akkor már. éreztük, hogy itt olyan világkata­klizmába zuhantunk bele, ameilyből száraz láb­bal kikerülni alig fogunk. Az, a nemzet, amely annakidején háborúba indult, csonkán került ki ebből iá háborúból. Attól a nemzettől, ame­lyet így megcsonkítottak, amelynek minden végtagját levágták, mem lehet azt várni, hogy ugyanúgy gondoskodjék a hadviseltekről, mint egy győztes nagy nelmzet tudott gondoskodni. És ha megnézzük, hogy Európa naigy n'eimzeteii közül a győztesek vájjon hogy gondoskodtak frontharcosaikról (Meskó Rudolf: Elmarad­tak!), ki fog sülni, hogy még ez a nyomorult, megcsonkított ország is jobban, tudott gondos­kodni a frontharcosokról, imdnt (annakidején egyik-másik győztes állam. (Meskó Rudolf: Ez az első frontharcos törvény!) És ha meg­nézzük, hogy a többi legyőzött állaim ugyan felveszi-e velünk a versenyt, iákkor ki fog sülni az, hogy ebben a versenyben szinte egyedül állunk. Hiszen a vesztes állaimok közül, ha Né­metországot veszem, azt látom, hogy ott hiaital­amas szervezettség van — militarista állam ma is —, de nincs frontharcos törvényük és a frontharcosokról, ha jól goindoskodinak is, de nines róluk intézményes gondoskodás, miért társadalmi úton rendezik az. ő kérdéseiket. Ha Jugoszláviát és Romániát veszeimi, azt látom, hogy ott csináltak ugyan földrefotrimot, de mi­ből? Magyar földből csinálták, nem a maguké­ból adták, hianeiin a mi testünkből, a mi vérünk­ből adták oda a földet. (Meskó' Rudolf: Könnyű volt nekik!) Mit látok Bulgáriában és Török­országban, amelyek szintén velünk együtt har­coló államok voltak? Bizony Bulgáriában sem történt semmi, TörökoTszágban mm történt egy ^moccanás sem. arra nézve, hogy a katonák fronton szerzett érdemiéit elismerték volna. ^ A magyar törvényhozás résziéről azonban — bár­milyemi szigoirú kritikával illessük is ia) multat, el kell islmlerniünlk —, igenis, történtek lépések, rövid, nem teljes lépések ugyan, de mégis adott­69

Next

/
Thumbnails
Contents