Képviselőházi napló, 1935. XV. kötet • 1937. június 23. - 1937. november 16.
Ülésnapok - 1935-237
38 Az országgyűlés képviselőházának 23 7. ülése 1937 június 24-én, csütörtökön. dollárral participait, vagyis ezzel az összeggel szegényedett. Médyen t. Képviselőház! Vannak államok, amelyek tagadhatatlanul gazdagodtak. Célzok itt Amerikára, Japánra és a .semleges államokra. Ezek is igen érzik azonban a gazdasági átalakulást, mert nekik sem közömbös az, amit Gustav Hervé nagy művében Oroszországra vonatkozólag (mond, hogy a 150 milliós Oroszország lakossága ma éppen »nagyszerű.« gazdasági •berendezkedésénél fogva, alig tizedrészét fogyasztja annak, amit a békében fogyasztott. Azt hiszem, ez lesz a veszte ennek ,az országnak. Itt van továbbá India, a maga 400 millió lakosával, itt van Kina szintén 400 millió lakossal; ezek az európai iparból, sőt mondhatnám, a világ iparából, mint fogyasztók teljesen kiestek. A tőkének töbibékevsébbé módjában volt védekeznie, be kell ellenben vallanunk, hogy a munkásembernek — és az olyan kis országkonak is, mint mi vagyunk — sajnos nem volt alkalma védekeznie, alul maradt, mint ahogy mi is alul maradtunk ebben a harcban., Mélyen t. Képviselőház! Amint méltóztatnak látni ezekből az adatokból, nemcsak kizárólag politikai indokok — sőt talán utolsósorban ezek — voltak az okai annak, hogy igenis rátértek az egész világon a dolgozó társadalom érdekében éppen nemzeti és keresztény alapon a szociális reformok megvalósítására. Megszólalt ia pápa is. Azt mondotta: »Bizony sokáig, túlsókat vett el magának a tőke. A termelt javakat a tőke igényelte magának és a (munkásnak alig hagyott valamit erőinek, pótlására és helyrehozatalára.« Egy másik enciklikában pedig azt mondja: »Minden magántulajdonnak a közjóban van a joga és használatának korlátja.« Ez ma már mondhatnám útmutatás, ez ma tulajdonképpen a keresztény szociálpolitika alapja, amely ma sokkal magasabban áll, semhogy az olyan emerges kis cikkecskék, 'amilyeneket mostanában némely szaklapban olvashatunk, erre a magasságra felérhetnének. A világ ráeszmélt és ráeszmél arra, hogy ezek a megállapítások, a modern állami gazdálkodás, alapjai. Jellemző esetet hozok a Ház elé, amikor Németország birodalmi alkotmányának 153. §-át idézem, melyben ki van mondva (olvœsa): »Eigentum verplichtet. Sein Gebrauch soll zugleich Dienst sein für das allgemeine Beste.« Ebben münden benne van, mélyen t., Képviselőház. így lesz ma minden gazdaságnak az alapja az, hogy a tőke mellett a munka is helyet követel magának és a tőke mellett legalábbis olyan jogokat vindikál magának, amilyenekhez eddig nem tudott hozzájutni. (Meizler Károly: Először a munka, azután a tőke.) Kezdik tanulmányozni a munkát, azonban nemcsak ezek az indokok — munkaidő, munkabér, fizetéses szabadság stb. — voltak azok, amelyek a reformhoz vezettek, hanem a tudományos kutatások is, hiszen nem titok, hogy az egész világon alapítottak ilyen intézeteket, így például a leghíresebb Münsterberg professzor laboratóriuma a Harward egyetemen, azután Berlin mellett az Institut für Arbeits physiologie, nálunk is bevezetik a pszichotechnikai vizsgálatot és napról-napra fejlődik a modern üzemvezetés tudománya, hogy tudományos alapon is, minden politikától mentesen megállapítsák a munkamódszerek amunikaoptámum, a .munkaidő, a ímiunkabér és a munkamennyiség egymáshoz ' való viszonyát. Hála a technikai tudományok fejlődésének, a munkásság sorsának irányítását a felelőtlen politikai agitátorok kezéből mind nagyobb mérvben veszi át a reális tudomány és a felelős állam. Jübben a munkában a legelső programma a munkateljesítmény és annak ellenértéke, a munkabér megállapítása, illetőleg ezek rendezése. A rabszolgaság korában — hogy én is történelmet mondjak — ez nem volt probléma, a középkorban, mint ahogyan hallottuk, egészen patriarchális és familiáris alapon intéztek el ezeket a kérdéseket, csak a gep korszakában okozott nehézségeket, amikor a munkás nem birta a tempót a géppel, a gép nem fárad el, a munkás elfárad és ez áll különösen a textiliparra, ahol még a közelmúltban is hallatlanul nagy túldoigoztatásokat észlelhettünk, különösen az asszonyok, leányok és kiskorú gyermekek éhbérért való túldolgoztatását. Mi lett az eredmény 1 ? Jöttek a betegségek, a balesetek, jött az elesenevészedés és az államnak végre be kellett avatkoznia. Nemcsak nálunk, szerte a világon ez volt a természetes folyamat. Angliában bevezetik a 12 órás maximális munkaidőt, de csak a kiskorúakra nézve. A francia forradalom után a 10—11 órás munkaidőt vezetik be a gyáriparban. Aziután a század végén jön az a bizonyos előbb hangoztatott háromnyolcas periódus, amelynek eredményekép fekszik itt ez a javaslat. | Tagadhatatlan, hogy nálunk ennek a kormánynak és az iparügyi miniszter úrnak az érdeme az, hogy végre döntő lépéseket tett a munkaidő és a munkabér szabályozása tekintetében, először a kivételes hatalom alapján, most végre erre a törvényjavaslatra támaszkodva és annak alapján. A törvényjavaslatot bővebben nem akarom ismételni, hiszen csak unalomba fúlna, ha részletezném, hogy a 48 órás munkahét mellett 46'6 százaléknál több volt az átlag, 44 óra a tisztviselőknél, akiknél az eddigi átlag 52:64 óra volt, fizetéses szabadság és így tovább, csak az ellenvetésekkel szeretnék pár mondatban foglalkozni. Nevezetesen az ipar részéről azt mondják, hogy esetleges drágulást fog okozni^ ez a javaslat. Mondhatnám, felelőtlenül állítják ezt a társadalom elé, azt mondván, (hogy olyan terheket ró reá, amelyeket feltétlenül a fogyasztókra kell majd áthárítani. Itt van például a fizetéses szabadság kérdése, amelyről azt mondják, hogy tetemes terthet ró az iparra, a munkavállalók viszont a másik oldalról — mint ahogyan Müller igen t. képviselőtársam említette — keveslik a 48 és 44 órát, 40-et ési 36-ot akarnak, sőt vannak optimisták vagy túlzók, akik már a 30 órás munkahétről ábrándoznak, magánalkalmazottak kamaráját, nyugdíjat és korpótlékot »sürgetnek. Hát nézzük meg tulajdonképpen mi az ipar érdeke, mi az tulajdonképpen, amit az ipar akar? Ha mi néhányan itt a Házban talán az ipar ellen el is ejtünk egy-egy mondatot, méltóztassék elhinni, hogy inkább a mögötte álló tőke kapzsiságát értjük alatta. (Ügy van! Ügy van!) Célzok itt különösen a banktőkére, mert mi az iparunkra, különösen a nagyiparra és gyáriparunkra igenis büszkék vagyunk és valljuk, hirdetjük, hogy a nemzeti termelésnek igenis hatalmas faktorai. De semmiféle katasztrófától — előreibocsátctm — ezeket nem féltjük ilyen szociális reformok kapcsán, mert ezek a reformok mérsékeltek, néni okoznak megrázkódtatásokat, mert külföldig példák^ nagy- és kisállamok példái bizonyítják, hogy
