Képviselőházi napló, 1935. XV. kötet • 1937. június 23. - 1937. november 16.

Ülésnapok - 1935-237

Az országgyűlés képviselőházának 23? munkási segítségére, hogy a terimeléslben a tőke iniellett a tisztelethely őt illesse meg. Mélyen t. Ház! A komoly szociálpolitiká­nak, szerény véleményem szerint, az a 'hiya­| tása, hogy átsegítse a gazdasági életet a krízi­seken, hogy a termelés kiét tényező jenek, a munkának és a tőkének együttműködését bizto­sítsa úgy a tőke, mint a imunka javára, mert ez szolgaija az igazi fejlődést. Ne essünk tehát sem tőtee, sem gépimádatba, de gyűlöletbe se, mert tisztában ikeil ihogy legyünk azzal, (hogy a tőke és a munkán kívül még számtalan kom­ponense van a termelésnek. Ilyenek a nyers­anyag, a géphasználat, a 'kereskedői tevékeny­ség, a betegségi biztosítás, a rend és igazság­szolgáltatás és nem utolsó sortban a hadsereg és az állam, melyeknek mind funkciójuk van a termelésiben, tehát -részt követelnek (belőle. Mint látjuk tehát, miniden intézkedés, amelyet ezen a -téren tesaünk, többirányú hatást vált ki, szétsugárzik a társadalomi minden ágazatára, tehát ugyanilyen módon és ennyi helyen okoz és okozhat reakciókat. Ezért nem lehet kifogá­solni azt, hogy ez a törvény kerettörvény, mert hiszen a folyton változó komponensek mérlege­lésére általános felhatalmazást, illetőleg lehető­séget ad. Felhozták itt a borbélyok, a kereske­dők, a kiskereskedők és különböző foglalkja^ájSi ágak ügyeit. Ezeket nem lehet egy kalap alatt tárgy akii, elleniben éppen a miniszter úrnak a bizottságban tett ki jelenítése bátorít fel arra, nogy azt mondjam, ezek mind a végrehajtási utasításba fognak foglaltatni, vagy ha ott nem, lesznek, mivel máról holnapra változhat a helyzet, ez a törvénykeret lehetőséget ad mind­ezdlsnek az intézkedéseiknek f ogainatoisítására a körülményekihez mérten, tehát bátran ímerem mondani, hogy erre is provideál ez a törvény­javaslat. Az tagadhatatlan, hogy bizalmi kérdés alapján kellett ezt a törvényjavaslatot néz­nünk és tárgyalnunk, de azt hiszem, hogy keresztény és nemzeti alapon csinálunk politi­kát, nincs kétség és ez elég bizalmi garancia arra, 'hogy jó úton haladunk. Ez a törvényjavaslat tulajdonképpen fel­hatalmazás, hogy amit eddig a kivételes hata­lom alapján, a 6600/36. sz. miniszterelnöki ren­delet alapján léptetett életbe az iparügyi mi­niszter úr, azt most törvényes alapon teszi meg. Midőn a múltkor volt szerencsém erről a témáról itt beszélhetni, Fábián igen t. képvi­selőtársam kétségbevonta abbeli kijelentése­met, hogy a közeljövőben nemcsak rendeleti úton és nemcsak pár iparágra vonatkozólag, hanem generaliter rendezi a kormány ezeket a kérdéseket. Kár, hogy a képviselő úr nincs itt, mert azt válaszolnám neki, hogy íme, ténnyel bizonyítom, hogy amit a múltkor ígértem, azt a kormány már be is váltotta. (Elénk derült­ség. — Zaj.) Ezzel csak azt akartam bizonyí tani, hogy az a bizalom, amellyel a kormány iránt viseltetem, nem üres bizalom, hanem an­nak mindig megvan a tárgyi alapja és alátá­masztása. (Az elnöki széket Sztranyavszky Sándor foglalja el.) Meg kell állapítanom, mélyn t. Képviselő­ház, hogy ez a törvényjavaslat kétségkívül hatalmas lépést jelent a szociálpolitika terén. Azért felesleges ezt úgy jellemezni, mint ahogy egyik legelterjedtebb szaklapban tette valaki, aki — igen mélyen mártva epébe a- tol­. ülése 193?' június 24-én, csütörtökön. 37 I lát — azt írta, hogy ezzel megindult a szociál­politikai törvénygyártó masina, amely többet fog használni a külföldi konkurrens iparnak, mert növeli szociális terheit és csökkenti ver­senyképességi. (Zaj.) Leszek bátor kimutatni, hogy ilyen masi­nériára igenis szükség van és hogy ettől a ma­sinától és enrek működésétől nem kell félni, hogy ez nem veszedelmes, sőt egyenesen üd­vös, hogy az iparra nem hárulnak ebből elvi­selhetetlen terhek és hogy használ annyit nem­csak a munkavállalónak, hanem a társadalmi békének, az országnak és magának az iparnak is, mint amennyi áldozatot kíván tőle. Összevonva és összegezve azt, amit eddig mondottam, mi volna tehát mindezek után a jövő útja? Idézem az emberi szabadságjogok egyik legnagyobb harcosának és apostolának, Lincoln Ábrahámnak mondását: »Arra az esetre, ha gazdasági és szociális szempontok j ütköznek — mondotta, — ha egy ember és egy dollár kerül egymással szembe, én mindig az emiber pártján vagyok.« Hogy tényleg az em­ber mellé kell állania ebben a vonatkozásban a szociálpolitikának, arra, mondhatom, már az egész világon rájöttek. De kérdezhetné valaki, hogy miért? Sajnos, nekem csak az 1932. évi adatok állanak rendel­kezésemre. Mivel ezek nemzetközi adatok és statisztikák, nehéz őket megszerezni. Azóta ta­lán javult valamit a helyzet, de hiszen ennek a javulásnak százalékát levonhatjuk belőle. Tény az, hogy 1932->ben az ipari munkanélküliek száma az egész világon 310 milliót tett ki. Ha ehhez most hozzáveszem a mezőgazdaság, a sza­badpályán levők és más foglalkozási ágak munkanélkülijeit és ezeknek hozzátartozóit, ak­kor nem túlzok, ha azt mondom, hogy ez a szám 100 millióra tehető, tehát ennyi a fogyaszitás­j ból kiesett embertömeg száma. Érdekes, hogy ebben a vonatkozásiban Vladimir Vojinszky­nek, a nagy statisztikusnak adatai, aki azt mondja, hogy az Egyesült Államokban, Német­országbán, Franciaországban, Angliában, szó­val a nagy ipari államokban a népességnek még normális) viszonyok közt is kétségbeejtő a va­gyoni és jövedelmi eltolódása. Azt mondja ezek­ről az államokról, hogy ezekben a lakosság 1—2%-a gazdag, 8-^0% -a egészen kis vagyonú és 85—90%-ának alig van vagyona, vagy sem­mije sincs, tehát munkájából él. Nálunk sok­kal súlyosabb a helyzet, mélyen t. Képviselő­ház, és ezért fontos, hogy a politika tengelyébe a 85—90%-ot képviselő munkásember lépjen. Ezek védelmére készült ez a törvényjavaslat és ezért csak a legnagyobb elismeréssel adózhatom mind a kormánynak, mind a mélyen t. jelen­levő iparügyi miniszter úrnak. Kérdezhetné valaki, miért áll most szerte az egész világ átalakulás előtt. Tagad­hatatlan* hogy ennek oka elsősorban a tőke mohóságában keresendő, azonban e tekintetben is óvatosaknak kell lennünk, mert a tőkegyűj­tés ma igen nehéz munka, a tőke rovására sem lehet mindent írni és legkevésbbé lehet min­dent a nagy, modern gyáripar rovására írni. Mert mi a világhelyzet? A világháború hozzá­vetőleges statisztikai adatok és becslések sze­rint közvetlen kiadások formájában kereken 260 milliárd dollárt, közvetett veszteségekben 90 milliárd dollárt, összesen tehát 350 milliárd dollárt pusztított el, ami az 1914-ben 1000 mil­liárd dollárra becsült világ vagy ónhoz viszo­nyítva, 35%-os veszteséget jelent. Ebben a vesz­teségben Magyarország és Ausztria 15 milliárd

Next

/
Thumbnails
Contents