Képviselőházi napló, 1935. XV. kötet • 1937. június 23. - 1937. november 16.

Ülésnapok - 1935-237

Az országgyűlés képviselőházának 23 7, társaimmal, akik kifejezték azt, a véleményüket, hogy a szociális reformok terén a tempót a lehetőségekhez képest a maximumra kell fokozni. Most is ezt mondom. Ügy látom azonban, hogy ebben a vonatkozásban a kormányt igazán nem érheti semmi néven nevezendő gáncs, vagy vád, mert hiszen, alighogy a múlt napokban az egyik szociális reformot hozta a Ház elé, most megint egy újabb javaslatot terjesztett be»és ezzel az új törvényjavaslattal — Propper Sándor t. képviselőtársammal ellentétes véleményemet hangoztatva — hatalmas lépéssel szolgálta a szociális megnyugvás megerősödését. (Ügy van! a középen.) Mondhatnám ez a javaslat tulajdonképpen a magánalkalmazottak, a szellemi és fizikai munkások emberi érdekeinek és a munkának a védelme. Mussolini azt mondotta, hogy ez a század a munka százada lesz és ez tényleg így is van. A gazdasági rend kétségkívül kritikus periódushoz érkezett el, melyben a technika és a tőke erősen megnövekedett, a gép és a pénz mögött a munka és az ember védelme nagyon elmaradt. Ebből azután — amint előttem szólt igen t. képviselőtársam mondta — oly diszparitás állott elő, amely a munkaerő kiuzsorázásában — és ebben a kérdésben azonosítom magam az előttem szólt t. képviselőtársammal — nagyarányú munkanélküliségben, erkölcsi dekadenciában, tömegnyomorban és szociális elégedetlenségben jelentkezik. A betegség tünetei tagadhatatlanul az egész világon megvannak. Ha ideig-óráig palliativ módszerekkel lehet is talán ezeket kendőzni, de tény, hogy gyógyulásról sem ott, ahol már a 30 órás törvényes munkahetet vezették be, sem ott, ahol még a 48 órás heti munkaidőn túl tartanak, sehol, egyetlenegy állam még nem számolt be. így van ez sajnos, nálunk is, súlyosbítva — és itt nem a kormányt akarom védeni, hanem ezt csak a tények jellemzésére akarom felhozni, — egy vesztett háború minden sebével, egy nagy gazdasági egység szétszakítottságának mindéi} nehézségével és nyomorúságával. Minden felszólalásomban hangoztattam, hogy a gazdasági rend átalakulóban van, — vagy, ha jobban tetszik: új gazdasági rend felé haladunk és a régi dogmáknak, és szervezeteknek — ha előttem szólott igen t. képviselőtársamnak talán nem is fog tetszeni ez a megállapításom, — szerény véleményem szerint, ma már csak antikvár értékük van, vagy csalt itt-ott vegetálnak egy-egy régi megmaradt politikai konyha maradékaiként. (Kéthly Anna: Az egész indokolás ilyen antikvár-dogma!) Az egész világ kétségkívül rájött arra, hogy a múlt politikáját nem követheti, mert hiszen minden megváltozott körülöttünk. Itt azt kell mondanom előttem felszólalt t. képviselőtársamnak, hogy ugyanez áll a szociáldemokráciára is. Egészen objektíven szeretném véleményemet előadni. Tegnap igen nagy figyelemmel hallgattam Kertész Miklós és ma Propper Sándor t. képviselőtársaim felszólalását, különösen történelmi fejtegetéseiket. A premisszákat, amelyeket méltóztattak elmondani, úgy ahogyan, vannak, elfogadom, de a konzekvencia levonása tekintetében egészen más eredményre jutok. Ha minden olyan nagyszerű volt, amit a szociáldemokrácia jegyében csináltak és ha minden olyan kitűnő volt 70 éves múltra visszatekintve, akkor kérdem, miért nem tudott átütő erővé felerősödni a szociáldemokrácia és hogyan van az, hogy a nyugati államok jórészében teljesen elsöpülése 1937 június 24-én, csütörtökön. 35 rodtek, (Ügy van! Ügy van! jobbfelől és a balközépen.) hogyan van az, hogy neon tudták a munkásságot a maga teljességében úgy, ahogyan van, felszívni, — mint ahogyan sehol sem tudták felszívni — ha azok a tanok olyan nagyszerűek? Itt van például Magyarország, ahol a munkásságnak csak egy kis töredékét tudták megszerezni. (Buchinger Manó: Magyarország már ezer esztendeje harcol és még most is harcban áll!) De Magyarország már közel van a revízióhoz, önök pedig éppen lefelé mennek. (Zaj. — Buchinger Manó: Habakuk II.!) Én az urak okfejtéseit, azt a történelmi konzekvenciát és mindazt, amit előttem szólott igen t. képviselőtársaim elmondottak, közbeszólás nélkül hallgattam végig és éppen ezért tisztelettől kérem, méltóztasanak majd a végérii nyilatkozni. Azt a következtetést vonom le, hogy történelmi tény, hogy ha a munkásság egységesen lépett volna fel a múltban, akkor talán már sokkal előbb elérte volna mindazokat a szociális reformokat, amelyeket ma a polgári társadalom minden kényszer, sztrájk és fenyegetés nélkül nyújt neki. (Ügy van! Ügy van! a balközépen.) Kérdem, miért nem tudott egységesen fellépni ez a munkásság'? Annál az egyszerű oknál fogva, mert ezt lehetetlenné tette a szociáldemokrácia azzal, 'hogy a munkásszervezkedésekbe olyan elemeket vegyített bele, amelyek megakadályozták a munkások egy táborba való tömörülését. Méltóztassanak végignézni a történelmen, úgy ahogyan Kertész igen t. képviselőtársam tette, akinek csak a konzekvenciája rossz. Abból méltóztatnak látni, hogy világnézeti harcot hirdettek. Aki más világnézeten volt, az nem csatlakozhatott önökhöz. (Ügy van! balfelöl,) Osztályharcot hirdettek az ellen a polgári társadalom ellen, (Mozgás a szélsőbaloldalon. — Proppor Sándor: Nem érti kérem!) amely még a céh-rendszer idejében egy asztalnál ült a saját inasával {Ügy y an! Ügy van! a balközépen.) s ezzel ellenségévé tették. Ateista tanokat hirdettek, magukra uszítottak minden egyházat és minden vallásos érzésű embert. (Ügy van! Ügy van! a balközépen.) Bebel az 1878-i inémetbirodalmi gyűlésen azt mondotta, hogy tudományos alapon hirdetik az ateizmust és át akarják vinni a nép leikéibe. S akkor csodálkoznak azon, thógiy a munkásságot nem tudják egy táborba hozni és ma már mindenütt csökken a létszámuk. Ezzel idézték elő, hogy a munkásság előbb nem tudta szociális reformját megkapni és diszkreditálták az egész munkástársadalmat. (Bornemisza Géza iparügyi miniszter: Ügy van! Diszkreditálták! — Ügy van! Ügy van! — Taps jobbfelől.) kommunista tanokat hirdettek, szocializálni akartak mindent, azt mondták» (hogy a magántulajdon lopás. Ezzel ellenségükké tettek mindent és mindenkit, akit a tőke fogalma alatt egyesíteni lehet. Es akkor azt kívánták, hogy amíg az egyik oldalon a vörös kalapáccsal agyonverik a tőkét, a másik oldalon a tőke rohanjon szociális reformokkal az ő segítségükre. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon és a balközépen, — Propper Sándor: Ennyi hozzá nem értés egy rakáson!) Ez az az illogikus gondolkozás, amely az önök szervezkedésében úton-útfélen megnyilatkozott és most jött a teteje a kalapnak, amikor egész hivatásukat elveszítették, amikor nem munkásérdekeltség lettek, hanem politikai