Képviselőházi napló, 1935. XV. kötet • 1937. június 23. - 1937. november 16.

Ülésnapok - 1935-252

412 Az országgyűlés képviselőházának 252. ráció előtt folynak le az események és az abból következtetéseket von le. Valóban nem volna szabad tehát a gyűlölködés álláspontjára helyezkedni a munkásokkal szemben. En inkább ajánlom az uraknak ... (Gr. TakáchTolvay József: Ki gyűlölködik a munkásokkal szemben?) Kérem, uraim, önök egyenként, különkülön igen kedves, kiváló férfiak; egészen bizonyos, hogy ha önök munkásruhájú emberrel kerülnek szembe, akkor úri magatartást is tanúsítanak, lehet, hogy nyájasak is, barátságosak is; institúcióinkba azonban igenis, bele van préselve a népgyűlölet és a munkásgyűlölet. Ez vitathatatlan. (Élénk ellenmondások és felkiáltások jobbfelől: Ilyent nem lehet mondani! Demagógia!) Elnök: A képviselő urat figyelmeztetem... (Zaj a jobboldalon.) Csendet kérek, képviselő urak! A képviselő urat figyelmeztetem, hogy a magyar parlamentben ilyen kijelentést tenni nem lehet. Ezt nem engedem meg. (Buchinger Manó: A többségi pártról lehet mondani, mert az igaz!) Buchinger képviselő urat rendreutasítom. Propper Sándor: T. Képviselőház! Inkább ajánlanám Marcus Aurelius római filozófuscsászár módszerét, aki elmélkedései során többek között azt mondja, hogy (olvassa): »Milyen kegyetlenség meg nem engedni az embereknek, hogy a nekik hitük szerint megfelelő és hasznos után törekedjenek, már pedig akárhogy is vesszük, elütöd ettől őket. ha hibájukon bosszankodol, mert Őket mindig a megfelelő és a hasznos látszata csalogatja. Tehát nincs iecazuk, mondod, hát akkor tanítsd Őket és mutasd meg nekik a hibájukat, de harag nélkül.« (Egy hang a középen: Ki volt ezf) Marcus Aurelius római filozófus-császár mondotta ezt, »jó néhány esztendővel ezelőtt«, amint méltóztatik tudni. (Mozgás.) Én nem tehetek róla. ha mindig felnőttek oktatására hívnak fel és közkeletű kérdéseket kérdeznek meg tőlem; én szívesen felelek rá. Elnök: Méltóztassék abbahagyni a felnőttek oktatását és inkább a tűzharcos-javaslatról beszélni. Propper Sándor: Igen, erről fogok most beszélni. T. Képviselőház! Meg kell állapítani azt, hogy a mostani idők tulajdonképpen egy második harctér, egy második^ nagy háború képét mutatják és ma szemben áll — mondjuk — a tűzharcos, a rokkant, az özvegy, az árva a hatalmas állammal és a mindenható bürokráciával. Én számtalanszor sürgettem, kértem és kérem ma is az illetékes^ hivatalokat és urakat, méltóztassanak a létező törvényeket, rendeleteket, jogszabályokat kiterjesztő értelemben masryarázni és alkalmazni, nem megszorító értelemben. Ne azon gondolkozzék mindig minden hivatalnok, hogyan lehetne valakit elütni a jogától, hanem megfordítva: azon tessék töprengeni és azt a megoldási módot tessék mindig keresni, hogyan lehet valakit hozzájuttatni a maga jogaihoz. Nekem az a sajnálatos tapasztalatom van e körül. — mint képviselő, néhány ügyben közérdekből kénytelen voltain eljárni — hogy bizony, sajnos, nagyon minuciózusán, nagyon úgy kezelték a dolgokat, hogy lehetőleg valakit ki lehessen ejteni a kosárból; nem úgy, hogy valakit fel lehessen venni, hanem úgy, hogy valakit ki lehessen ejteni. Én nagyon is ajánlom azt, ami a ^szociálpolitikában különben is igen fontos és _ talán százszorosan fontos a háború károsultjainak ülése 1937 november 12-én, pénteken. dolgainál, méltóztassék kiterjesztő értelmezést adni minden szabálynak és minden törvénynek. Én ezekben a kérdésekben különösen ajánlanám és alkalmaznám Francesco Carrarának, a nagy büntetőjogásznak büntetőjogi elméletét, amely abban foglalható össze, hogy inkább (meneküljön száz bűnös, semmint hogy egy ártatlan szenvedjen, (vitéz Kő József: Tudjuk mi ezt már régen! — Buchinger Manó: De nem gyakorolják!) Tessék azonban gyakorolni. Én nem tartom célszerűnek és szükségesnek, hogy tág kapukat nyissunk a nem jogosultak beözönlésére, Ezt nem tartom célszerűnek és szükségesnek, mert ez felesleges teher volna, de azt, ha egy-egy belecsúszik, aki talán nem száz százalékos jogosultsággal foglalna ott helyett, nem tartom olyan igen nagy veszedelemnek. Inkább ez történjék meg, mint semhogy egyetlenegy jogosult is kiessék a gondoskodásból. Különösen nem nehéz ezt megtenni a tűzharcosok tekintetébem mert ez egy fogyatkozó státus, amint erre már felhívtam a miniszter úr figyelmét, — ha jól tudom — a legutóbbi költségvetési tárgyalás folyamán. Itt növekedésről nem lehet szó, ellenben minden nap meghozza a maga fogyatkozását ebben a státusban. Hiszen ezek öreg emberek! Tegnap mondotta valaki, hogy 38 éves a legfiatalabb frontharcos. De ez a legjobb eset, amikor valaki a háború végén vonult be, 18 éves korában. Azok, akik a háború elején a tartalékból vonultak be, ma már mind aggastyánok és azok is, akiket később vontak be 20—30, 30—40 vagy 40—50 éves korukban, szintén mind öreg emberek. A tűzharcosok tehát egy kivesző, fogyatkozó státust alkotnak; az özvegyek elhalnak, a gyermekek is megnövekednek és elérik azt a korhatárt, ameddig a segélyezés terjed; ha itt-ott meg is hosszabbítják a segélyezés tartamát, a vége mégis csak az, hogy fogy a testület, az, amelyről szó van. Könnyen lehetne tehát rajtuk segíteni. Én azt kértem a miniszter úrtól, hogy próbálják rögzíteni az erre a célra szánt összeget, rögzítsük egy néhány esztendőre... (Rőder Vilmos honvédelmi miniszter: Megvan!) A járadék rögzítve van, de a költségvetésbe beállított tétel nincs rögzítve. (Rőder Vilmos honvédelmi miniszter: Rögzítve van!) Szóval automatikusan emelik a járadékokat

1

? Én ezt köszönettel veszem tudomásul. (Rőder Vilmos honvédelmi miniszter tagadólag int.) Mert arról van szó, arra szolgálna a rögzítés, hogy mindig több pénz álljon rendelkezésre a hadirokkantak, a hadiözvegyek és hadiárvák javára. Ezt szolgálná a rögzítés: annak alapján automatikus emelést kellene beállítani és azokból az összegekből, amelyek a kihalás folytán felszabadulnának, a megmaradottak, az élők járadékát emelni lehetne és kellene. (vitéz Martsekényi Imre: Ilyen okosakat tessék mondani, mint most!) Mélyen t. Martsekényi képviselőtársam engedje meg, hogy én ne járjak önhöz tanácsokért (vitéz Martsekényi Imre: Nem is adok!) és talán hízelgő is rám, ha olyan kevés pótlékkal pótolni tudom a magam gondolatait, amivel ön most engem kisegíteni szíves volt. (vitéz Martsekényi Imre: Nem, nem. Megnyugtatom! — vitéz Kő József: Művelt ember!) T. Képviselőház! A miniszter úr szíves figyelmébe ajánlok "^gy történelmi aperçut. Xerxes perzsa királyról jegyezte fel a történelem, hogy amikor szemlét tartott a nagy száz-