Képviselőházi napló, 1935. XV. kötet • 1937. június 23. - 1937. november 16.

Ülésnapok - 1935-252

410 Az országgyűlés képviselőházának 25 Én nem vagyok katonai szakértő, nem gerálom magamat, mint hozzáértőt, szerénytelenség volna tőlem. En ugyan 3Ó1 kiképzett üonvéd póttartalékos voltam, — ez volt a legmagasabb rang, amelyet a hadseregnél eltuutam érni (Derültség. — vitéz Ljtalussy Ganor: Ez is valami!) — de ez nem képesítés arra, hogy hozzáértő legyek, hogy hadászati, katonai stratégiai, katonai taktikai kérdésekhez érdemben hozzászóljak és bírálatot mondjak a harcászatról. Ezt én nem vindikálom magamnak, de abban az előnyös, vagy talán hátrányos helyzetben vagyok, hogy átrágtam magam az egész háborús irodaimon, a hadvezérek, diplomaták, katonaírók írásait, bírálatait, életrajzait elolvastam és amelyik objektív volt, az általában és nagyjában azt állapította meg, hogy a nagy háború a háború első évének őszén a marnei csatánál eldőlt, a többi, ami ezután következett, már csak felesleges vér- és anyagpazarlás volt. Ezt állapítják meg a katonai írók, a hadvezérek, a diplomaták és mások, akik ezt közvetlen közelről látták, akik benne voltak a nagy háború irányításában és intézésében. En ezeket itt nem sorolhatom fel» mert hiszen időm sincs rá, de nem is fontos, csak egyre utalok. Kupprecht volt haj or trónörökös egy egészen kicsi kis füzetben számolt be háborús tapasztalatairól és mondotta el bírálatát a német hadvezetésről. Ö erre illetékes, mert a német nyugati seregrész főparancsnoka volt 1917-től kezdve az összeomlásig és egy kis könyvet írt, amelynek címe: »Der Sieg war naihe zu greifen«. Ebben a kis munkájában, mint végső következtetést azt mondja, hogy a nagy háború a marnei csatában eldőlt, eldőlt pedig a köz^ ponti hatalmak ellen, eldőlt az antant hatalmi csoport javára. Ezt mondja Kupprecht bajof trónörökös. Es tényleg, ha az ember utánanéz, látja, más írók is megállapítják, hogy a nemei hadvezetés alapgondolata és taktikai célkitűzése a háború megindításakor Párizs bevétele volt, lerohamozni Páirizst, bevenni, bevonulni és Párizsból diktálni a békét. A német hadvezetőség előtt Waterloo, vagy talán Lipcse, a Völkerschlacht, vagy még inkább Sedan 1871. évi példája lebegett, mert valóban a történelem tanúsítja, hogy ha a franciák városát elfoglalták, akkor a háborúnak vége volt, lehetett diktálni a békét, mint ahogyan két ízben is diktálták Párizsban a győztes hatalmak a békét. Ezért törte meg Belgium semlegességét és próbált a legrövidebb úton, a leggyorsabban elérni Párizs alá, Párizs elfoglalása céljából. Ez, amint tudjuk, összeomlott, ha tehát a háborúvesztés okait keressük, azt hiszem, egészen idáig kell visszamenni és egészen felesleges idebenn társadalmi villongásokat, ön- és személyes marcangolásokat hosszú évtizedeken keresztül folytatni azért, hogy egyik a másikra próbálja sütni a háborúvesztés bűnének bélyegét. T, Képviselőház! Történtek más hibák is. Megint azt mondom, hogy én nem akarok iti mint katonai szakértő, szerepelni, de azt meg kell állapítanom szerényen, hogy óriási hibák történtek Magyarország rovására az osztrák hadvezetőség részéről. Katonaemberek a leg; jobban tudhatják, hogy Magyarország határai teljesen védtelenek voltak, hogy a monarchia milliárdokat ölt bele katonai felszerelésekbe és intézményekbe, de arra nem gondolt, hogy fc, magyar határt közvetlenül megvédelmezze, noha délről és keletről — amint nagyon jói tudjuk — közvetlenül fenyegetett a veszedelem 2, ülése 1937 november 12-én, pénteken, és Przemysl eleste után még északról is megnyílt az ut a magyar határ felé, tehát három részről ienyegette az ország határat közvetie nui a beözonleä. Es volt-e ott egyetlen valami technikai vedelem? Nem volt semmi, teljesen einanyagoitak, úgyhogy mikor rákerült a sor, akkor csak be kellett sétálnia az ellenséges haderőnek. (Hertelendy Miksa: Ott voltak a liontharcosok!) Szólok a destrukcióról is. Ezt nem mi vetettük fel a vitában, mások vetetlek fel. Mi nem is vetettük volna fel. A destrukció sonasem alulról jön. Később bizonyítani fogom, hogy a front mögött levők, a munkások és mindenki, becsületesen megtették a kötelességüket; a destrukció azzal kezüődött, amikor a xiinterlandban nem rendesen, nem emberségesen bántak az itthonlevökkel. Nem akarok konkrét esetekre hivatkozni, hiszen köztudott dolgok ezek; nem akarok ismétlésekbe bocsátkozni és közhelyeket hangoztatni, de ez tény. Kell-e annál nagyobb destrukció, mint amikor — pontosan 1918 október 17-én — ebben a teremben feláll az ország felelős miniszterelnöke és keresetlen szavaklkai bejelenti, hogy »Ezt a háborút elvesztettük«. iTüdy Zoltán: Nem miniszterelnök! Tisza mondta!) Igen, nem miniszterelnök, de az ország vezére volt, és ő mondotta, hogy ezt a háborút elvesztettük. Aki a tömeglélekkel csak egy kicsit is tisztában van, annak tudnia kell, hogy ezután nincs tovább sem a fronton, sem a front mögött; amikor hivatalosan tudtára adják a. törvényhozás termében, hogy a háború elveszett, akkor további fegyelemre nem lehel számítani. (Hertelendy Miklós: Nem ám!) Ez volt az igazi destrukció, ez bomlasztotta fel a seregrészeket és ez tett minden további védelmet lehetetlenné. (Mozgás a jobboldalon.) T. Képviselőház! Én ezzel a kérdéssel tovább foglalkozni nem akarok, (vitéz Ujfalussy Gábor: Jobb is!) ez a történelem ítélőszéke elé tartozik, de az eddig megjelent bírálati irodalom a kérdést szerintem már eldöntötte. Csak azt akartam elérni ezzel a rövid néhány mondattal, hogy próbáljunk objektív álláspontra helyezkedni. Tessék elhinni, az ország látja majd annak a javát, ha nem fogjuk a felelősség kérdését egymás fejéhez vagdosni s ha nem fogunk ezekből helytelen, oktalan és jogtalan következtetéseket levonni. (Mozgás a jobboldalon.) T. Ház! Felvetették itt az itthonmaradottak kérdését is és én ezért foglalkozom ezzel a kérdéssel. A front mögött sem volt csupa farsang az élet a háború alatt. Az is harctér volt. Különben is Kő József képviselőtársunktól, aki katona volt, tehát katonai szakértő, hallottuk, hogy egy frontkatona kiszolgálására három másik felnőtt emberre volt szükség, aki ellátta a fronton levőknek minden szükségletét, égy lőszer, hadianyag, mint élelmezés, ruha stb. tekintetében. Tehát számolni kellett azzal, hogy nem mehetett mindenki a harctérre, itthon is kellett valakinek lennie és volt is. Hogy az itthonlevök mennyiben tették meg kötelességüket, arra nézve megszólaltatok egy igen előkelő tanút. Első Ferenc József király 1916 október 3-án a miniszterelnökhöz leiratot intézett, amelyben felhatalmazta a miniszterelnököt, hogy a gyári és kézműipari üzemek vezetése körül a haderők céljaira sikeresen működő személyeknek, valamint a gyakorta megnehezített életfeltételek között fáradságos munka mellett áldozat-