Képviselőházi napló, 1935. XV. kötet • 1937. június 23. - 1937. november 16.

Ülésnapok - 1935-251

Az országgyűlés képviselőházának 251. ü kell állapítanunk azt, hogy tényleg az intézkedések, a törvények és rendeletek egész 'sorozatára mutat rá az indokolás, amely intézkedések abból a gondolatból fakadtak, hogy a magyar frontok katonáit, a magyar tűzharcosokat meg kell becsülni. De amikor ezt tárgyilagosan megállapítom,, ehhez hozzá kell tennem azt, hogy azok az intézkedések, amelyek itt-ott a tűzharcosok érdekében történtek, sem jelentőségükben, sem horderejűkben nem olyanok és nem vonták maguk után azokat a következményeket, amelyekre a frontharcosok joggal igényt tarthattak volna. Ebben a tekintetben rá kelti térnem a benyújtott javaslatnak a magyar falu frontharcosait érintő intézkedéseire; valamint azokra az intézkedésekre, amelyek a magyar falu katonáira nézve az előbbi törvényes jogszabályokban már meghozattak. f Kétségtelen, hogy ' a földbirtokref orm-törvény abból a gondolatból kiindulva, hogy meg kell jutalmazni a magyar falu katonáit, előnyben akarta részesíteni a, frontharcosokat éis olyan intézkedések foglaltatnak benne, amelyek a földhözjuttatásnál elsősorban a magyar föld népének érdekeit tartják szem előtt. Ezzel kapcsolatban azonban meg kell jegyeznünk azt, hogy amint köztudomású dolog, ez a földbirtokreformtörvény a házhelyektől eltekintve célját tévesztette s ennek a végrehajtása a pénzügyi megalapozottság hiánya folytán sajnálatos eredményeket mutat, úgyhogy éppen a magyar frontoknak azok a katonái, akiket a törvényhozás a^ földhözjuttatással megjutalmazni kívánt, váltak a legszerencsétlenebbé (Ügy van! balfelőL) mert hiszen annak a földnek nem boldog birtokoisai, hanem nyomorult koldusai lettek. ! Ennek a helyzetnek konzekvenciáit szerintem le kell vonni. Meg kell állapítanunk azt, hogy az eddigi törvényes intézkedések a magyar föld népének, a magyar föld frontharcosainak nem adták meg azt a megjutalmazást, érdemeiknek azt az elismerését, amelyre joggal igényt tarthattak volna és itt még arra is fel kell hívnom a t. Ház figyelmét, amit a honvédelmi miniszter úr költségvetési beszédében mondott, amikor elismerte a magyar parasztfiút, mint a magyar front legerősebb támaszát. Tényleg úgy van, a magyar föld népe, a magyar falu emberei voltak és lesznek a jövőben is azok a magyar katonák, akikre a magyar katonai erőt alapítani lehet. A magyar földnek ezek a katonái nem részesültek megfelelő elismerésben és — sajnos — ennek a törvényjavaslatnak rendjén sem látunk olyan intézkedéseket, amelyek arányban állanának azokkal az érdemekkel, amelyek a magyar föld népének érdemei. Részben megértem és természetesnek tartom, hogy a gondoskodás nem történhetik meg olyan mértékben, ahogy a magyar falu bátor katonái megérdemelnék. Hiszen tényleg adottságokkal, szűk anyagi keretekkel állunk szemben és azokat a tömegeket, amelyek a magyar hadsereg gerincét alkották, megfelelő anyagi előnyökkel jutalmazni nem lehet, örömmel állapítom azonban meg. hogy a törvényjavaslat bizottsági tárgyalása rendjén a honvédelmi miniszter úr olyan adókedvezményeket biztosított, amelyek a magyar föld széles néprétegeinek frontharcos katonáit illetik meg és ezáltal némiképpen jutalmazza azt az érdemet, amely a magyar parasztfiú dicsősége. A törvényjavaslattal kapcsolatban felmerült az az elvi kérdés, vájjon helyes-e az, hogy lése 1937 november 11-én, csütörtökön. 403 a kötelességteljesítést, a vitézséget és a bátorságot anyagi előnyökkel jutalmazzuk. Előttem szólott igen t. képviselőtársam azon az állásponton van, — és ezt hallottuk már másoktól is — hogy a magyar katona nem azért ment a háborúba és nem azért állotta meg a helyét a legnagyobb megpróbáltatások közepette, mert anyagi előnyökre és anyagi jutalomra számított. (Rátz Kálmán: De ígértek földet!) Amenynyire igaz ez, — és ezt elfogadom kiindulási pontnak — hogy amikor a katona a fronton kötelességét teljesítette, akkor nem àz a gondolat járt a fejében, hogy ő azért anyagi juttatást, anyagi eiőnyt fog kapni, viszont azonban az is igaz, hogy a kötelességteljesítés, a vitézség, a bátorság, az áldozatkészség és ha kellett, az önfeláldozás megjutalmazását a magyar katona a történelem példái szerint mindig szívesen fogadta és büszkeségének tartotta. (Rátz Kálmán; Ez így van más tekintetben is!) Nem akarok visszamenni a történelmi múltba, csak a vitézségi érdempótdíj intézményére hivatkozom, amely intézményesíti eu a gondolatot. Vagy itt van a vitézi telek intézménye is. Ezekben a konkrét intézkedésekben kifejezésre jut az, hogy igenis, a kötelességteljesítést, a vitézséget, a bátorságot, az áldozatkészséget anyagi előnyök nyújtásával is meg kell jutalmazni. Ebből a szempontból en igazságosnak és helyesnek tartom azt a törekvést, amely igen sok képviselőtársam felszólalásában is kifejezésre jutott, hogy tudniillik a vitézségi érempótdíjak kérdését végre rendezni kell. (Cseh-Szombathy László: Ügy van! Még pedig sürgősen!) Hiszen emlékezzünk vissza, amikor a nehéz időkben, a veszélyes helyzetekben láttuk a magyar katona bámulatos kötelességteljesítését és áldozatkészségét és egy-egy vitézségi érem adatott annak a frontkatonának, akkor ő számolt azzal, hogy ha az isteni 'Gondviselés hazasegíti a békés életbe, hogyan fogja ő azokat az érempótdíja

: kat majd felhasználni tudni polgári életének megalapozásánál vagy folytatásánál. Azt hiszem, teljesen jogszerű és igazságos az a törekvés, amely arra irányul, hogy biztosíttassanak a magyar katonák részére ezek az érempótdíjak, annál is inkább, mert erkölcsi lehetetlenségnek tartom azt, hogy az állam, a közület ezekkel a kitüntetettekkel szemben a kincstári és egyéb tartozások behajtásánál a legnagyobb kíméletlenséggel járjon el, mikor azoknak erkölcsi joguk volna egy ellenkövetelést támasztani az állammal, a közülettel szemben. (Schmidt Lajos: Bizony! Még pedig évekre visszamenőleg

I) Egy másik elvi kérdés, amelyben a törvényjavaslat álláspontját helyeslem, az, hogy a frontharcosok között a törvényben biztosított előnyök és kedvezmények, privilégiumok juttatásánál az érdemesség és a rászorultság szempontjai irányadók. Ez egészen helyes és igazságos, mert akármint is nézzük azt a bajtársi közösséget, amely az egyes frontharcosokat összekapcsolja, ha ezek az erkölcsi kötelékek tényleg f ennállanak ina is, a háború befejezése után 19 esztendővel, mégis kétségtelen, hogy frontharcos és frontharcos között is van különbség, azoknak az anyagi előnyöknek a juttatásánál tehát, amelyekről ez a törvényjavaslat rendelkezik, ezt a szempontot is érvény esítPTii kell. Méltóztassék megengedni, hogy ennél a "oontnál szóvá tegyem az arany vitézségi érmes bajtársaimnak azit a kívánságát és kérését, amelyről már a bizottsági tárgyalás