Képviselőházi napló, 1935. XV. kötet • 1937. június 23. - 1937. november 16.

Ülésnapok - 1935-251

Az országgyűlés képviselőházának 251. ülése 1937 november 11-én, csütörtökön. 389 a szegény tűzharcosokról, erről a nagyon széles rétegről nincs benne elég gondoskodás. Elhiszem, hogy ez kerül a legtöbb pénzbe, de azzal ils tisztában vagyok, hogy ki lehet választani ezek közül is a legszegényebbeiket, a legnyomorultabbakat, a legjobban nélkülözőket. Ezeknek a kataszterét fel kell állítani és ezekről feltétlenül gondoskodni kell. Mert aki jól berendezett három—négyszobás lakásban lakik, akinek rendszeresen folyik he a jövedelme, akinek nincsenek életgondjai, annak nem is jut eszébe, hogy ő tűziharcos volt és hogy kész volt feláldozni életét a hazáért. Ez csak akkor jut az emberek eszébe, amikor a nélkülözések napjai következnek he. T. Képviselőiház! Vannak egészen elemi szükségletek: a hajlék, a kenyér, a ruha, amelyekből a minimum feltétlenül kell az embernek. {Ügy van! a baloldalon.) Lakni kell, étkezni kell. Rongyos ruhákban xaég lehet járni, de meztelenül nem. Ezek azok a minimális szükségletek, amelyekkel feltétlenül el feed! látni, aizt az öreg, elhagyott tűzharcost. Ezért itt is kérem a miniszter úr segítségét, bár úgy látszik, mintha ez valami nagyon nagy probléma volna. Nagy probléma is ez, különösen annak, aki ezeket^ a nélkülözéseket szenvedi. Azt méltóztatott mondani a miniszter úr, hogy ezzel a törvényjavaslattal még nincsen lezárva minden, itt még jöhetnek a gondoskodás egyéb tényezői. Amikor örömmel fogadom el a javaslat rendelkezéseit és látom, hogy a javaslat^ csak szűkebb kategóriákat.lát el bizonyos előnyökkel, akkor a közfigyelmet most azokra kell irányítani, akik öregek, elhagyottak, szegények és akik, amikor fiatalok és ereiük teljében voltak, teljesítették a haza iránti kötelességüket. (Ügy van!) Éppen ezért azt a javaslatot, amelyet Müller t. képviselőtársam tett, — és azt hiszem, más t. képviselőtársaim is magukévá tették — hogy tudniillik menhelyeket kell létesíteni az ilyen elesett tűzharcosok számára, mégpedig törvényhatóságonként — én is magamévá teszem és nagyon ajánlom a miniszter úr szíves figyelmébe. Ezt társadalmilag is meg lehet csinálni. (Kölcsey István: Nem menhelyet! Hősi otthont!) Nem kívánom, hogy az állam itt nagy anyagi áldozatokat hozzon, mert tudom, hogy mindig szemben találom magamat a nincstelenségre való hivatkozással. De a magyar társadalomnak kötelessége azt az összeget összehozni, amellyel az öreg, elhagyott tűzharcosoknak hajlékot biztosít. A nagy leromlottság, a dekonjunktúra idején igen sok éhező ember volt s ekkor felébredt a társadalomban a szociális gondoskodás ösztöne és érzése. Szeretném, ha az elhagyatott öreg tűzharcosokról is ilyen szociális gondoskodás útján különösebb gondoskodás történnék. Budapest székesfőváros is gondoskodik a szegényeiről. De ugyanígy kötelességévé kell tenni minden községnek és városnak, hogy szegényeiről gondoskodjék s ennek körében pedig a tűzharcosokról különösen gondoskodjék. (Gr. Takách-Tolvay József: A Frontharcos Szövetség évek óta dolgozik ezen! — Propper Sándor: Nincs elég befolyása a kormányzatra! — Gr. Takách-Tolvay József: Van, amióta a miniszter úr van itt!) Áttérek a harmadik nélkülözhetetlen szükségletre, a ruhára. Hallottunk itt Esztergályos János t. képviselőtársamtól egy visszaemlékezést, amelyben elmondta a legborzasztóbb dolgot, ami a háború alatt történt; hogy tudniillik voltak olyanok, akik abból gazdagodtak meg, hogy a magyar katonák tönkrementek. (Ügy van!) Ezutá

n nagyon zavaros idők következtek és az isteni igazságszolgáltatás nem érte őket utói. (Csoór Lajos: De még az állami igazságszolgáltatás sem!) Én azt mondom, hogy a mai meggazdagodott textileseknek kötelességük gondoskodni arról, — nem mondom, hogy ingyen — hogy az az öreg tűzharcos, aki maga nem tudja előteremteni a gúnyájára szükségei» összeget, ahhoz olcsón hozzájusson. (Gr. Takách-Tolvay József: Meglesz! — Propper Sándor: Takách képviselő úr ne legyen olyan könnyelmű az ígéretekben! Vigyázzon, nem ismeri a textilbárókat.) Ez az a minimális materiális szükséglet, amely nélkül nem lehet meglenni. Ezekről a szükségletekről gondoskodni kell! Erre megvan a mód, ha nem is e törvényjavaslat keretén belül. Mert ha ez meggyőződéssé válik, akkor a meggyőződésből cselekvés is lesz. Társadalmi és politikai szempontból is nagy jelentőségét látom a tűzharcostársadalomnak és úgy látom, hogy ez a törvényjavaslat bizonyos mértékig felismeri ennek jelentőségét, de nem abban a mértékben, mint amilyen jelentőséget annak tulajdonítani kell. Ma, amikor a titkos választójog bevezetését várjuk, mindig keresik a konzervatív politikai tényezők, hogy melyek azok a társadalmi rétegek, amelyekre^ az ország sorsát nyugodt lélekkel rá lehet bízni. Ma a legfiatalabb tűzharcos is 38 éves, (vitéz Martsekényi Imre: ...mult!) a többi mind idősebb* Ennek a társadalmi rétegnek megvan az a nagy előnye, amely más vonatkozásban hátrány, hogy már nem fiatal, ennélfogva gondolkodásában megfontoltabb; és van egy nagyo

n szép tulajdonsága, hogy tudniillik már letette a próbát, a vizsgát hazafiságból és önfeláldozásból. A tűzharc az ő részére hazafias tűzkeresztség is volt, mert aki egyszer valakiért adott valamit, az ahhoz valami köteléket érez s azt szereti is. Már pedig a tűzharcos nagyon sokat adott a hazának. Nem tudok elképzelni egyetlen, a harctérről hazatért katonát sem, aki ne lenne hazafi, aggódó és jó hazafi. (Ügy van! Ügy van!) Felvetem a gondolatot azok előtt a konzervatívek előtt, akik féltik a nemzetet a néptől, vájjon nem lehetne-e olyan megoldást találni, hogy a politikai élet e legfontosabb megnyilvánulásánál bizonyos előny adassék a tűzharcosoknak, mert az előbbi indokok szerint ez a kategória a legmegbízhatóbb. De még egy másik vonatkozásban is nagy jelentősége van a tűzharcos-társadalomnak; a falu szociális életében, rendjében nagy ^szerepet játszhatik az, ha valamilyen szövetségben, társadalmi egyesületben összehozzák a tűzharcosokat, ezeknek élére állanak az intelligencia '•reprezentánsai, — amit nem szoktak nálunk megtenni, mert nem tartják meg a néppel azt a szoros érintkezést, amelyre népünknek szüksége volna. Talán ilyen keretekben és pedig intézményesen — nem rábízva a véletlenre és arra, hogy akad-e valaki, aki őket ilven társadalmi egyesületben egyesíti — létesíteni kellene minden községben és városban a frontharcosokból olyan egyesületet, amelynek keretén belül a hazafiságot, az önfeláldozást tanítanák s minden erkölcsileg szépet és jót művelnének az arra hivatott tűzharcosok az inteligencia vezetése mellett. A magyar nép és a magyar intelligencia lelkileg, sajnos, nagyon távol áll egymástól. Amikor, mint a ^keresztény párt képviselői kimegyünk a vidékre gyűléseket tartani, sokszor látom, hogv összejön a nép, de ha körülnézek, nem látok közöttük senkit az intelligencia köréhői. Ha felte-