Képviselőházi napló, 1935. XV. kötet • 1937. június 23. - 1937. november 16.
Ülésnapok - 1935-251
388 Az országgyűlés képviselőházának 25 j a tárgyalás alatt lévő tűzharcos-javaslatba iktasson be egy új szakaszt, amely elrendeli a tűzharcosok segélyezésére egy önállósítási alap létesítését.« »A képviselőház utasítja a kormányt, gondoskodjék arról, hogy a világháború volt katonái, akik földet kaptak vagy kapnak,, kamatmentes beruházási és felszerelési kölcsönben részesüljenek.« Es végül (olvassa): »A képviselőház utasítja a kormányt, hogy a tárgyalás alatt álló tűzharcos-javaslat 16. §-a helyett iktasson be egy új szakaszt, amely szerint tűzharcos közalkalmazott és családtagjai részére a Máv. vasúti félárújegy-váltásra jogosító igazolványokat díjmentesen tartozik kiállítani.« A helyzet ugyanis az, hogy a szegény közalkalmazottaknak, akiknek joguk van ilyen félárú Máv. utazási jegy váltására, azt az igazolást, amellyel a pénztárnál igazolják, hogy erre joguk van, pénzzel kell megváltaniuk. 9 pengőket, sőt többet is kell fizetni egy-egy ilyen igazolványért és ahol három-négy gyermek van, bizony ez nagy tétel azoknál a közalkalmazottaknál, akik ma havi 100—120—130 pengőért szolgálnak. Mélyen t. Képviselőház! Befejezem felszólalásomat. Méltóztassék megengedni, hogy most, felszólalásom végén, tűzharcos-bajtársaim felé forduljak egy kéréssel. Arra kérem őket. hogy maradjanak és legyenek továbbra is hősök, olyan hősök, mint amilyenek voltak hosszú hónapokon keresztül kint a fronton. Legyenek hősei a munka megbecsülésének, legyenek hősei az emberszeretetnek, legyenek hősei a békének, legyenek hősei a demokráciának, legyenek hősei az emberiség kulturális szabadságának. Mélyen t. Képviselőház! En rendületlen hittel hiszem, hogy az emberiség eljut az emberi szeretetnek, a kultúrának, a műveltségnek arra a magaslatára, ahonnét az emberi gonoszság leghitványahbjainak, a háborúra úszítókj nak gonosz munkáját örök időkre lehetetlenné fogja tenni s ezért szeretném örök fohászként minden embertársamnak, fiatalnak, öregnek és minden anyának, aki gyermeket szül, a szívébe, a lelkébe vésni: emberek, soha, de soha többé háborút! (Helyeslés a szélsőbaloldalon. — Taps a baloldalon.) Elnök: Szólásra következik Tau ff er Gábor képviselő úr. Tauffer Gábor: T. Képviselőház! Esztergályos János képviselőtársamnak most a beszéde végén mondott mondatai hatása alatt állok, bár az utolsó mondat értelme megzavarta bennem ezt a hatást, mert ha mindnyájunk lelkében benne is él a vágy a béke után, (vitéz Kő József: Azt nem mi mondjuk meg!) valahogy nem úgy van elrendezve a világ sora, hogy békével jogot és igazságot is le; hetne szerezni. (Esztergályos János: Ilyenné kell tenni a világot!) A magyar nemzetnek mindig az volt a végzete, hogy fegyverrel kellett kiharcolnia szabadságát és jogait. Mikor ezt a törvényjavaslatot tárgyaljuk, akkor én azt szeretném, hogy a fcépvselőházmik ezekben a gyönyörű ünnepnapjaiban a frontharcosokban az az érzés ébredne fel, hogy ők is neveljék bele gyermekeikbe azt a harcra való készséget, azt a hazaszeretetet, azt a nagy önfeláldozást, amely őket is felavatta ennek a nemzetnek a hőseivé. Azt hiszem, a magyar nemzet nem fog tudni kitérni örök sorsa elől és szükség lesz még magyar katonákra, hi. ülése 1937 november 11-én, csütörtökön. szén azok, akik velünk szembefordultak, nem azt mutatják, hogy az emberszeretet és a megértés érzelmei alapján a magyar igazságnak eleget akarnának tenni. (Ügy van! Úgy van! a jobboldalon és a középen.) T. Képviselőház! Az előttünk fekvő törvényjavaslat tárgyalásának napjai a képviselőház ünnepnapjai. (Ügy van! a középen.) De ünnepnapjai az egész nemzetnek is és úgy látom, hogy ebben a hangulatban összeforr itt minden párt, azt kell mondanom: még a szocialistapárt is. Ebből azt látom, hogy vannak még a magyar közéletben és a magyar politikai életben témák, vannak még programrnpontok, amelyek ezt a nemzetet össze tudják forrasztani. Az egész képviselőház hálás a miniszter úrnak. Azt hiszem, hogy mióta képviselőház és törvényhozás van ebben a hazában, miniszter még annyi köszönetet nem hallott és nem kapott, mint a honvédelmi miniszter úr. És méltán megilleti őt a köszönet, megilleti azért, mert 18 év után végre az ő személyében akadt egy miniszter, aki a nemzetnek ezt a nagy kötelességét valóra akarja váltani. Nem tudom megérteni, hogy a 18 év alatt volt és eltávozott miniszter urak miért nem találtak ma guknak időt és alkalmat, miért nem: mutattak I elhatározóképességet arra, hogy a nemzet adósságát leróják azoknak, akik a nemzetnek önzetlen áldozatokat hoztak. De ezen már túl vagyunk és nem akarom ezt rekriminálni nincs is ennek semmi célja. De amikor ezt a törvényjavaslatot tárgyaljuk és e törvényjavaslatban a nemzet adósságának lerovását tekintem, ugyanakkor látok egy másik feladatot is és kérem a miniszter urat, akiben sok megértés van, hogy a hadikölcsön kérdését is tegye magáévá. A hadikölcsön kérdése nem látszik a honvédelmi miniszter tárcájába tartozónak, de a pénzügyminiszter úr és az összes miniszter urak annyira el vannak foglalva más irányban, hogy nem érnek rá foglalkozni a nemzőt e másik nagy, becsületbeli adósságával. Már pedig ez éppen olyan kötelesség és a magyar nemzet becsülete kívánja, hogy becsületbeli adósságát lerója. T. Képviselőház;! Az elhangzott szónoklatok mind azt panaszolják, hogy ebben a törvényjavaslatban keveset adunk a tűzharcosoknak. Ez igaz, nagyon keveset adunk. Olyan rendelkezés, amely széles kategóriáikat érint, alig van a törvényjavaslatban; olyan rendelkezés, amely egészen szűk kategóriákat érint, sóik van benne. En azt állítom, hogy a tűzharcos már akkor is, amikor elment a háborúba, a magya.r 'állam, a magyar haza hitelezője volt, mert abban a,z Időben a szociális problémák iránt alig volt érzék a magyar politikusokban, sokkal kevesebb, mint ma. A szociális kérdések valahogyan nem voltak szalonképesek. Emlékszem rá, hogy amikor itt pár évvel ezelőtt első 'beszédemet elmondottam és hárommillió nincstelenről beszéltem, a másik oldalról rosszaló pillanttás okkal találkoztam; bizonyára azt gondolták, hogy ^íme, isinét egy radikális jött be a képviselőházba.. Pedig én egyáltalán nem érzem, magamat radikálisnak, sőt nagyon is konzervatívnak, mert meg vagyok róla győződve, hogy csakis a konzervatív politika képes ezt az országot előrevinni. (Ügy van! a középen.) Nem radikalizmus azonban az, ha a szegény emberről is gondoskodni akarunk. T. Képviselőháiz! Ennek a javaslatnak hibáját abban látom, hogy éppen a szegényekről,