Képviselőházi napló, 1935. XV. kötet • 1937. június 23. - 1937. november 16.
Ülésnapok - 1935-251
Az országgyűlés képviselőházának- 251. pótban, amelynek leírására igazán megint csak Dante lenne képes, akinek számára ez a szenvedés méltó példa lehetett volna a pokol leírására. Én sem akarom ezt leírni, pedig tanuja voltam Moszkvában egy ilyen halálvonat, egy ilyen Murman-vonat kirakodásának. Nem kórházvonat volt, mert fűtetlen marhakocsik voltak. Valósággal úgy válogatták ki a félhalottakat a feloszló hullák közül, pedig csak a fele rakomány érkezett meg, mert a másik felét útközben a robogó vonatból dobták ki a pályatestre. Ezek közt a hősi halottak hadifoglyok közt is volt nagyon sok, aki nem kaphatta volna meg a Károly-csápatkeresztet. De vannak mások is, akik nem kaphatják meg a Károly-csápatkeresztet és ezek azok az orvosok, akiket már egyszer megemlített egyik előttem szólott 'képviselőtársam, azt hiszem, Cseh-Szombathy képviselőtársam. Azokról az orvosokról beszélek, akik csapattestükkel, vagy a visszahagyott területen lévő kórházakban betegek ápolása közben kerültek hadifogságba. Ezek ahelyett az arcvonal helyett, ahol gránát pusztított, olyan arcvonalba kerültek, ahol a kiütéses tífusszal és egyéb exotikus ragályos betegségekkel kellett megküzdeniük. Nagyon sokan voltak, akiket kötelességük teljesítése közben ért a halál. Ezek közt is igen sokan vannak, akik nem kaphatták meg a Károly-csapatkeresztet, pedig szerintem ennél még nagyobb kitüntetést érdemeltek volna, mert hiszen majdnem fegyvertelenül, sőt a.zt lehet mondani, teljesen fegyvertelenül vették fel a harcot a láthatatlan ellenséggel; hiszen nem volt fertőtlenítőszerük, sokszor nem volt orvosságuk és a hadifoglyok által pléhből és drótszegekből készült műszerekkel operáltak és sokszor ezeknek a műszereknek tökéletlensége folytán önmagukat sebezve meg, vérmérgezésben nyomorultul elpusztultak. T, Ház! Csak egy dologra akarok még ezeken kívül kitérni, Lázár képviselőtársamnak arra a megjegyzésére, hogy a tisztek nem bántak a legénységi állományba tartozókkal úgy, ahogyan kellett volna. Azért akarom ezt itt felhozni, mert példákkal tudok szolgálni, hogy ez nem így van. Az emberi természet bosszúálló és ez legjobban mutatkozott ott, ahol a forradalmak olyan viszonyokat teremtettek, amelyek ezeket a bosszúállásokat lehetővé tették. Nálunk is megvolt ez. Nálunk azonban ezekkel a bosszúállásokkal nem találkoztunk, vagy ha ritka esetben találkoztunk is, azokat nem frontkatonák, hanem frontlógósok követték el. A hadifogságban tapasztaltunk olyan dolgokat, — leszek bátor néhányat egypár szóval elmondani — amelyek azt bizonyítják, hogy Lázár Imre képviselőtársam állítása nein helyes. Hányszor találkoztunk a hadifogságban teljesen idegen csapatbeü katonákkal, akik hozzánk, tisztekhez csatlakoztak csak azért, mert nem szerették látni, hogy az a tiszt durvább munkát végez. Hozzánk csatlakoztak, hogy elvégezzék azt, amiről ők nem tartották helyesnek, hogy tiszt végezze el. Hányszor tapasztaltuk azt, hogy ha nem volt élelmünk, koldulásból szerzett kenyerüket megosztották velünk. (Gr. Takách-Tolvay József: Ügy van!) Nekem is volt egy katonám, aki amikor hazatért kolduló körútjáról, hátizsákjából kiválogatta számomra az aránylag legtisztább kenyérdarabokat, amelyeken a legkisebb harapás nyoma látszott. Tudok egy esetet, amikor ülése 1937 november ll-én, csütörtökön. 385 egy huszár megtudta, hogy egy ismeretlen huszárfőhadnagy — aki én voltam — került a kórházba, harmadnap már jelentkezett nálam és kenyérrel, cukorral látott el anélkül, hogy egy kézszorításnál többet elfogadott volna tőlem s amikor néhány cigarettát akartam adni . neki, azt mondta: annak az úrnak, akinél én szolgálok, több cigarettája van, mint a főhadnagy úrnak. (Müller Antal: Ez a természetes magyar nagylelkűség!) És hány tiszt köszönhette szökését a hadifogoly-közlegények segítségének! Ezek a példák mind azt mutatják, t. Ház, bogy e viszonzások nem gorombaságért, nem durvaságért történtek, (Ügy van! Ügy van! jobb felől és a középen.) hanem történtek az emberiség, jóság és bajtársiasság viszonzásaképpen. (Úgy van! Ügy van! a jobboldalon és a középen.) Nem alkarok ismétlésekbe bocsátkozni ennek a vitának a folyamán és főleg nem. akarom más kérdésekhez való hozzászólásokkal gyengíteni annak a hatását, amit hadifogoly bajtársaim érdekében elmondani bátor voltam. Kérem, a honvédelmi miniszter urat, ha lehetséges, találjon módot ezeknek a sebeknek a meggyógyítására. Nem fog érdemteleneket gyógyítani, s különben is ez az egésx javaslat sebeiket gyógyítani hivatott és sebeket hegeszteni akar. Felszólalásomnak egyébként nem volt más célja» mint az, hogy a sokat méltatott, a nagyon helyesen és mindenképpen magas piedesztálra állított frontharcosok mellé odaállítsam a háborúban, nehéz szenvedéseket kiállott bajtársainkat, a hadifoglyokat. Egyébként, mert bizalommal vagyok a honvédelmi miniszter úr személye iránt, a javaslatot elfogadom. (Elénk helyeslés és taps a jobboldalon és a középen. — A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Esztergályos János képviselő urat illeti a szó. Esztergályos János•• T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Előttem szólott igen t. képviselőtársam éppen úgy, minit a, többi felszólaló is, hangsúlyozta beszédében, hogy a négy esztendős vérzivatar idején a magyar katona, bárhova is vetette őt a sors kíméletlen kegyetlensége, mindenütt hősiesen megtette kötelességét. Nincs és nem is-lehet ember e hazában, aki ezeknek az elismeréseknek megérdemelt voltát egy pillanatig is [kétségbe vonná, vagy kétségbe merné vonni. Szinte imponáló egyöntetűséggel szórja a magyar képviselőház elismerésének virágait azoknak a lába elé, akik künn a frontokon végigszenvedték a krisztusi szenvedés minden kálváriáját. En úgy érzem, hogy a sok elismerés pótolni kívánja mindazt, ami e javaslatból hiányzik. Mert e javaslatból nagyon sok hiányzik abból, aminek a hozott áldozattal szemben fbenine kellene lennie e javaslatban, ezért én indokoltnak látom azdkat a kifogásokat, amelyek az ellenzéki p^adokról részünkről e javaslattal szemben megnyilvánulnak. Érzem és tudom, hogy az igen t. honvédelmi miniszter úr nem veszi ezt zokon azoktól, akik rámutatnak azokra a hiányokra, amelyek a javaslatban vannak. Meg vagyok róla győződve, hogy a miniszter úr nem fogja magát ennél a kritikánál, amelyet a javaslat ellen mondunk, a »Prügelknabe« szerepében érezni, mert való és tény sa, hogy mindaz a kritiika, amely az ellenzéki ajkakról elhangzik e javaslattal szemben a tűzharcosok érdekében, nem a honvédelmi miniszter úr szimpatikus egyéniségének szól, hanem szól gavallér 58*
