Képviselőházi napló, 1935. XV. kötet • 1937. június 23. - 1937. november 16.
Ülésnapok - 1935-251
386 Az országgyűlés képviselőházának 251. kollégájának, annak a kollégának, aki akkor, amikor a, frontokat megjárt milliónyi tömeg érdekében kézzelfoghatóan kellene valamit csinálni, a jóbaráti viszony fenntartása címén, felajánlja Washingtonnak a háborús adósságok megfizetésének megkezdését, mint első állam az összes háborús államok között. (Griger Miklós: így van! Igaza van!) Ha tehát kifogás hangzik el, az ismétlem, annak a szellemnek, annak a rendszernek szól, amely egy arcizomrándulás nélkül el bírja viselni mindannak a szenvedésnek a tudomásulvételét, amely ott volt és ott van a tűzharcosok légióiban, a nélkül, mondom, hogy kézzelfoghatóan, anyagi segítséggel iparkodnék csak részben is kárpótolni őket azért a sok szenvedésért és bajért, amely a négyesztendős háború alatt a tűzharcosokat sújtotta. Igen t. Képviselőház! Egy irtózatos mérleganyagot kell ennél a javaslatnál felállítanunk, hogy összehasonlítást csinálhassunk a hozott áldozat és a javaslatban lefektetett nagyon felhígított elismerés között. A veszteségszámla oldalán látom azt, hogy 1914 és 1918 között 3,800.000 magyar katona vonult be, apa, fiú, családtag. Elesett ebből a 3,800.000 magyarból — elesett, illetőleg elhalt — 611.000 ember, sebesült 743.000, fogoly 734.000, tehát légiók, irtózatos számok az emberpusztításból és emberpusztulásból. Ha most ezekből a számokból kiveszem azt a részt, amely Csonka-Magyarország áldozatát jelenti, akkor azt látom, hogy Csonka-Magyarország területe 260.000 halottat és 490.000 sebesültet vesztett. Olyan irtózatos szám ez, amely megdöbbenti az embert. Felvetődik a kérdés: ember, miért csináltad ezt, niiért kellett ennyi embernek elpusztulnia élete delén, ifjúsága virágzó évei.ben ós miért kellett ennek a szerencsétlen hazának ilyen irtózatos áldozatot hoznia 1 ? (Müller Antal: Belekényszerítenek! — Reibel Mihály: Gonosz emberek vannak!) Nem beszélek ezenfelül külön arról a 310*5 millió aranykoronáról, amelyet Csonka-Magyarországnak kell fizetnie 1943-tól kezdve évi 17 millió aranykoronával. Ez a mérleg egyik oldala, de van még itt más is. Azt mondotta az előttem szólott igen t. képviselőtársam, hogy a magyar katona megtette a kötelességét. Igen! Megtette kifogástalanul a kötelességét akkor is, amikor hat ember kapott egy napra egy komiszkenyeret és azt is csajkában faszolták, mert a kukoricából sütött kenyér széjjelmorzsolódott. Akkor is teljesítette a magyar katona kint a parancsot, amikor a falujából szabadságról visszajött bajtársa átadta a családnak, a feleségnek, a szülőknek a levelét, amelyben elmondották azt a minden képzeletet felülmúló nyomorúságot, amely a szülőket, a családot érte azzal, hogy a kenyérkereső elment. Akkor is teljesítette a magyar katona a világ minden részén becsülettel a kötelességét, amikor nem kapott más ennivalót, mint az istenverte, örökátkú Hindenburg-főzeléket. amelyről maga József főherceg is megemlékezik egyik könyvében, mondván a következőket (olvassa); »Az ellátás, az élelmezés igazán már a tűrhetetlenségig rossz és kevés; azt a büdös főzeléket, a Dörrgemüsét nem lehet megenni, mert tele van féreggel, az emberek képtelenek lenyelni; az emberek rongyokba öltözve fáznak és a spanyoljárvány borzasztóan pusztít köztük.« Tehát amikor nem volt más ennivalója, mint a Dörrgemüse, akkor is megtette a kötelességét a magyar kaülese 1937 november 11-én, csütörtökön. tona és akkor is, amikor már meztelen testén nem volt alsóruha, amikor rongyokban lógott le róla a ruha, amikor az úgynevezett Károlymantli, amelyet csalánszövetből készítettek, a harmadik Schulter!-nál rongyokban maradt a vállán s amikor másnap már az újonnan kapott bakancs rongyos volt a talpán, ott állt a magyar katona és kifogástalanul teljesítette a kapott parancsot. (Müller Antal: Kik voltak az okai, hogy ilyen bakancs és ilyen ruha volt rajtuk?) Csak akkor rendült meg a lelkében, amikor egy októberi napon, két héttel az összeomlás előtt, ebben a Házban elhangzott Tisza István ajkáról, (Propper Sándor: Október 17-én!) hogy a háborút elveszítettük. Igen t. Képviselőház! Ez volt tehát azoknak az élete, sorsa és munkateljesítménye, akiknek érdekében a Ház előtt fekszik ez a javaslat, amely javaslatról most tárgyalunk. Ha ezekután azt nézem, mit adott a magyar tűzharcos e négy esztendő alatt, akkor a. következőkben Összegezhetem: életét vitte a százszoros halál torkába, feláldozta életét és családi boldogságát, végigszenvedte a lövészár-^ kok minden krisztusi 'Szenvedését, meztelenné vált és elcsigázott testét a tetvek ették, elszenvedte az otthonmaradt család szörnyű nyomorát és boldog volt, ha nyomorékká csonkított testével visszakerülhetett az emberi gonoszság legszörnyűbb viharából, a háborúból. S ha ezzel szemben most a mérleg másik serpenyőjét nézem az előttünk fekvő javaslattal kapcsolatban, akkor meg kell állapítanom, hogy ez a 19 szakaszból álló javaslat megközelítőleg sem nyújtja azt, amit a magyar frontharcosok, a magyar tűzharcosok 19 esztendővel a háború után joggal nem elvárhat : nak, de megkövetelhetnek. Ha végignézem ezt a 19 szakaszt, azt látom, hogy az 1—3. §-ok általános elvi nyilatkozatokból állanak; a 4. § a virilisták osztályába soroz bizonyos rétegeket, adófizetőket, tehát ebben sincs semmi különös; az 5. § anyakönyvi feljegyzést engedélyez; a 6—8. §-ok a közalkalmazottak részére nyújtanak valami parányi kis előnyt; a 9. § gyenge vigaszt nyújt a húsz alkalmazottnál több alkalmazottal dolgozó magánvállalatokkal kapcsolatban. (Müller Antal: Azért ez nagyon fontos szakasz!) Rögtön felelek, méltóztassák egy pillanatra megállni. Emlékszünk rá, hogy nem is olyan régen, amikor az egyik szociáldemokrata képviselő határozati javaslatára az előző kormány a hadirokkantakról szóló törvényjavaslatot a Ház elé hozta, benne volt abban a javaslatban, — és benne van az abból lett törvényben is — hogy az iparvállalatok, közületek, állam és törvényhatóságok kötelesek bizonyos számú hadirokkantat alkalmazni. De mélységes tisztelettel és szeretettel kérdezem közbeszóló igen t. képviselőtársamat, vájjon teljesítették-e^ a törvénynek idevonatkozó rendelkezését. (Müller Antal: En is ezt sürgettem!) Jó, minden elismerés adassék, künn is meg fogom mondani, hogy a képviselő úr sürgette ezt. Napnap után hangzik panasz, hogy nem törődnek vele. Legyen szabad nekem most egy olyan területre elmennem a példa kedvéért, amelynek megemlítése talán nem az én hivatásom t és kötelességem volna. Van például egy igazságügyminiszteri rendelet, amely kimondja és elrendeli, hogy csődtömegek gondnokságát első-
