Képviselőházi napló, 1935. XV. kötet • 1937. június 23. - 1937. november 16.
Ülésnapok - 1935-250
370 Az országgyűlés képviselőházának 25 ték az alispánhoz, az alispán, úr hivatkozott egy felsőbb utasításra s jóváhagyta az alsófokú hatóság határozatát. Ha a közigazgatás betiltotta ezt az ártatlain összejövetelt, akkor »azt hihetné a magyar közvélemény, hogy valami szörnyű dolgok voltak keletkezőbein, talán valami új Dózsa-megmozdulás, vagy talán egy földalatti szervezkedés. (Tildy Zoltán: Dózsimegmozdulás!) A Dózsi-megmozdulást engedélyezik! (Derültség. — Malasits Géza: Pláne steyer ruhában!) Kezemben van enoiek a találkozásnak a programmja. Az első pont azt mondja: (Halljuk! Halljuk!) A parasztság gazdaságkultúrahiánya. A második: Szövetkezet és áruértékesítés. Azután tovább: A középosztály és parasztság viszonya, az egyre jobban szélesedő szakadék áthidalása. A mezőgazdasági munkásság érdek- és politikai érdekképviseletének mai állás egyetemes magyarság, illetve a nemzetjzervezet szempontjából való hovatartozandósága. Birtokpolitikai kérdések. A 6. pont pedig: általános kulturális kérdések. (Farkas István: Ez pláne nagy baj!) íme, igen t. Ház, ezt a programmot látta jónak a bihari közigazgatás betiltani. Pedig ez lett volna az első eiset, ahol a városi intelligens fiatalság és a parasztfiatalság imiiint egyenrangú fél öisszemérhette volna egymással a tudás és a imieiggyőződés fegyverét. (Egy hang a joboldalon: Királykérdés!) Megnyugtathatom a képviselő urat, a királykérdéssel nem foglalkoztak volna, amint ezt a bemutatott programira is igazolja. Ezek a fiatalemberek nieim éket, hanem hidat akartak verni ott lenn Berettyóújfalun, Ezt mi sem igazolja jobban, mint az, hogy ennek az összejövetelnek megrendezője az a Szabó Pál, ismert parasztíró, (Matolcsy Mátyás: Kitűnő író) aki több munkatársával együtt egy új lapot alapított, melynek cime: Híd. Hidat akarnak verni az egyes társadalmi osztályok között, hidat akarnak verni KözépEurópa népei között, hogy ezen a földön végre a megértés legyen úrrá! (Egy hang a baloldalon: Hidat verni, míg nem késő!) A pesti előadók között ott találjuk az ö c szes közismert írókat. így Kerék Mihályt, Erdei Ferencet, Kovács Imrét, Ölvedy Jánost, Matolcsy Mátyást, (Matolcsy Mátyás: Csupa forradalmár! — Malasits Géza: Csupa rejtett bo^si! — Zaj jobb felől. — Klein Antal: Ti hoztátok be! Malasits Géza: A parasztot azért is becsukják, mert tollat vesz a kezébe! — Elnök csenget) az új magyar szellemiség elitgárdáját, Hatalmas munkákat írtak már fiatal koruk dacára, amelyeket minden magyar politikusának: el kellene olvadnia (Ügy van! balfelől.) és pkkor mondani ítéletet arról, hogy kik ezeik a fiatalemberek? (Malasits Géza: Szoktak a »magyar politikusok egyáltalában olvasni?) Igen t. Ház! Ha az ember ezeket az eseményeket objektív szemmel figyeli, akkor nem zárkózhatik el annak megállapítása elől, hogy itt minden olyan esetben, amikor a magyar élet legfontosabb problémái s az azok tengelyében álló földkérdés kerülnek valahol megbeszélésre, megjelenik egy láthatatlan front, amelynek a kísérteiéit látjuk néha a parlament folyosóin is megjelenni, különösen a felsőházban, amely láthatatlan front katonái most a felsőházi javaslatnál akarják megmutatni, hogy mégis ők akarnak az urak maradni ebben az országban. (Rupert Rezső: Ötszázan embermilliókkal szemben!) \ ülése 1987 november 10-én, szerdán. T. Ház! Aki a föld problémájához hozzá akar nyúlni, legalább a mentelmi joggal legyen felruházva, mert különben nagy baj történik vele, hiszen látjuk a három és öthónapos büntetéseket, látjuk a gyűlésbetiltásokat egymásután. (Farkas István: Évszázadok bűneihez nem szabad hozzányúlni!) Sokan vannak, sajnos, a nem érdekeltek között is, akik azokra, akik ezzel a kérdéssel foglalkoznak, minidjárt ráhúzzák a kommunista jelzőt. Éppen a múltkor voltunk tanúi annak, hogy a miniszteri székből így próbáltak bennünket megvádolni, de mi innen az ellenzék padsoraiból is a leghatározottabban visszautasítjuk ezt a hangot. Hiszen mi, akik itt a parlamentben is és Ikint a sajtóban is ezzel a kérdéssel foglalkozunk, nem akarunk mást, mint a magántulajdonnak egy új, egy időtálló, népetmentő és így nemzetet konzerváló fogalmát megalapozni! (Ba• •ss h/nrire: Kz nagyon szépen van mondva! — Derültség a jobboldalon és a középen. — Malasits Géza: Mi van ezen nevetnivaló? — Egy hang balfelől: Komoly dolgok ezek!) Nekünk meggyőződésünk, hogy a nagybirtok és a nagykapitalizmus egyaránt kompromittálja a szó valódi értelmében vett magántulajdont (Farkas István: Ügy van! — Némethy Vilmos: Ez kétségtelenül igaz!) Az első azért, mert csökevénye egy régi feudális kornak, a másik azért, mert csökevénye egy olyan liberalizmusnak, amely a szabadságot úgy értelmezte, hogy a nagy halaknak szabad megenniöik a kis halakat. Igen t. Ház! Hogy a nemzet közvéleményéban ey a felfogás kezd úrrá<válni, annak bizonyítéka az Fmericana. vasárnapi nagygyűlése, annak az Emericananak, amelyet egyes körök szeretnek a reakció táborához tartozónak sorolni. Az Emerieana főtitkára megállapította ezen a nagygyűlésen, hogy: »Az Emerieana nem tapsol annak a felfogásnak, amely bűnösöket lát azokban, alkik a szociális ba'•! I 'TH e? a-'ok orvoslására mutatnak rá.« (Helyeslés balfelől.) Amikor mi egy új polgáriasodásért harcolunk, akkor tulajdonképpen mi vagyunk a védői és őrzői a társadalmi rendnek és békének. Mi nagyon iól tudjuk. — é ; ez' bi^detiük i^ odakint is — hogy a rendre feltétlenül szükség van. mert a rend felborulásából elsősorban a szegény ember húzza a rövidebbet. (Némethy Vilmos: A bajokat meg kell előzni.) Láttuk 1919-,ben, hogy a Duna-Tisza közén és a Dunántúlon a templomtéri fákon kisparasztok, napszámosok, csendőrtiszt-helyettesek, papok, kiskereskedők és kistisztviselők lógtak, ugyanakkor, amikor egyes nagybirtokok tulajdonosai, mint termelőbiztosok ott maradtak a mapnV földjén és egyes nagykanitalisták kék pénzzel a zsebükben kimentek Bécsbe és Svájcba é s ott várták, hogy ide visszajöhessenek tovább nyúzni ezt a magyar népet. (Ügy van! Ügy van! a bal- és a szélsőbaloldalon. — Pata! esi Dénes: Nem lógtak, hanem meglógtak!) Igen t. Ház! Éppen azért, mert a föld néne és a munkásság is látja, hogy így áll a helyzet, ebben az országban a rend soha nem fog felborulni. A rend azonban — jegvezzük meg jól — olyan, mint a levegő: anélkül nem Tehet élni, de abból sem lehet megélni. Nem elég a rend, tovább kell menni a szociális, a gazdasági : reformok megvalósításának a?, útián. (NémHJby I Vilmos: Reform parlament, reformknrmány!) ' Meggyőződésünk az, hogy a lélekben átér-
