Képviselőházi napló, 1935. XV. kötet • 1937. június 23. - 1937. november 16.

Ülésnapok - 1935-250

Az országgyűlés képviselőházának 250. a szerencsétlen munkásember, aki 16—18—20— 24—80 pengőt keres egy héten, — az összességkereseti átlaga tehát 25 pengő — hetenkint egy pengő adót fizet osak azért a gyönyörűségért, hogy burgonyával kevert kenyeret ehet. Budapesten a burgonyával kevert, tehát csökkentett tápértékű kenyér ára 34—36 fillér kilogrammonkint. Ezzel szemben például Svájcban, ahol búza alig terem, — hiszen Svájc innen viszi ki a búzát — a tiszta búzalisztből — minden keverék és hozzádás nélkül — sütött kenyér ára kilogrammonkint 26 fillér. Erről az idén magam győződtem meg, amikor kint voltam Bázelben. A búzatermő Magyarországon burgonyával keverik a lisztet; minél drágább r a liszt, annál több burgonyát tesznek a kenyérbe, tehát a iszegény munkásember csökkentett tápértékű kenyeret vesz, kilogrammonkint 34—36 fillérért, ebből 6'5 fillér adót fizet, amikor pedig lisztet vásárol, csökkentett sikértartalmú lisztet kénytelen vásárolni, mert mást nem kap és fizet benne 7—9 fillér adót kilogramomnként. Nem túlzás tehát, amikor azt állítjuk, hogy egy négy tagból álló család hetenkint 1 pengő adót fizet azért, hogy a kormány lehetővé tegye a búza exportját, mert más célokat nem szolgál ma a lisztforgalmi adóváltság. T. Ház! Még mindig fennáll a cukor kincstári részesedés- Ennek következménye azután az, hogy ugyancsak Svájcban a magyar származású kristálycukor ára kilogrammonként 44 fillér, amivel szemben nálunk a kristálycukor ára 128 fillér és a kockacukor 132 fillér kilogrammonként. Nem akarok ennél a témánál sokat időzni, azt azonban meg kell mondanom, hogy a cukorfogyasztás nálunk afrikai színvonalon mozog, mert csak az afrikai népeik fogyasztanak nálunknál valamivel kevesebb cukrot s minden miáis kultúrállamban sokkal magasabb a cukorfogyasztás, mint nálunik. (Vázsonyi János: Igaz!) Ha egyéb szempontból nem, a népegészségügy,, a gyermekegészségügy szempontjából kellene ezt a tarthatatlan állapotot megszüntetni, mert, — bocsánatot kérek — hogy néznek ki a magyar gyermekek? Szánalmas rájuk nézni! Igaz, csináltak egy Zöldkereszt-mozgalmat, s adnak annak a szerencsétlen gyereuieknek egy pár deka culkrot^ de ezzel a magyar nép egészségét még nem állították helyre. Először is a Zöldkereszt nem tud mindenhová elmenni, másodszor a kissé jobbkeresetű családokat a Zöldkereszt nem látja el cukorral és így az a szegény munkásember, aki 25 pengőből 18'17 pengőt kénytelen csak élelmezésre kiadni, nem adhat cukorra, mert ott van még a fűtés, a villamosköltség, a Máv.- vagy Hév.-költség, a ruházkodás és az egyéb szükségletek. (Farkas István: A lakás!) Miből vegyen hát gyermekeinek a testi fejlődéshez szükséges mennyiségű cukrot egy ilyen ember'? A folytonos drágítás végeredményben azt jelenti, hogy a magyar társadalom legértékesebb része, a kistisztviselők, a kiskereskedők, a kisiparosok, a munkás pauperizálódik, nemcsak anyagilag, hanem testileg is. Méltóztassék majd megnézni ezt a generációt, amely most cukor nélkül nő fel, annakidején a toborzáson s ha akkor ös-zehasonlítiák az adatokat a \S% év előtti adatokkal, akkor fogják csak látni az uraik, hogy a drágaság, főképpen a cukornak, a kenyérnek és a lisztnek a drágaKÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XV. ülése 1937 november 10-én, szerdán. 361 sága milyen rettenetes pusztító hatással van a tömegek egészségére, {ügy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon. — Andaházi-Kasnya Béla: De bezzeg a szeszkartel 50 fillérjével kapta a cukrot!) x'. Ház! Legyen szabad egy par szót szólnom a tűzifáról is. Amióta a kormány az árakat szabályozta, a bajok csak fokozódnak. Es most már nemcsak az a baj, hogy a tűzifa megfizethetetlenül drága, hanem az is, hogy egyes vidékeken nem lehet tűzifát kapni, Tiszántúli képviselőtársaim igazolhatják ezt, akilk nap-nap után kapnak leveleket a Tiszántúlról, azzal, hogy nincs fa, és hogy honnan lehetne fát szerezni. Engedelmet kérek, az a kötött gazdálkodás, amely ilyen eredményeiket produkál, nem érdemes arra, hogy még tovább is fenntartassék. Engedje meg a t. Képviselőház, hogy még egy pár percig időzzem ennél a témánál. Az élelmiszerek fokozódó drágulásának nemcsak a a férfiak a szenvedő alanyai, hanem, ha egyáltalán van fokozás ebben, akkor azit kell mondanom, hogy a dolgozó férfiak és a dolgozó családtagok talán kevesebbet szenvednek, mint amennyit szenvedni kénytelenek szonyok és az apró gyermekeik. Mert annak, aki dolgozik, akármilyen nehezen is, de mégis kénytelen összekuporgatni a család azt a pén'Zit, amely szükséges kenyérre s arra a darab szalonnára,* de szony, aki otthon a háztartást vezeti és az apró gyermekek a legrettenetesebb, a leghiányosabb módon táplálkoznak. Én, aki fáradságot veszek magamnak arra, hogy épületeken és gyártelepeken megnézem, hogy hogyan táplálkozik a munkásság, — ezt fontos nekem tudnom, mint szövetkezeti embernek — elrémülök annak láttán, hogy a munkásság ma mivel táplálkozik. Tessék elképzelni, hogy a súlyc® testi munkát végző munkás tíz deka kenyeret és öt deka túrót ebédel. Hogyan legyen ennek az embernek ereje és milyen lesz ennek az embernek az utódja? Már ebből a szempontból is szükség volna valamit tenni. (Ügy van! Ügy van!) Nem vagyok valami nagy rajongója a statisztika tudományának, de valami támpontot mégis nyújt és különösen a Stud-ról el kell ismerni, hogy teljesen tárgyilagosan állítja be a dolgokat. A Stud egyik tanulmányában olvastam a következő adatokat. Mélyen t. Ház! Kérem beszédidőm tíz percnyi meghosszabbítását. Elnök: Kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e a kért meghosszabbítást megadni? (Igen!) A Ház a meghosszabbítást megadta. Malasits Géza: A magyar népesség nagy többsége mennyiség tekintetében 33 százalékkal, tápérték tekintetében pedig közel 40 százalékkal marad el a szükséglet mögött. Méltóztatnak tudni, van egy tudományosan megállapított kalóriaszükséglet, ennél tehát majdnem a felével marad el a magyar nep többségének táplálkozása. Húsban a szükséges mennyiség felét fogyasztja a magyar nep, tejben csak az egyhetedrészét. Aki elolvasta legutóbb Düsing Miksa úrnak egy igen figyelemreméltó tanulmányát a magyar tejkerdesről az megdöbben, hogy ez majdnem egymilliós székesfőváros milyen cselkelymennyiségű tejet fogyaszt Nem azért, mert az emberek nem szeretik a tejet, a magyar munkás, a magyar nép, a magyar gyermek szereti a te54