Képviselőházi napló, 1935. XV. kötet • 1937. június 23. - 1937. november 16.

Ülésnapok - 1935-237

28 Az országgyűlés képviselőházának % részét, rendszerint harminc százalékát az utazó tartozik kifizetni, valamint tartozik visszafizetni az ez ügylet után felvett jutalékot is. Ez annyit jelent a gyakorlati élet nyelvezetén kifejezve, hogy az utazó viseli az üzleti kockázat egy részét, de nem részesül az üzleti haszonból. En nagyon kérem a miniszter urat, ne álljon meg a javaslat 15. éránál, amelyben felhatalmazást kér arra nézve, hogy az utazókra és ügynök ökre is kiterjeszthesse a javaslat, illetőleg a majdani törvény hatályát. Sokkal egyszerűbb és sokkal megnyugtatóbb erre a meglehetősen nagyszámú és igen nehéz viszonyok között élő munkásrétegre, ha már maga a törvényhozás gondoskodik az ő ügyük rendezéséről, és valóban sehol semmiféle elfogadható indok nem szól amellett, hogy őket most kikapcsoljuk és későbbi mérlegelés bizonytalanságának tegyük ki. A javaslat tulajdonképpeni lényegének és fogalmának tisztázása azért fontos, nehogy a kormány és a közvélemény is ezt magánalkalmazotti törvénynek könyvelje és olyképpen fogadja tel és megnyugtassa a maga lelkiismeretét, hogy most már a magánalkalmazotta kérdés el van intézve. A magánalkalmazottak jogviszonyai továbbra is rendezetlenek, maradnak és rendezésre szorulnak, ez a kérdés nyitva marad, nincs tehát semmi alap arra, hogy a közvéleménybe úgy menjen át ez a javaslat, mint amely a magánalkalmazottak valamennyi problémáját elintézi. T. Képviselőház! Egyébként a javaslat három kérdést ölel fel: az egyik a 8 órai munkaidő, a másik a minimális munkabér, a harmadik a fizetett szabadságidő. TTj dolog a javaslatban csak a fizetett szabadságidő. A 8 órai munkaidő és a minimális munkabérek rendezésére már van a kormánynak felhatalmazása. A 6^00/35. M. E. számú rendelet ad erre felhatalmazást a kormánynak, amely rendeletet 1935-,ben fogadott el a 33-as bizottság és bocsátott M a kormány. Elismerem, hogy a törvényes rendezés jobb, mint a rendeleti szabályozás. A rendezésnek ez a módja azonban, amelyet ez a törvényjavaslat statuál, nem • kielégítő és nem felel meg a követelményeknek, sem a szükségleteknek. Kifogásolom mindenek előtt a törvényjavaslaból megalkotandó törvény keretjellegét. Mások viszont a keretformát tartják szerencsésebbnek, mert azt mondják: ez elasztikus és módot ad a kormánynak arra, hogy gyakrabban nyúljon a kérdéshez és a felmerült szükségletek alapján szabályozza a kérdést újra és újra., En azt (hiszem, hogy az elaszticitáshoz nem kell feltétlenül kerettörvény. A kódex is, lehet rugalmas. Kódexben is lehet felhatalmazást adni a mindenkori kormánynak a különböző szociális problémák további rendezésére és szabályozására. Szerintem azonban az ilyen felhatalmazás szociálpolitikai szempontból csak progresszív lehet. Kerettörvény mellett a legnagyobb jóakarat esetén is az eljárás lassúbbá, bizonytalanná teszi a törvény kitöltését, mert mindenkor hatalmas ellenerők sorakoznak fel a kulisszák mögött és hátráltatják a törvényhozás intenciójának érvényesítését. Egészen bizonyos az, hogy ezzel a törvényjavaslattal kapcsolatban a törvényhozás intenciója bizonyos szociális szempontok érvényesítése. Ami-7. ülése 1937 június 24-én, csütörtökön. kor azonban csak kerettörvény van, akkor a kormány ki van téve olyan rejtett erők befolyásának, amelyekkel nem mindig tud megküzdeni és rendszerint nem tud megküzdeni. Az ilyen harcok rendszerint nem a munkások javára dőlnek el. Nekünk erre vonatkozóan már sajnálatos tapasztalataink vannak. (Farkas István: Szomorú tapasztalataink vannak!) En tehát változatlanul kitartok amellett a felfogásom mellett, hogy ha a kormány ezzel az alkalommal már elhatározta magát arra, hogy hozzányúl a szociális problémákhoz, igen félve, nagy elővigyázattal, igen lassú tempóban, de mégis hozzányúl, akkor meg kellett volna alkotnia a szociálpolitika és a munkajog generális kódexét. (Ügy van! Ügy v\an! a szélsőbaloldalon.) Ezt az alkalmat kellett volna most felhasználni erre, nem pedig egy ilyen nem sokat jelentő látszatjavaslattal állni a nyilvánosság és a törvényhozás! elé. Ha ( a kormány egy szociálpolitikai és munkajogi kódex-szel állt volna most elő, — amire szerintem sorozatos ígéretei alapján kötelezve is van, niert azok az ígéretek, amelyek esztendők óta elhangzottak, egyentüseu ktöelezik a. kormányt arra, hogy sokkal szélesebb alapon művelje a szociálpolitika területét és sokkal messzebbmenő intézkedésekkel álljon elő — abból, szerény felfogásom szerint, nem, hiányozhatna a munkahiány esetére való 'biztosítás. Egészen érthetetlen az a magatartás, amelyet a kormány és a törvényhozás többsége, sőt amint látjuk, a keresztény-szocialista gazdasági párt is a munkahiány esetére való biztosítás kérdésével szemben tanúsít. Egyszeirűen nem lehet megértsni, miért van ez a nagy ellenszenv és miért hivatkoznak mindig gazdasági nehézségekre még akkor is, amikor gazdasági nehézségek tulajdonképpen vagy nincsenek, vagy amikor — mint ma is — kisebb arányban vannak, mint a megelőző időszakban, amikor azomban erre a biztosítási ágazatra feltétlenül szükség van, mert e nélkül minden szociális munka, minden szociális törekvés csonka marad. Nagyon jól tudjuk, — (hiszen ez ma már úgyszólván közhely, — 'hogy a munkahiány esetére való '(biztosítás Európa számos országaiban már elintézett dolog. Vannak országok, ahol a munkahiány esetére való biztosítás már évtizedek óta érvényben van, és megállapíthatjuk, hogy sehol söm volt kedvezőtlen hatással sem a gazdasági életre, (Buchinger Manó: Sőt ellenkezőleg!) sem a termelési viszonyokra, ímert r a szociális viszonyokra egészen elsőrendű hatást gyakorolt és így közvetve a szo*, ciális jólét emelkedésién ^keresztül igen jó hatást gyakorolt a gazdasági életre és a termelési viszonyokra is. Méltóztassanak meghallgatni, mit mond a nemzetközi munkaügyi szervezet — melynek mi is tagjai vagyunk — igazgatója 1933. évi jelentésében a munkahiány esetére való biztosításról. Azt mondja (olvaSsa): »Noha a hivatalos munkanélküli segélyezés, amely csak a legminimálisabb életszükségletek fedezésére elegendő, nagyon szegényes pótlása a méltón díjazott munkának, mégis legalább a legnehezebb időkben, amelyekben ma élünk, bizonyos vigaszt jelent az a tudat, hogy az állam ismeri kötelességét és segítségére siet mindazoknak, akik saját hibájukon kívül jutottak abba a helyzetbe, hogy képtelenek magukat eltartani.« A nemzetközi munkaügyi szervezet igazgatója tehát megállapítja, hogy bár a munkahiány