Képviselőházi napló, 1935. XV. kötet • 1937. június 23. - 1937. november 16.

Ülésnapok - 1935-237

Az országgyűlés képviselőházának 23 7. ülése 1937 június 24-én, csütörtökön. 29 esetére való biztosítás nem ekvivalens magával a munkával keresett bérrel, de mégis vigaszt jelent a munkátlanok számára, azt a vigaszt, hogy az állam, tehát a közösség ismeri kötelességét azokkal szemben, akik saját hibájukon kívül estek ki a termelésből és képtelenek magukat és családjukat eltartani« Nos, t. Képviselőház, ez a vígasz a magyar munkanélküliek számára nincs meg, mert a magyar állam nem ismeri kötelességét azokkal szemben, akik saját hibájukon kívül estek ki a termelésből és egyúttal a fogyasztásból, ami- nemcsak őket, nemcsak a munkanélkülieket és azok családjait sújtja, hanem erőteljesen sújtja a gazdasági életet, sújtja az egész társadalmat, mert az ilyen nagy paszszív tételek, mint amilyent a munkanélküliek nagy száma jelent, a társadalom, a gazdasági élet s a termelés minden tekintetben megéreznek. Hivatkoztam arra, hogy már egész sereg országban megvalósították a munkanélküliség esetére való biztosítást. Legyen szabad most konkrét formában megállapítanom azt, hogy Bulgária, Dánia, Észtország, Finnország, Nagybritannia, Görögország, India, Japán, Norvégia, Olaszország, Románia, Svédország, Svájc, Argentina, Brazília, Lettország, Hollandia, Ausztria, Lengyelország, Csehszlovákia és Spanyolország bevezették, törvényesen kötelezővé tették a munkahiány esetére való biztosítást. (Buchinger Manó: Szóval csak nálunk nincs meg!) Más államokban ettől függetlenül honostíották meg a munkanélküliek rendszeres segélyezését. Nagybritanniában 1924-ben és 1925-ben 51 millió fontot, 1931-ben és 1932-ben 120 millió fontot fordítottak erre a célra; 1924-ben még csak 28 százalékkal, 1931-ben már 72 százalékkal járult hozzá az angol állam a munkanélküliek támogatásához. Németországban a weimari kormány teremtette meg a munkanélküliség esetére való biztosítást és a nemzeti szocialista kormány visszafejlesztette ugyan, de megszüntetni nem merte. Németországban 1928-ban a helyi hozzájárulásokon kívül 1071 millió márkát költöttek erre a célra és 1931-ben 2338 millió márkára emelkedett a munkanélküliek támogatására fordított összeg. Más országokban is hatalmas összegeiket fordítottak erre és sehol sem tartották elveszett tőkének, fond perdu-nek a munkanélküliek támogatására szánt összeget, mert mindenhol tisztában vannak azzal az egyszerű gazdasági törvénnyel, hogy az erre a' célra elköltött összeg visszatérül, sőt megtermé'kenyítőleg térül vissza a gazdasági életbe. (Kéthly Anna: Nem tezaurálhatják!) Anglia már 1912-ben meghonosította nem az egész termelés területére ugyan, de a fontosabb munkaágazatokban megteremtette a munkanélküliség esetére szóló kötelező biztosítást. Példáját követte Németország, Svájc és Belgium, ahol szintén nem törvényes kötelező alapon, de olyan formában rendezték a munkanélküliségi segélyezést, hogy azokat a szervezeteket, amelyek munkanélküli segélyeiket fizettek, hasonló összeggel támogatták és ennyivel többet kaptak a 'munkanélküliek. A háború után azután erős tempóban indult meg ennek a segélyezési ágnak a bevezetése és; ma - már azt hiszem, ha az ember szemlét tart az európai országok felett, Magyarország és Albánia egyedül az a két ország Európában, ahol ezt a kérdést még nem oldották meg és ahol ezt a (kérdést úgy kezelték, hogy még beszélni sem szeretnek róla. (Farkas István: Szóval mi vagyunk a Balkán szociálpolitikai tekintetben! — Buchinger Manó: Szép kis társaságban vagyunk! — Zaj.) Az Amerikai Egyesült Allamok a háború előtt nem voltak, a szociálpolitika hazája. Ott sok biztosítási ág hiányzott, mert az Amerikai Egyesült Államok gazdasági és szociális struktúrája úgy fejlődött, hogy majdnem felesleges volt ott a gyakorlati szociálpolitika., Ott erős tempóban folyt a munka és nagymértékben folyt a munkások kizsákmányolása, de viszont a munkást értékelték és megfizették,, a munkás tartalékot gyűjthetett magának, az európai alacsony munkabérek ismeretlenek voltak» viszont a •megélhetés, különösen annak élelmezési része, meglehetősen olcsó volt, úgyhogy nem állott elő szükségszerűién a szociálpolitika bevezetése és, nem is volt olyan erőteljes népmozgalom, amely ezt a maga számára követelte volna. Szóval Amerikában a háború előtt nem volt erőteljes szociálpolitika. A háború után, különösen a háború utáni gazdasági válság hatása alatt Roosevelt igenis, szükségesnek látta bevezetni a munkanélküliség esetére való kötelező biztosítást és nagyon bölcsen, nagyon előrelátóan utólag gyors tempóiban pótolta azt, amit a korábbi politikai rendszerek és kormányok az Egyesült Államokban elmulasztottak. Em mint minden adandó alkalommal, ezúttal is reklamálom a munkanélküliségi probléma megoldását, reklamálom a megoldás céljára munkaalkalmak teremtése mellett, a munkabérek és a munkaviszonyok becsületes szabályozása mellett a munkanélküliség esetére való kötelező biztosítást. Ha ez ceterum censeo-ként hat a t. Képviselőházra, nekem ez mindegy, de el kell jutnunk a munkanélküliségi probléma intézményes megoldásáig, akár tetszik, akár nem tetszik. Most szerintem aL kalmas az időpont arra, hogy ezt a biztosítási ágat bevezessék. Amíg a válság tartott, tehát a válság tartama alatt, amikor ezt a kérdést előhoztuk, mindig azt mondották: hogyan lehet beszélni nagy gazdasági válságok idején újabb szociális terhekről és erről az új biztosítási ágról? — majd ha jó konjunktúrák jönnek, — mondották — lehet a kérdésről beszélni. A gazdasági irodalom most konjunktúráról beszél, konjunktúráról számol be. Aki a gazdasági szaklapokat olvassa, az azt hiszi, hogy Magyarországon egy magasrendű lüktető konjunktúrában élünk most. Nem egészen így van a helyzet, de feltétlenül javultak a viszonyok, az egészen bizonyos, méltóztassék tehát most, a gazdasági fellendülés idején elővenni ezt a kérdést és méltóztassék végre egyszer ezt a kérdést is megoldani. Az én szerény felfogásom szerint a konjunktúrának ezt a mostani emelkedését nem volna szabad elhalasztani hathatósabb és messzebbmenő szociális problémák megoldása nélkül. A konjunktúra lényegével és természetével nem lehetünk egészen tisztában, nem tudjuk, hogy az egészséges gazdasági fejlődésnek következménye-e a mostani pillanatnyi konjunktúra vagy pedig csak a háborús termelés konjunktúrája, ami, ha a háborús láz csillapodik, akkor a konjunktúra is alá fog hagyni; nem tudhatjuk, jöhet tehát egy újabb gazdasági válság és ez elé nem volna szabad ilyen- vérszegény intézkedésekkel mennünk, sokkal jobban fel kellene készülnünk az újabb gazdasági válságra. Ha a válság nem következik be,