Képviselőházi napló, 1935. XV. kötet • 1937. június 23. - 1937. november 16.
Ülésnapok - 1935-250
Az országgyűlés képviselőházának 250. niszter: Megmondottam, hogy meg fogják kapni!) Köszönöm. (Bornemisza Géza kereskedelmi és iparügyi miniszter: Megmondottam első válaszomban!) Azt tetszett mondani, hogy koprát hajlandó adni! Elnök: Következik a határozathozatal. Kérdem a t. Házat, méltóztatik-e a miniszter úr válaszát tudomásul venni, igen vaëy nem'? (Igen!) A Ház a választ tudomásul vette. Éber Antal képviselő úr interpellációjának elmondására halasztást kér. (Felkiáltások: Megadjuk!) Méltóztatnak a kért halasztást megadni 1 ? (Igen!) A Ház a halasztáshoz hozzájárult. Zsitvay Tibor képviselő úr interpellációja következik. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az interpelláció szövegét felolvasni. Esztergályos János jegyző (obwassa): »Interpelláció a m. kii*, kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter úrhoz, 1. Milyen intézkedéseket szándékozik tenni a miniszter úr a kecskeméti Máv. nagyállomas teher- és személypályaudvarának évtizedek óta napirenden levő korszerű rendezése érdekében? 2. Kilátásba helyezheti-e a miniszter úr, iiogy a közérdekből immár halaszthatatlan intézkedéseket a legközelebbi időben folyamatba teszi —• ideértve a szolnoki-úti aluljáró megépítését is, valamint a vas útvonalmenti egyre sűrűbbé váló lakótelepek gyalogközlekedéseitek a biztosítását?« ^ Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. (Zaj. — Felkiáltások a baloldalon: Megadjuk!) Csendet kérek, t. Ház! Zsitvay Tibor: T. Ház! Ötven év óta vajúdó kérdéssel jövök a t. Ház színe elé, mert valóban több, mint félszázada a Kecskemét személyes teherpályaudvarának kérdésében felmerült panaszokat még nem orvosolták. Ötven esztendeje van ez a kérdés napirenden és a vajúdó kérdések megoldása nem születik meg; ellenben születnek legendák: legenda születik a 'balsorsról, amely az ebben a kérdésben elindított megoldásokat az utolsó pillanatban minden alkalommal r változó formák között, de következetesen elgáncsolta, és legendák születnek a sikerről is. arról a sikerről, amely a Kecskemét jogos törekvésének elérésére indított mindenegyes mozgalomnak nyomában jár, azonban azzal a furcsa megjelenési formával, hogy valahányszor új állomás készítését, új átjáró építését határozta el a minisztérium Kecskeméten, valahányszor erre a célra a beruházásokban a pénzügyminiszter biztosította a, kellő fedezetet, mindannyiszor felépült az állomás, az új átjáró, minden egyes objektum, de egyik esethen sem Kecskeméten. Ez köztudomású, t. Ház! Anekdoták szárnyalnak erről, hogy ez miért történt, én azonban azt hiszem, hogy az anekdoták nem elégíthetik ki azt a közgazdasági érdeket, amely a kecskeméti pályaudvar végleges rendezéséhez fűződik. Éppen ezért úgy érzem, nem helyi vonatkozású kérdést hoztam ide, hanem országos jelentőségű kérdést, mert országos jelentősége van Kecskemétnek, Kecskemét termelésének, kereskedelmének, különösen gyümölcs- és baromfi piacának. (Ügy van! Ügy van!) Ennek következtében kell, hogy itt, az országgyűlés nyilvánossága előtt megvizsgáljuk egyszer ezt a kérdést, mert az a reménységem, hogy mihelyt teljes világosság esik az 50 esztendős kálváriajárásra, a kívánságok tárgyi, valódi helves és megokolt okaira, abban a pillanatban el fog mozdulni ez. a kérdés a holtpontról. ülése 1937 november 10-én, szerdán. 351 T. Képviselőház! Ötven esztendővel ezelőtt a nagy Baross Gábor, aki nemcsak a pillanatnyi szükségletekre gondolt, hanem a jövőbe is látva alapozta meg Nagy-Magyarország közlekedési politikáját, Kecskemét városával is behatóan foglalkozott és már akkor megállapította, hogy az Államvasutak kecskeméti nagy pályaudvara — amely szerencsétlen formában ősze van nőve, mint személy- és teherpályaudvar és így nehezen módosítható, megújítható kolosszus a város belső testében — sürgősen teljes átalakításra, új alapokra való fektetésre szorul. Az akkor lefolytatott tárgyalások alapján alakult ki Kecskemét egész városrendezési térképe. Kecskemét városa ötmillió aranykorona erejéig meg is valósította azt a teljes városrendezést, amely az új teher- és személypályaudvari elrendezésből okszerűen folyt. Az egész városkép erre rendezkedett be. Ez a városrendezés — mondom — a múlt század végén be is következett és ekkor következett volna az állam részéről a kétoldalú megállapodás teljesítése. Ha végignézzük azokat a levelezéseket, amelyekben elhatározások is születtek, — mindannyiszor Kecskemét jogát teljes mértékben elismerve — ha látjuk azokat a leiratokat, amelyeket a kereskedelemügyi miniszter úr elődei Kecskeméthez intéztek, minden egyes esetben látjuk, hogy a hivatalig szobáik mindenkor jóindulattal voltak párnázva, de, sajnos, a párnák közé került ügy elaludt és tettreváltó akaraterő a hivatali szobákban soha sem tudta ezt az ügyet a holtpontról kimozdítani. Kecskemét város áldozatkészsége teljes mértékben 'megvolt, az állam részéről azonban a mai napig semmi sem történt, hogy az 50 esztendős ígéreteknek megfeleljen. Megállapíthatjuk, hogy 1902-ben az akkori kereskedelemüeyi miniszter teljes mértékben elismerte Kecskemét jogait, elrendelte a kérdés tárgyalását és megállapította, hogy fel kell építeni az új állomási felvételi épületet, a Kecskemét által létesített városrendezési tervnek megfelelően a 42 méter szélességben és fél kilométer hosszúságban megépített Rákóczi-út végére; el kell tőle választani a teherpályaudvart, mert a teherpályaudvar és a személypályaudvar zavaros összekombinálása lehetetlen állapotokat teremt, és már ugyanakkor elrendelte a szolnoki úti alul- vagy felüljárónak a megépítését, amelyről beszédem során később külön is meg fogok emlékezni. Alighogy ez bekövetkezett, kormányváltozás járt a nyomában. 1904-ben a kérdést újra tárgyalták és a legközelebbi kormányváltozás i a megvalósulás stádiumában akasztotta meg az ügyet. 1908-ban újra elővették, de csak 1910-re érkezett meg a kereskedelemügyi miniszteri leirat, amely Kecskemét város jogos kívánságainak megint száz százalékig helyt ad és megállapítja az összes feltételeket, a városi hozzájárulást is abban a mérsékelt összegben, I am<dvct a nR°y 5 millió koronád áldozat után még el lehetett volna várni az abban az időben még gazdag Kecskeméttől. És mi történiki Üjra kormányváltozás jön, az ügy elalszik. 1911-ben az új kormány ismét erre az álláspontra helyezkedik, de ugyancsak 1911-ben jön a földrengés, amely elodázza a kérdés megoldását. 1914-ben jön a világháború. 1920-ban, amikor mint Kecskemét korma nybiztos-főisJ pánja szorgalmaztam ezt a kérdést, kaptunk I egy talán mindennél őszintébb nyilatkozatot, I azt a nyilatkozatot, hogy Kecskemétnek száz ; százalékig igaza van, de 1920-ban az államnak
