Képviselőházi napló, 1935. XV. kötet • 1937. június 23. - 1937. november 16.
Ülésnapok - 1935-237
^^^^^^^^™ Az országgyűlés képviselőházának 23 7. munkát végez, annak egy hosszabb kikapcsolódásra van szüksége, hogy megint erőt gyűjtsön, hogy 'szellemét megint felfrissítse, hogy ismét száazlékos munkaképesség biztokában legyen. Éppen ezért én örömimel üdvözlőim, hogy most^ már törvénnyel fogják a munkaszabadság kérdéséit iis szabályozni. Ausztriában már 1910-Jben behozták a magánalkalmazottak részére a fizetéses szabadságot. Az indokolás szerint az utóbbi három év alatt 22 állani törvényhozása biztosított fizetéses szabadságot az alkalmazottiaknak, 16 más állaim pedig az. alkalmazottak és munkásnők egy.es kategóriái részére biztosított részleges fizetéses szabadságot. T. Ház! En ezt a törvényjavaslatot, mint fontos szociális törvényjavaslatot, amely igazságot képvisel, inert a szociális igazságot közslíti meg és a gazdasági életet egészségesen szabályozza, örömmel fogadom el.. Bárha több ilyen szociális javaslattal jönnének, mert csak így lehet a lmunkást nyugodtabbá tenni és akkor nem lesz meg a lehetősége annak, hogy a munkásokat félrevezessék, hogy a munkásságot esetleg el lehessen téríteni a helyes útról, hogy a munkásság között izgató, gyújtó anyagot tudjanak elhelyezni. Ha a nemzeti érzés a tőrvény útjain, a polgári gondolat jegyében oda fejlődik, hogy minden szociális {kívánalmat iparkodik kielégíteni, abban az esetben és abban a pillanatban a 'munkásságot olyan helyzetbe hozzuk, hogy örömimel kapcsolódik be abba aiz együttes nemzeti munkába és örömmel lesz részese annak a polgári társadalóimnak, amelynek, szerintem, nincs joga egyetlenegy munkást sem kizárni a anaga közületéből, aminthogy nem is zár ki senkit, sőt én azt' szeretném ós 'azt kívánnám, hogy ne is legyen itt a polgár és a munkás között differencia, mart, szerintem, a mujnkás is olyan hasznos polgára lehet ennek a hazának, mint akármelyik munkavállaló, tőkés vagy bankár. Ettől az érzéstől serkentve, a törvényjavaslatot általánosságban, a részletes vita tárgyalási alapjául örömlmel fogadom el. (Helyeslés és taps a balkÖ?épen.) Elnök: Szólásra következik Propper Sándor képviselő úr! Propper Sándor: T. Képviselőház! Müller Antal előttem szólott t. képviselőtársam örömmel üdvözölte a 'törvényjavaslatot. Én megvallom, hogy nem vagyok ugyan irigy ember, de irigy voltam ezért a szerénységért, ezért a kisigényűségért; már magam is szeretnék egyszer abba a helyzetbe J""tni, hogy örömmel üdvözöljek egy javaslatot, mert ez azt jelentené, íiogy jó javaslat került a Ház elé. (Czirják Antal: Hát ezt lehet üdvözölni, csak kevés!) Egy mondatában Müller képviselőtársunk azt mondta, hogy a munkahiány esetére való biztosítást Magyarországon komolyan követelni nem lehet, tekintettel az ország szegénységére és az ország gazdasági viszonyaira. A képviselő úrnak ezt a megállapítását megdöbbenéssel hallgattam, mert én keresztényszocialista részről a munkanélküliek számára támogatást és nem gáncsvetést vártam. Egyébként erre a kérdésre beszédem folyamán bővebben is ki fogok térni. T. Ház! A javaslattal kapcsolatban mindjárt az elején tisztáznom kell egy fogalmat, tudniillik ezt a javaslatot a sajtó általánosságban magánalkalmazotti javaslatnak ttüntette fel és könyvelte el, noha a javaslat maga nem magánalkalmazotti javaslat. Kiterjed a magánalkalmazottakra is, de érvénye általános jel. legű. Viszont a magánalkalmazotti kar egész ülése 1937 június 2h-én, csütörtökön. 27 területére sem terjed ki, mert például a kereskedelmi utazókat és a kereskedelmi ügynököket kihagyja a játékból a javaslat. Ez szerintem nagyon nagy hiba, mert ez a két foglalkozási ág nagyon értékes és megbecsülendő része a kereskedelemnek; az árucserének, az. áruforgalomnak nélkülözhetetlen munkásai az ügynökök és az utazók, akik nélkül a kereskedelem és különösen az árucsere megbénulna», úgyhogy ez a két kategória is feltétlenül megérdemli a figyelmet a törvényhozás részéről és szükség van arra, hogy munkaviszonyait törvényesen rendezzék akkor, és legalább ugyanolyan mértékben, ahogy a többi magánalkalmazotti kategóriák munkaviszonyait rendezik. A bizottságban mi ezt a kérdést már szóvátettük, de, sajnálatunkra tréfával ütötték el a dolgot. Egy kormánypárti képviselő például közbeszólás alakjában azt mondta, hogy hogyan akarnak az utazók számára nyolcórai munkaidőt statuálni. Ha letelt a nyolc óra, akkor leszáll a vonatról és nem utazik tovább? Nem erről van szó, ez a kérdés sokkal fontosabb és sokkal komolyabb, semhogy tréfával el lehessen ütni a dolgot és tréfálkozással el lehessen ütni az utazókat és az ügynököket munkaviszonyuk rendezésétől. Nem szerénytelenek az utazók és az ügynökök, nem sokat várnak és nem sokat kérnek. Egészen minimális az, amire igényt tartanak, ezzel azonban, szerény felfogásom szerint, a törvényhozás tartozik ennek a két munkáskategóriának. Mit kérnek a kereskedelmi utazók és ügynökök? Azt az egészen szerény kívánságukat fejezik ki abban a memorandumban, amely a miniszter úr asztalán fekszik, hogy ismerjék el az ő alkalmazotti minőségüket, tehát, hogy ők alkalmazottak legyenek. Ennél kevesebbet egy^ munkás, alkalmazott sem kérhet és nem várhat. Másik kérésük pedig az, hogy a. költségmegtérítés nélküli utaztatás és a delcrederevállalás megszüntetésével kapcsolatban egy új szakaszt vegyenek fel a törvényjavaslatba, amely a következőkép szólna. (Olvassa): »A szolgálattal kapcsolatos, kiadásokat, utazási költségeket a munkaadó a munkabéren felül megtéríteni tartozik. Semmis az olyan megállapodás, amely szerint a szolgálati kiadások a munkabérben bennfoglaltatnak. A költségek megtérítése iránti igényről lemondani nem lehet. A kiadások összegét a bíróság az öszszes körülmények gondos mérlegelése mellett, azok perrendszerű bizonyítása nélkül iß megállapíthatja.« Ez az ő kérelmük, továbbá az,, ami már az első szakaszban is, meg van határozva, hogy (olvassa): »A munkaviszony keretében semmis az olyan megállapodás, amelylyel a munkavállaló a munkaadó valamely üzleti követeléséért kezességet vagy delcrederét vállal, az e címen kifizetett, vagy a javadalmazásiból levont összegek az elévülési időn belül bármikor visszakövetelhetők és a visszakövetelési jogról lemondani nem lehet.« Hivatkoznak az utazók ebben a memorandumban arra, hogy Olaszországban, Franciaországban, Hollandiában, Németországban, Ausztriában, Csehszlovákiában, Lengyelországban és Svájcban ehhez hasonlóan már rendezték az utazok és az ügynökök kérdését, nincs tehát semmi akadálya annak, hogy nálunk ugyanez megtörténjék. Különösen a delcredere-rendszer ellen van nagyon súlyos és jogos kifogásuk. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy valamely utazó részéről megkötött ügylet után, ha nem folynak be az összegek, annak az összegnek egy