Képviselőházi napló, 1935. XV. kötet • 1937. június 23. - 1937. november 16.

Ülésnapok - 1935-250

336 Az országgyűlés képviselőházának 25 ságáért kimentek a harctérre és ott önfeláldozóan harcoltak a hazáért. Még az a körülmény sem csökkenti érdemüket, hogy harcuk hiábavalónak látszik, amennyiben a. trianoni szerződés következtében országunk legnagyobb részétől megfosztottak bennünket, mert hiszen tudjuk azt, hogy az, a nagy tragédia, amely Trianonban bekövetkezett, nem a mi katonáink viselkedésén múlt. (Felkiáltások a jobboldalon: Nem bizony!) Hiszen még ellenségeink legnagyobb része is elismeri, hogy a világháború leghősibb katonája éppen a magyar katona volt. Az előbb Lázár képviselőtársam a tisztek helytelen viselkedését tette szóvá. Ezt a kijelentését vissza kell utasítanom. (Helyeslés a jobboldalon.) Hangsúlyozom, hogy a magyar tiszt a harctéren mindig kitűnően megtette a kötelességét. Hogy a monarchia összetételénél fogva magyar ezredek élére sokszor cseh tisztek kerültek, akik nem respektálták a nemzeti érzést s már akkor összeszűrték a levet Magyarország és a központi hatalmak ellenségeivel, arról a magyar vérből származó tiszt igazán nem tehet. Az igazság az, hogy minden magyar ember, úgy ai tiszt, mind a, közlegény, becsülettel megállta a helyét a harctéren és hősiességével az egész világ becsülését és elismerését érdemelte ki, (Igaz! Ügy van! Taps a jobboldalon.) A legszomorúbb azonban abban az áldozatban, amelyet a harctéren küzdő hőseink hoztak, az, hogy míg ők ott egészségüket ós vérüket áldozták a hazáért, itthon mások az ő vérükből aranyat csináltak. Egy társadalmi osztály keletkezett, a hadimilliomosok osztálya, akik részben a katonaságnak szállított papirbakkancsokból és papírruhákból gazdagodtak meg, (Horváth Zoltán: Meg kell adóztatni! Malasits Géza: Miért nem csukták be őket!) részben abból, hogy kihasználták a háborús idők konjunktúráját. (Malasits Géza: Be kel lett volna őket csukni! Volt ügyész, bíró elég! — Horváth Zoltán: Meg kell adóztatni! — Gr. Festetics Domonkos: Benne vagyunk!) Kijelentem, hogy ezek vádlottként még mindig ott állnak a nemzet ítélőszéke előtt, mert még mindig nem következett be az, ami természetes velejárója lett volna a háborús leszegényedésnek, hogy ezeket kellőleg megadóztassuk és az igazságtalanul összeharácsolt vagyont azoknak juttassák, akiknek hősies küzdelméből galádul sajtolták ki. (Dulin Jenő: Adjanak le valamit abból a vagyonból! — Gr. Festetics Domonkos: A papírbakkancs-szállítókat kellene kisíbolnü — Malasits Géza: Aludt akkor az ügyészség, mikor ezek papírbakkancsot szállítottak? Be kellett volna ezeket csukni! — vitéz Kő József: Elzárták őket, de a pénzüket nem vették el!) Ne méltóztassék rossznéven venni, ha, hangsúlyozóin, hogy ezért a mulasztásért a mostani kormányt a legkevés'bbé terheli a felelősség. Ezt ,a problémát közvetlenül a háború után kellett volna megoldani, (Horváth Zoltán: Mé^ most is lehet!) hiszen ma már. húsz év elmultával »nagyon nehéz kikutatni azokat, akik vagyonukat a háborús konjunktúra alapján szerezték. (Gr, Festetics Domonkos: Mind a feleségüknek vásároltak! Ginczler úr tönkrement, de a feleségének 600.000 pengős földbirtoka van!) A szomorú ebben a szituációban az, — ismétlem — hogy azok, akik áldozatot hoztak a hazáiért... (Nagy zaj. — Hertelendy Miklós: Kisíbolták már régen! — Malasits Géza: Dehogy síbolták ki! Csak nézzék meg a Wolfner-esaládot Újpesten! — Gr. Festetics Domonkos; Ott '. ülése 1937 november 10-én, szerdán. is! Minden az asszony nevén van! A férfiaknak nincs semmijük sem! Ez a disznóság! — Zaj.) Ami Wolfneiréket illeti, kijelentem, hogy ha kapitalista a szegények iránt érzéssel tud viselkedni, akkor elsősorban ők azok. En, aki Üj pesten működöm, mondhatom, hogy a szociális segítés terén vezetnek és egyetlen nagy kapitalista Újpesten nem követi a példájukat! (Váry Albert: Ügy van!) Nem múlt még el karácsony, hogy azok többezer cipőt a •szegényeknek: ne juttassanak, pedig mennyi • más gyárost ismerek Újpesten, akiknek ez sohasem jut az eszébe. Hát ha .már kapitalistákról beszélünk és elítéljük őket, akkor legalább emeljük ki azoknak a keveseknek az érdemeit, akiknek van ilyen érdemük. (Horváth Zoltán: A hadimilliomosok fizessenek ! ) A helyzet^ az, hogy a ihadiviagyiünok többékevéisbbé elrejtőztek és a törvényszerűség álarcát vették fel, úgyhogy ma már, 20 év után, nehéz ezeket megfogni. (Ellenmondások a baloldalon.) De ismétlem, igen szomioa*ú, t. Ház, hogy amíg a, katonák életüket és vérüket áldozták a hazáért, addig itthon egy új osztály keletkezett, amely millióikat szerzett az ő áld<o zatukból. (Ügy van! Ügy van!) igazán méltányos tehát, hogy a frontharcosokra nézve törvény alkottassék, amely az ország anyagi erejéhez képest gondii(?kodiik az Ő felemelésükről és exisztenciájukról. (Helyeslés «. jobboldalon.) En tüdőm, hogy ezt a problémát a mai viszonyaik között nem leihet száz, százalékig" .megoldani, de már az is sokat jelent, hogy a kormányzat elindult ezen az úton és bizonyos kedvezményeket nyújt a tűzharcos-társadalomnak. (Horváth Zoltán: A hadimul im os okát el kell ítélni. — vitéz Martsekényi Imre: Megtört a jég!) Addig mi meg nem nyugodhatunk, amíg lesz egy tűzharcos, akinek a szájából hiányzik a mindennapi kenyér. (Horváth Zoltán: Akkor nem mi voltunk kormányon! — Malasits Gé\za közbeszól — vitéz Martsekényi Imre: Ezt nem hallottuk a választási agitációban. — Malasits Géza: 1915-ben kezdődött már á jég! — Horváth Zoltán: Az önök oldalán vannak olyanok, akik akkor is kormányon voltak. — Zaj. ~ Halljuk! Halljuk!) Addig nem nyugodhatunk, amíg minden tűzharcosnak a tisztességes munkája után a tisztességes megélhetést nem tudjuk biztosítani. (Helyeslés a jobboldalon. —- Zaj a baloldalon.) Ilyen értelemben hangsúlyozom azt, t. Ház, hogy a nemzeti becsület legelemibb követelménye volt ennek a javaslatnak idehozása. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) De nemcsak a nemzeti-becsület kérdése, hanem a legbölcsebb hazafias cselekedet is volt ennek a törvényjavaslatnak idehozatala. (vitéz Takách-Tolyay József gróf : Éljen Eőder miniszter úr ! — Éljenzés és taps a jobboldalon.) T. Ház! Mi a háború következtében elveszítettük országunk területének háromnegyed részét és lakosságunk (kétharmadát, de nem veszítettük el hitünket abban, hogy az a trianoni szerződés, amely gyűlöletben és elfogultságban fogant, ezt a nemzetet, amely évszázadokon keresztül védőbástyája volt a nyugati kultúrának a keleti barhairizmus ellen, nem tudja egyszerűen letörülni Európa térképéről. (Úgy van! jobbfelől.) Mi nem veszítettük el a reményünket abban, hogy idővel maga a történelem fog ennek a leigázott nemzetnek igazságot adni és hogy a megszállt területeken a Rákóeziak és a Bocskaiak kapujára ismét