Képviselőházi napló, 1935. XV. kötet • 1937. június 23. - 1937. november 16.
Ülésnapok - 1935-250
Az országgyűlés képviselőházának 250. hogy ilyen szegény emberek, akik tényleg rokkantak, de ez igazolva nincsen, közsegélyre vannak utalva és a községek 3, meg 5 pengőket adnak nekik, hogy éhen ne haljanak és egyik háztól a másikhoz küldik, Őket ebédre, mert a hatóság törvényes alapon nem tudja őket rokkantaknak nyilvánítani, bár ténylegesen roktkantak, vagyonuk nincs és nincs olyan családjuk, hogy el tudná őket tartani. Az említett megoldás révén kárpótolva lennének ezek a szegény emberek, akik a rokkantigazolásnalk 1930-ban történt lezárása után lettek nagyobb mértékben rokkantak, vagy egyáltalában nem tudták rokkantságukat igazolni. Ezek tehát, t. Képviselőház, az én elvi kifogásaim, amelyek a javaslat ellen sorakoznak fel: nem gondoskodilk a fiatalságról, szűkmarkú, nem juttat semmit a tűzharcosoknak, nincseneik benne abszolúte semmiféle pénzügyi rendelkezések, amelyek lehetővé tennék, hogy tényleg juttassunk valamit a tűzharcosoknak, azonkívül különválasztja a tűzharcosokat a rokkantaktól, holott ez, a két kategória most, húsz év elmúltával, voltaképpen egynek számít, csak fokozati «különbség van közöttük. Mindezeknél fogva nem vagyok abban a helyzetben, hogy ezt a javaslatot a részletes tárgyalás alapjául elfogadjam. Ismételten arra kérem a mélyen t. Házat, ne hozzunk fél intézkeseket, ne hozzunk olyan törvényeket, amelyek csupa hiányokkal vannak tele, amelyekből hiányoznak olyan intézkedések, amelyeket mind fel kellene venni és olyanok vannak benne, amelyeket módosítani kellene. Baj az is, hogy mindent^ a jövőre hagyunk, hogy majd meg fogjuk csinálni. A nemzet tragédiája, hogy folyton csak olyan intézkedéseket hozunk, mint például a hitbizományi reform, amelyből majd 25 év múlva lesz föld-, vagy telepítési törvény, amelyből megint nem tudom, hogy mikor lesz föld, azután itt van az adó kérdése, amelyet szintén nem tudom, mikor fognak elintézni. Ezek tönkreteszik az egész nemzetet. Ez a tűzharcos-törvényjavaslat is hiányos dolog, egy kis kategóriának, a közalkalmazottaknak juttat valami kis hadipótlékot, de a dolgozó nagy tömegeknek, a nagy millióknak, a parasztnak, a kisiparosnak és' a munkásnak semmit. Azt mondják, hogy maid, talán, ha esetleg jobb viszonyok lesznek. Ezek a fél-intézkedések, ezek a félbenmaradt rendelkezések sokkal többet ártanak, mint amennyit használnak mert becsukják az ajtót a rendes intézkedések előtt. Ha most ezt a törvényt meghozzzuk és ez rossz törvény lesz, ennek -megváltoztatása és megjavítása sokkal nehezebb és körülményesebb lesz, mintha egyáltalában nem volna törvény, mert akkor még mindig megvolna a reményünk arra, hogy a frontharcosok összefogása, és követelései folytán egv tényleg jó rendezés és jó törvény jön majd létre. •Nagyon isajnálcm, hogy 'általában szembe kell helyezkednem a parlament többségének álláspontjával és azzal az állásponttal, amely a honvédelmi miniszter úr személye iránti bizalomból fogadja el ezt a javaslatot. Ennek a javaslatnak elfogadása nem a miniszter úr személye iránti bizalom kérdése. A miniszter úr személye iránt bizalommal lehetünk, — én ugyan nem vagyok iránta bizalommal — de ez a kérdés nem személyi kérdés, itt az a kérdés-, hogy a frontharcosok mit kapnak, milyen gyakorlati eredülése 1937 november 10-én, szerdán, 335 menyeket tudunk nekik juttatni és hogy ez a törvényjavaslat végrehajtható lesz-e vagy nem. Minthogy pedig ez a törvényjavaslat nem juttat a frontharcosoknak eleget, méltatlan : . és szűkmarkú velük szemben, ezt a törvényjavaslatot nem tudóim elfogadni. Elnök: Szólásra következik? Esztergályos János jegyző: Ember Sándor! Elnök: Ember Sándor képviselő úr nincs jelen. Következik? Esztergályos János jegyző: Csik József! Elnök: ősik József képviselő urat illeti a szó. Csik József: T. Ház! Előttem szólott képviselőtársam igen erős kritikában részesíti 1 * te a szőnyegen levő javallatot. Tudom, bog^ ezt a kritikát az a jóakarat szülte, amellyel ő is el van telve a tűzharcosok iránt és szerette volna, ha még' több kedvezményben részesülnének, a törvényhozás által, mint amennyit ez a mostani törvényjavaslat inaugurál. Meg kell azonban állapítani, hogy ezt ia kívánságot csak annyiban lehet honorálni, amennyiben az, ország I anyagi ereje megengedi és meg vagyok győződve arról, hogy ha Csoór képviselőtársam ülne a pénzügyminiszteri székben, ő sem tudna J pénzügyi szempontból előnyösebb javaslattal jönni, mint amilyen javaslattal a mostani kormány jött. Egyébként jellemző, hogy a javaslat nagy bordere j ét és jelentőségét azok a képviselők is elismerik, akik ugyanazon az oldalon ülnek, amelyen Csoór t- képviselőtársam, az, ellenzéki oldalon. Ha ők ilyen eliimeréssel tudnak viseltetni ez iránt a törvényjavaslat iránt, akkor nem tudom megérteni, hogy Csoór képviselőtársam miért nem elégszik meg azzal, amit a mai nehéz anyagi körülmények között a kormány hozni tudott és miért helyezkedik — annyira élesen szembe ezzel a javaslattal. T. Ház! En Csoór képviselőtársammal szemben a legnagyobb elismeréssel adózom ja, honvédelmi miniszter úrnak azért a nemes és szép gesztusáért, amellyel ezt a törvényjavaslatot szőnyegre hozta. (Taps jobbfelől.) Ennek a törvényjavaslatnak célja az, hogy ^gondoskodjék azokról, akik a világháború • vérzivatarában mint frontharcosok a hazát védték. Erre a gondoskodásra nagy szükség van, hiszen ez a gondoskodás az én véleményem szerint részben a nemzeti becsület kérdése, részben a legbölcsebb hazafias cselekedett, r részben pedig nemzeti jövőnk nagyságának záloga. Azt mondottam, hogy ez a javaslat elsősorban a nemzeti becsület kérdése. Az én felfogásom szerint a kormányzati tényezőknek arra kell törekedniök, hogy minden polgárt gondoskodásukba fogadjanak. Ha azonban polgári gondoskodásról lehet szó, ezt elsősorban azokra kell kiterjeszteni, akik akkor, amikor a hazát meg kellett védeni, elmentek a harctérre és ott a legnagyobb értéknek, az életnek kockáztatásával védték legnagyobb kincsünket: hazánkat. (Horváth Zoltán: Egy kicsit soká tartott, amíg ezt felismerték!) Ha valaki ma felvetné azt a kérdést, vájjon Magyarország miért vetette bele egész lényét és minden energiáját a világháborúba, akkor erre nagyon különféle válaszokat lehetne adni. Azt hiszem 'azonban, az a körülmény, hogy az^ állampolitikus vagy történész ma különbözőkép ítéli meg a mi részvételünket a világháborúban, a legkevésbbé sem csökkenti azoknak érdemét, akik hazaszeretettől eltelve, a haza dicsőségét és nagy-
