Képviselőházi napló, 1935. XV. kötet • 1937. június 23. - 1937. november 16.

Ülésnapok - 1935-250

334 Az országgyűlés képviselőházának 250. Az az intézkedés, amely szerint sem az Oti.nál, sem a Mabi.-nál, sem a Mezőgazdasági Biztosító Intézetnél, ezek új alakulása miatt, nem lehet a kedvezményeket beszámítani és nem. lehet ai frontszolgálatot érvényesíteni, egyenesen ellene van annak, hogy ezek a tűzharcosok valamit is kapjanak. Egészen hibásnak tartom — és ez az egyik legfőbb oka, hogy a javaslat ellen vagyok — azt az intézkedést,, amely túlnyomó részben csak a közszolgálati alkalmazottak részére biztosít bizonyos- kedvezményeket és előnyöket. Ez egyenesen a gazdasági élet érdeke ellen való eljárás. Miért igyekszünk mindenkit állások felé szorítani? Miért keltjük ezt az igényt, hogy: légy te is állami vagy közszolgálati alkalmazott, mert akkor hadiérdemeidet el fogják ^ismerni! A gazdasági, a nemzeti érdek azt kívánná, hogy az önálló magángazdasági egyedeket erősítsük meg, azoknak életét tegyük biztossá, azoknak sorsán enyhítsünk és azokat jutalmazzuk, vagy biztosítsuk a háború okozta károkért. Ebben a javaslatban,, amint igen t. Lázár képviselőtársam mondta, a parasztságnak milliói igazán semmit sem kapnak, nem kapnak a kisiparosoknak százezrei és nem kapnak a munkásoknak tömegei, pedig az államot, az országot és a hadsereget is ezek a kategóriák, ezek a parasztok, kisiparosok és munkások teszik,, tartották és tartják fenn, tehát elsősorban ezekre kellett volna súlyt helyezni és ezeknek adni kedvezményeket. Nem osztom azt az álláspontot, amelyet Lázár t. képviselőtársam kifejtett, hogy minden tűzharcosnak havijáradékot biztosítsunk. Ennek már tényleg olyan nagy^ pénzügyi következményei, olyan nagy költségei volnának, amelyeket talán ma nem birunk el, azt a gondolatot azonban, hogy valamit mégis juttassunk ezeknek a parasztoknak, ezeknek a —- mondjuk — legénységi állománybeli kisiparosoknak és munkásoknak, elvetni nem volna szabad és erre a célra volna szükséges az, hogy a rokkantadót vagy a hadiváltságadót, amelyet a törvényjavaslat indokolása is említ, valamiképpen felemeljék, illetőleg életbeléptessék. A javaslat indokolásában már fel vannak sorolva azok a példák, amelyek a kormányzat előtt állottak, hogy mit csináltak például Olaszországban, Franciaországban és a többi országban. Nem mondom, hogy másoljuk le ezeket az intézkedéseket, mert hiszen a viszonyok mások, de magát a gondolatot tényleg át kellett volna venni. Át (kellett volna venni azt a gondolatot, hogy a tűzharcosoknak pozitívumot kell juttatni, nem negatívumokat, mint amilyen az, hogy »te 5%-kal kevesebb adót fizetsz« — vagy »útiköltséget kevesebbet fizetsz«. Pozitívum az, amit az illető kézzelfoghatóan megkap, amire számíthat. Mondjuk azt, hogy 55 vagy 60 éves korában kap egy járadékot, vagy egy készpénzösszeget, vagy ha beteg, kap ingyenes gyógykezelést, vagy ha orvosságra van szükség, vagy általában ellátásra, azt megkapja, egy otthonban elhelyezik, gondoskodnak róla, de mindig valami pozitívumot, amire biztosan számíthat, úgy hogy gazdasági tevékenységét ennek tudatában végezhesse. Nagyon jól mondta Lázár igen t. képviselőtársam azt, hogy ezt az 5 vagy 10%-os adókedvezményt az emberek jóformán semmibe sem veszik és meg sem értik. De ez nem is csodálatos, hiszen a kereseti adót például a kivetéskor becslés útján állaülése 1937 november 10-én, szerdán. pítják meg. A községi jegyző megbecsülte ma a keresetemet 100 pengőre és azután vetik ki az adót. Ma kapok utána 5 vagy 10% adókedvezményt. A jövőre azonban, ha az adóalapomat, mondjuk, 120 pengőre becsülik fel, nem lesz, a mai állapottal összehasonlítva, semmi adókedvezményem. Összekavarása ez a dolgoknak, illogikus és gyakorlatiatlan megoldás. Valami pozitívumot, kézzelfogható dolgot kellett volna juttatni a tűzharcosoknak, mint ahogyan kézzelfogható dolog az az érem, az a Károly-csapatkereszt, amelyre büszkék az emberek; ezt éppen ilyen kézzelfogható dologgal kellett volna kiegészíteni anyagi és gazdasági téren is. Egyáltalában, nagyon szerettem volna, hogy ha már ez a törvényjavaslat idekerült, — mert maga az a tény, hogy idekerült, kétségtelenül elismerésre méltó — legalább lett volna benne valami nagyobb vonalú koncepció. Össze szerettem volna kapcsolni a rokkantkérdést és a tűzharcoskérdést és pedig olyanképpen, hogy azt a 25%-os rokkantkategóriát egyszerűen szüntessük meg és csapjuk össze a tűzharcosokkal. Általában az 'a tűzharcos, aki két vagy három esztendeig kintjárt a harctéren és ma már 45—50 éves, több mint 25%-ig rokkant. A szenvedések, idegbetegségek, gyomor- és máj betegségek folytán az állapota ma már felér azzal, mintha 25%-os rokkant volna. Igaz, hogy éppen azért, mert ezt most már többé nem lehet igazolni, nem lehet a rokkantak közé sorolni és bármilyen orvosi tudománnyal sem lehet azt megállapítani, hogy ezek a betegségek 'háborús eredetűek, mégis kétségtelen, hogy nagyrészt árháború hatása, a háború szenvedései idézték elő ezt az állapotot. Én tehát megszüntetném ezt a 25%-os rokkant-kategóriát, amelynek díjazása úgy sem jelent semmit, mert hiszen a 2 pengőért senki sem fog reszketni, senki sem tesz miatta szemrehányást. Ha pedig ezt a két kategóriát öszszekapcsoltuk volna, akkor a tűzharcosokkal és ezeklkel a rokkantakkal a hadviselteknek egy nagy csoportját alkothattuk volna, amely a 75 és 50%-os rokkantak csoportja alatt a tűzharcosok általános csoportját képezné, ami azt jejelentenó, hogy a 25%-os rokkantak elbánása egyenlő lenne a hadviseltek csoportjának elbánásával. Ebben az, esetben megtakarítottunk volna bizonyos összegeket a rokikantadónál, a rokkantadó felemelésével pedig lehetővé vált volna, hogy ezek ha nem,is mostantól életük végéiig járó havi járadék formájában, de vagy egy összegben, vagy 'később havi öregségi járadék formájában kaphattak volna valamit. Azért kellene összevonni ezt a rokkantkérdést a hadviseltek kérdésével, mert hiszen mindnyájan nagyon jól tudjuk a gyakorlatból. hogy igen sok ember van, aki 50, 75, sőt 100%-os rokkantság esetében sem tudta igazolni az Ő rokkantságát,, mert hiszen iratokat követeltek tőle, még pedig olyan iratokat, amelyek az.ak; kori háborús évekből származtak és amelyekké" igazoltaik volna, hogy a háborúban szerezték a rokkantságot. Ezt sokan nem tudták igazolni, mert hiszen az elszakított területeken lévő káderek iratai nagyrészben nem kerültek vissza hozzánk. Ilyen módon ezek az emberek, akik most ki vannak szorítva a rokkantak csoportjából, bekerültek volna ebbe a kategóriába és ha nem is járadék formájában, de mégis kaphattak volna valamit. Ebben az esetben nem fordulhatna elő az, — amit tudok igazolni —