Képviselőházi napló, 1935. XV. kötet • 1937. június 23. - 1937. november 16.

Ülésnapok - 1935-250

332 Az országgyűlés képviselőházának 25\ elégítő legyen. (Soltész János: Adjon Fabinyi egy kicsit több pénzt, mindjárt rendben lesz!) Nem mindegy az, hogy a több kiadás, a nagyobb adminisztráció több adót hoz magával, de ennek meg kell lennie azért, hogy aki a háborúban résztvett, tudja és lássa, hogy kap valami ellenszolgáltatást. Vagy senki se kapjon, vagy pedig mindenkinek igénye legyen rá. A 11. § adókedvezményről szól, ami lényegében kevés. Ez szerintem nem is helyes, mégpedig azért nem, mert az adótörlést nem veszik figyelembe, évente az 5 vagy 6 pengőt elfelejtik abban a pillanatban, amikor az adóhivatalból kijönnek, ellenben ha az illető megkapná havonta azt a 3 vagy 5 pengőt, tudná, hogy azért kapja, mert tűzharcos volt. Az adókedvezményt nem veszik észre, mert adót mindig kell fizetni és az adófizető polgár sok esetben elfelejti, hogy valamilyen címen adótörlést kapott. Erre nem gondol senki, egyáltalán nem veszik észre; de ha hadipótlék címén kapnának pár pengőt havonta, az mindig előttük volna és példát mutatna azoknak, kik nem voltak a háborúban. (Zaj.) Ez a lkérdés a pénzügyminiszter úrhoz tartozik, de a képviselőháznak kötelessége odahatni, hogy a pénzügyminiszter úr tegye magáévá ezt a gondolatot, mert a honvédelem elsőrendű nemzeti érdek s erről gondoskodni mind a pénzügyminiszternek, mind valamennyi miniszternek, az összkormánynak kötelessége. Ha a honvédelem nincs kellően táplálva, akkor a többi mind nem ér semmit. A nemzetnek a legfőbb irányítója akár gazdasági szempontból, akár más szempontból a honvédelem ikérdése. (Ügy van! a baloldalon.) Ezért a honvédelmet kell elsősorban támogatni. (Ügy van! a középen.) A 17. § szerint a kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter úr az arra rászoruló tűzharcosok részére a m. kir. államvasutak és a kezelésükben lévő vasutak vonalain esetről-esetre menetdíjkedvezményt ad. Ez szerintem helyes, de ezt kibővíteném olyképpen, hogy minden tűzharcosnak 33%-os vasúti kedvezményt kellene élveznie. Egy kissé rosszul hangzik, hogy általános kedvezményt adjunk részükre, de állítom, hogy ha megkapnák ezt a kedvezményt, nem folynék be kevesebb összeg az államvasutaknak, mert többen és többször utaznának, így megvolna az a lehetőség, hogy a fényképes igazolványt tüntetőleg, büszkén mutathassák a többi polgárnak, mint amely szerint nekik háborús szolgálatukért kedvezményük van a vasútnál is. (Jenes András: Megvan a javaslatban!) De csak körül van írva, nem vonatkozik mindenkire, pedig ez a rendelkezés csak akkor volna megfelelő, ha mindenkire vonatkoznék. Azt is szeretném, hogy ne a Frontharcos Szövetség adja ki a jegyeket, mert ez adminisztrációval, utánjárással jár, míg abban az esetben, ha a törvény intézkednék erről, ez egyszer s mindenkorra végetvetne mindenféle bonyodalomnak és a dolog évről-évre magától menne. T. Képviselőház! Azt mindenki meg tudja érteni, hogy országunk pénzügyileg nincs abban a helyzetben, hogy mindenféle tekintetben kielégítse a tűzharcosokat, a hadirokkantakat, a hadiárvákat és a többi kategóriát, tehát mindazokat, akik a segítségre rászorulnak, mégis azt mondom, hogy ha országunk bármilyen szegény is, elsősorban ezeket kell megse1. ülése 1937 november 10-én, szerdán. gíteni, mert nem tudjuk, hogy a haza oltárán melyik pillanatban kell megint áldozatot hozniok, mikor kell őket besorozni és mikor kell nekik hazánkat megint megmenteniök. Mi mindig csak arra gondolunk, hogy mikor adják vissza az elszakított területeket, de arra nem gondolunk, hogy a szomszéd államok talán a mi megmaradt területünket akarják feldarabolni. Épen ezért fontos az, hogy a hadviselt katonáknak és hozzátartozóiknak biztosítsuk az erkölcsi megbecsülést és az anyagi ellenszolgáltatást. Egészen bizonyosan másképpen végződött volna a háború is, ha már 1918 előtt letárgyalta volna a Ház a frontharcos-törvényjavaslatot és biztosította volna ka. tonáinkat arról, hogy ellenszolgáltatásban fognak részesülni. De amikor a katonák 1918-ban hazakerültek a frontról, amikor leszereltek s végkielégítésképpen megkapták azt a párszáz koronát s azután többé semmit sem kaptak, akkor cl Z ti sok nincstelen ember arra gondolt, hogy miért harcolt ő a háborúban s ezért volt hajlamos a felfordulásra, (vitéz Benárd Ágost: Amelyik magyar ember arra gondolt, hogy pénzért volt a háborúban, arra sohasem lehet számítani. De nem is igaz, hogy ilyen volt!) En köztük vagyok, t. képviselőtársaim, nagyon jól ismerem, lelkivilágukat, (vité:» Benárd Ágost: Nem pénzért voltak!) Nem pénzért mentünk ki; azt előbb kifejtettem már, hogy szó sem lehet erről. Lelkesedésből mentünk a harctérre, dalolva, felvirágozva, de amikor éveket töltöttünk el a fronton, megsebesülve, a legnagyobb megaláztatásoknak, éhségnek, koplalásnak kitéve, akkor különösen a nincstelen ember — nem értem ide magamat — ilyesmikre gondolt, hogy miért harcolt ő a nagybirtok, a nagy gyárak, a nagytőkések érdei keiért, (vitéz Benárd Ágost: Ezt mondották nekik a lázítók!) Akkor még nem voltak lázítók. (Br. Berg Miksa: Zugsajtó volt akkor is!) Éppen ezért kívánatos volna erről gondoskodni, mert a jövőben csak így lehetnek jó katonáink, akikben bízni is lehet. Egyébként én, mint a legénységig osztály egyik tagja, akiben a legénységi osztály gondolatvilága kifejezésre jut, ez alkalommal is bizalmamat fejezem ki Eőder Vilmos honvédelmi miniszter úr személye iránt, mert tudom, hogy többet akart hozni, de a pénzügyi helyzet nem engedte. (Éljenzés a Ház minden oldalán.) Ez a törvényjavaslat nem kielégítő, de bizom abban, hogy nem marad meg ebben a formájában, hanem még módosítva lesz, ha máshol nem, a végrehajtási utasításban s ennélfogva a törvényjavaslatot általánosságban elfogadom. (Általános helyeslés és taps. A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Esztergályos János jegyző: Csoór Lajos! Elnök: Csoór Lajos képviselő urat illeti a SZÓ. : ' Csoór Lajos: T. Képviselőház! Lázár Imre képviselőtársam felszólalásában az ő keresetlen szavaival rávilágított arra a mély szakadékra, amely tényleg megvan az ország népének a hangulata és a parlament között, amikor a Ház ezzel a javaslattal foglalkozik. Mi itt szóvirágokkal, dicséretekkel és erkölcsi elismerésekkel akarjuk honorálni a katonákat,, akik a világháborút megjárták. A valóság azonban az, amit Lázár Imre t- képviselőtársam mondott, hogy ez a nép azt várja most, vájjon : hogyan gondoskodunk mi róla ezzel a tűzhar-