Képviselőházi napló, 1935. XV. kötet • 1937. június 23. - 1937. november 16.

Ülésnapok - 1935-250

330 Az országgyűlés képviselőházának £5 illették a legénységi osztálynak még a legöregebb tagjait is, már pedig háború alatt, de bármikor is, igen tiszteletreméltónak kellene minősíteni a legénységi osztály legutolsó tagját is. En a háború elejétől kezdve a legénységi osztályba tartoztam és sok alkalmam volt arra, hogy megismerjem a legénységi és a tiszti állomány közötti viszonyokat. Sajnos, azt tapasztaltam, hogy óriási mély szakadékok voltak közöttük. Ez különösen álló harcokban volt tapasztalható. Mozgó harcok idején a tiszti állományban levő egyéneknek sem volt meg a kellő ellátásuk, amikor azonban már állóharcok voltak, a tiszti állomány egészen máskép, egészen jól és kiválóan volt ellátva a legénységi osztályhoz képest. Ez már mindjárt kifogás tárgyává tehető. Mert nem szívesen láttuk azt, hogy a legénységi osztály nagy nélkülözésben, a tisztikar pedig a jólétben részesült állóharcoknál. A legénységi osztály azokkal a tisztekkel szemben, akik velünk tiszteletreméltóan, erkölcsileg megbecsülő módon viseltettek, szimpátiával viseltetett és mi annakidején a legnagyobb készséggel, a legnagyobb odaadással mindent megtettünk volna ilyen tisztjeink, feletteseink érdekében, hogy őket sérelem ne érje; ellenben voltak olyanok, akik a legénységi osztályból gyűlöletes magatartásukkal ellenszenvet váltottak ki, mert az a magatartás nem volt emberhez méltó; az ilyeneket annakidején bizony mi is könnyen hagytuk. (Gr. Takách-Tolvay József:, Igen t. képviselőtársam, ezek nem magyar tisztek voltak! A monarchiában hány nemzetiség volt 1H) De előfordult. Emlékezem rá, hogy egy községemből való magyar ember gyermeke, aki fiatal kadétaspiráns volt, azt hangoztatta, hogy akkor van meg jobban a tekintélye a tisztnek, ha a legénységi osztállyal minél keményebben bánnak, ami igen visszatetsző volt. Nem általánosítok, ismételten kijelentem; hiszen voltak tiszt uraink, akikért életünket, vérünket áldoztuk; de voltak olyanok is, mint amilyenekről említést tettem. (Gr. Takách-Tolvay József: Százezres tisztikarnál előfordul, de általánosítani nem lehet!) Általánosítani, nem lehet, nem is akarom, de a hosszúidő alatt, éveken keresztül voltak tapasztalataink erre is. (Gr. Takách-Tolvay József: Akkor méltóztassék megmondani, hogy például Kovács János, vagy X. Y. volt, ebből meg ebből a községből! —Patacsi Dénes: Nem is volt! — Egy hang jobb felől: Minek ezeket most felhozni 20 év után!) Mélyen t. 'képviselőtársam, én közöttük voltam, legalább is én ezt tapasztaltam: voltak tisztek — jól emlékszünk rájuk és neveket is mondhatnék — akikért mindent elkövettünk volna és akiknél szó sem lehetett arról, hogy valamikor is ne engedelmeskedtünk volna nekik. Pedig aktív tisztek voltak! (Gr„ Takách-Tolvay József: Akik megosztották kenyerüket a legénységgel!) Ezekről csak a legnagyobb elismeréssel lehet megemlékezni, mert jószívvel viseltettek a legénységi osztály iránt. (Patacsi^ Dénes: Egyesek hibájáért nem érdemes a nemzetre sarat hányni! — Horváth Zoltán: Nem általánosít! — Gr. Takách-Tolvay József: Akkor kár így beszélni! — Patacsi Dénes: Mire jó húsz év után így beszélni?!) Nem általánosítok, ellenben ezek a gondolatok még ma is megvannak bennünk, nemcsak én bennem, hanem általában a legénységi osztályban, akik annakidején a harctéren voltunk és ezt soha •"•••felejteni nem tudjuk. (Patacsi Dénes: 0. ülése 1937 november 10-én, szerdán. Ellenségeink kiszínezik majd! — Hertelendy Miklós: A huszároknál nem fordult elő!) Azt nem tudom, t. képviselőtársam, hogy a huszároknál így volt-e, de a gyalogságnál bizony előfordult, sajnos. (Gr. Takách-Toivay József: Ha volt egy cseh vagy oláh tiszt.) Eá tudnék mutatni több sérelemre, de nem akarom kimélyíteni ezt a kérdést. Nem kívánom ezt tenni, nem érdemes itt a t. Ház plénuma előtt ezekkel foglalkozni. (Helyeslés.) Amikor a tűzharcos-törvényjavaslatot tárgyaljuk, igen fontosnak tartom, hogy a legénységi osztály, £LZ ci paraszttársadalom, amely a hadseregnek mondhatnám 80%-át képezte és a jövőben is fogja képezni, valamilyen előnyösebb elbánásban részesüljön, erkölcsi megbecsülésben is, sőt anyagi ellenszolgáltatásban is. A törvényjavaslat kimondja,, hogy azoknak az egyéneknek, akik bármilyen alkalmazásban vannak, havonta pótdíj jár. A szabadfoglalkozású polgári egyének, akik a háború utáni időkben valamilyen hivatalt kaptak, valamilyen alkalmazásba jutottak, havonta fixfizetést kapnak, tehát megkapták az, ellenszolgáltatást, viszont azoknak, akiknek ebben részük nincs, sok esetben nagyon keserves gondot okoz az elhelyezkedés vagy a kenyérhezjutás. Éppen ezért kívánatos, hogy az egyenlő elbánás érvényesüljön ebben a tekintetben, hogy a legénységi osztályhoz tartozók kivétel nélkül éppen úgy kapjanak valamilyen háborús pótdíjat, mint a tiszti állományúak, mert ha ezt nem kapják, ez a legnagyobb elégedetlenséget váltja ki a legénységi osztály tagjainál. Ne adja Isten, hogy új háború legyen, amíg ez a kérdés nincs rendezve. .(Egy hang jobbfelől: Erre nincs fedezet.) Ne mondják, azt, hogy erre nincs fedezet, mert erre kell fedezetet találni és ezt a kérést az összkormánynak magáévá kell tennie. Minden pártpolitikai szemponton felülálló nemzeti érdek, hogy háborút viselt katonáink ellenszolgáltatásban és erkölcsi megbecsülésben részesüljenek. (Gr. Takách-Tolvay József: Erkölcsi megbecsülésben, de nem zsoldosi minőségben!) Ha nem zsoldosi minőségben, akkor szerintem az lenne a leghelyesebb, hogy erre senki se tarthason igényt, és senki se kaphasson háborús pótdíjat; mert a legnagyobb elégedetlenséget szüli az, ha az egyik ember kap, a másik pedig nem. (Jenes András: Ebben igaza van!) Ezt a kérdést már eléggé megvilágították az egyes felszólalók a képviselőház plénumában a vita eddig eltelt öt napján s ebből látjuk, hogy a legtöbb esetben mellőzték a legénységi osztályt. En, aki nem felülről, hanem alulról látom a dolgokat, a legénységi osztály nagy részének érdekében kívántam ezt elmondani, ^akikkel együtt érzek. A törvényjavaslat 1. $-a kimondja, hogy a Károly-csapatkereszt tulajdonosai az igazi tűzharcosok. A Károly-esapatkeresztről szóló igazolványt pedig, csak abban az esetben kaphatják meg, ha három hónapot töltöttek tűzvonalban. Ez szerintem nem teljesen kielégítő. En is a legelsőik között mentem, ki a harctérre, hatheti ott tartózkodásom után megsebesültem és ha akkor fel nem gyógyultam volna, talán nem mehettem volna többé vissza a harctérre és nem volnék jogosult a Károly-csapatkereszt igazolványára. Nagyon sok olyan egyén van, aki olyan testi sérülést kapott, amelynek következtében a frontra nem mehetett. Ebben az ' esetben tehát 'szerintem jogos volna,, ha az il-