Képviselőházi napló, 1935. XV. kötet • 1937. június 23. - 1937. november 16.

Ülésnapok - 1935-249

308 Az országgyűlés képviselőházának 249. ülése 1937 november 9->én, kedden. melyből kitűnjék, hogy alkalmazottainak hány százaléka tűzharcos. A legtöbb tűzharcost foglalkoztató ajánlattevő, egyenlő feltételek mellett a többivel szemben feltétlenül előnyben részesítendő.« (Helyeslés a baloldalon.) Mélyen t. Ház! A magyar katonák még a frontok körül lévő cseh és egyéb destruálás után is fegyverrel a kezükben, fegyelmezetten, zárt sorokban jöttek vissza. Emlékezzünk a híres 'székely hadosztályra, emlékezzünk egyéb ezredekre, .amelyekben a tisztek fegyelmezetten hozták haza katonáikat. Ha akkor azt mondották volna nekik, hogy: Ti» akik négy évig hősiessen tartottátok idegen földön a frontot, most a saját hazátok határait védjétek meg! — ez esetben nem érintette volna oláh bocskor a magyar földet. (Ügy van! Ügy van! — Malasits Géza: Ha előbb hozták volna őket haza!) De ennek éppen az ellenkezője történt, amire minden magyar katona csak ökölbeszorított kézzel tud emlékezni. Ez a törvényjavaslat a magyar katona világszerte elismert hősies, emberfeletti küzdelmét honorálja, éppen ezért azt általánosságban, a részletes tárgyalás alapjául nagy örömmel fogadom el. (Elénk helyeslés, éljenzés és taps. — A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra Oseh-Szombathy László képviselő úr következik. Cseh-Szombathy László: T. Ház! Amikor a tűzharcos törvényjavaslathoz hozzászólok, akkor úgy érzem, egyike vagyok a Házban azoknak a képviselőknek, akik a legilletékesebbek ebben a kérdésben véleményt nyilvánítani. Ezt a megállapítást abban a tudatban teszem, hogy noha a világháború alatt frontharcos szolgálatot teljesítettem, mégsem vagyok érdekelt fél. Mirólunk, hadirokkantakról az 1933 :VIL t.-cben — úgy, ahogy — gondoskodás történt már és így azok az előnyök, amelyeket ez a törvényjavaslat a tűzharcosok számára biztosítani kíván, bennünket közvetlenül nem érintenek. Mint a világháború frontharcos katonája, egész harctéri időmet az első rajvonalban töltöttem el, mint önkéntes káplár, (Éljenzés.) személyes tapasztalatokkal is rendelkezem és így ezek alapján teljesen elfogulatlanul és megfelelő tapasztalatok alapján óhajtok hozzászólani ehhez a frontharcos törvényjavaslathoz. Müller Antal igen t. képviselőtársam nagy részletességgel, nagy hozzáértéssel és igazi magyaros szívvel foglalkozott a tűzharcos törvényjavaslattal. Azokat a határozati javaslatokat, amelyeket ő beterjesztett, túlnyomó többségükben jóknak, helyeseknek, kívánatosaknak tartom és azok teljesítését a mélyen t. Ház szíves jóindulatába ajánlom. En magam nagy általánosságban s nem annyira részletekbe menőleg kívánok foglalkozni a törvényjavaslattal, »mint ahogyan azt Müller Antal igen t. képviselőtársam tette. Mielőtt azonban magának a törvényjavaslatnak a méltatásába^ fognék, engedjék meg, hogy innen az ellenzék oldaláról hálás köszönetet mondjak Röder Vilmos honvédelmi miniszter úrnak, (Helyeslés a jobboldalon és a középen.) aki ennek a tűzharcos törvényjavas-; latnak az . elkészítésével és a parlament elé való benyújtásával ismét tanúbizonyságot tett arról, mennyire .szívén viseli a világháború katonáinak sorsát. (Gr. Takách-Tolvay József: Ügy van!) Meg vagyok győződve arról, t. Ház, hogy ha ennek a törvénynefe megalkotásában tisztán és kizárólag az ő egyéni elgondolásai érvényesültek volna, akkor sokkal jobb, sokkal helyesebb és a közkívánságnak sokkal inkább megfelelő törvényjavaslat feküdne eiőttünk, mint ez, amelyet még ebben a módosított formájában is csaik a miniszter úr iránt érzett bizalomból és az általa a bizottsági tárgyalások során hangoztatott kijelentések hatása alatt áll módomban az általános tárgyalás alapjául is elfogadni. (Dulin Jenő: Így vagyunk valamennyien!) A javaslat indokolásából én arra követkéz^ tétek, hogy főleg pénzügyi okokból a pénzügyi kormányzat merev elzárkózása' tette lehetetlenné azt, hogy megfelelőbb javaslat kerüljön ide és meg vagyok győződve arról is, hogy az indokolásban az elvi szempontokra való hivatkozás csaik a forma kedvéért került oda. A honvédelmi miniszter úr, aki velünk együtt végigküzdötte az egész világháborút, tisztában van azokkal a súlyos feladatokkal, amelyeket a magyar katonáknak kellett megoldani, amelyek a magyar katona vállára talán még fokozottabb mértékben nehezedteík rá, s ugyancsak tisztán látja azokat a súlyos áldozatokat is, amelyeket a magyar nemzet és a magyar katona a világháború alatt hozott. Meggyőződésem az, hogy azt a közismert tényt, hogy a magyar katona volt a világháború legvitézebb katonája, ebben a törvényjavaslatban ő is szerette volna megfelelő módon honorálni. T. Ház! Az igazság és a történelmi hűség kedvéért szükségesnek tartom ezen a helyen is hangsúlyozni azt, hogy bennünket magyarokat nem hódítási szándék vezetett a világháborúban. Mi jobb meggyőződésünk ellenére, a velünk született hűség, lovagiasság és a bennünk élő becsületérzés (következtében kerültünk abba a helyzetbe, hogy fegyvert fogtur-k olyanokkal szemben, akikkel nekünk semmi egyéni elintéznivalónk nem volt. Mi a világháború első pillanatától f kezdve tudtuk azt, hogy még győzelem esetén sem nyerhetünk semmit, de vereség esetén elveszthetünk mindent. Ezért küzdöttek négy esztendőn keresztül a mi magyar katonáink hihetetlen hősiességgel és bátorsággal és védték ezt a magyar hazát egészon az összeomlásig. T. Ház! Ha a tűzharcos-törvényjavaslatról beszélünk és arról beszélünk, hogy milyen előnyök illetik, vagy nem illetik meg ezt a tábort, s milyen intézkedéseik szükségesek ma, akkor önkéntelenül felvetődik kérdés, vájjon a mai magyar társadalom mit köszön^ het nekünk. Van-e ok arra, hogy a végzett munkának fejében bennünket elismeréssel, és hálával illessenek? Ha a jelenlegi szomorú helyzet vizsgálatából indulunk ki és csak a világháború rideg eredményeit tesszük mérlegelés tárgyává, akkor meg kell állapítanunk, hogy sajnos, nem sok ok van a hálára és a köszönetre. A világháborút elvesztettük és. még sajnálatosabb, hogy ezt az ezeréves ma gyár hazát tétlenül engedtük megcsonkítani úgy, ahogyan azt a békekötés előtt talán még legnagyobb ellenségeink sem merték elképzelni. Aki csak ennyit lát az eseményeikből, az természetesen azt mondja, hogy nem hála és elismerés, hanem szemrehányás illetheti azt a hős hadsereget, amely valójában mindennek ellenére is csak elismerésre és hálára érdemes. Nem azok a hős fiúk vesztették el a világháborút, akik a világnak mind a négy táján,— kisebb jelentőségű helyi vereségektől eltekintve — messze, mélyen bent az ellenségnek földjén mindig csak diadalról diadalra mentek előre,