Képviselőházi napló, 1935. XV. kötet • 1937. június 23. - 1937. november 16.

Ülésnapok - 1935-248

284 Az országgyűlés képviselőházának 2^8. ülése 1937 november 5-én, pénteken. harctéren volt. Meggyőződésem, hogy ha ennek a katonának az ügye egy olyan ember kezébe került volna, aki maga iis a harctéren volt, akkor ennek a Tiszaimrén született, négyévi harctéri szolgálatot teljesített katonának nem mondta volna, hogy: Te nem vagy magyar. De úgylátszik, olyanok kezébe került, akik kényelmesen a hivatalban ültek akkor, amikor Fried József a Kárpátokban, meg a Doberdón verekedett. Ezeknek az uraknak nem magyar Fried József, de akik a harctéren voltak, azoknak magyar. • r , Ebben a kérdésben is rendet kell tehát végre csinálni, hogy ne legyen lehetséges az, hogy a harctéren katonai szolgálatot teljesített, keményen verekedő vitézségi érmes embereknek a világháború után 18 esztendővel egyszerre valaki útilaput akarjon a talpukra kötni, különösen olyan valaki, aki maga idehaza jó helyen ült, amikor Fried József kint verekedett. Ment volna ő ki a harctérre! Fried József nem mondta volna neki: Uraságod nem magyar — mert Fried Józsefben biztosan több érzék lett volna ez iránt, mint amennyi érzék volt a katonák iránt azokban, akik Fried Jó* ásef kérését elutasították. Ezért elvárom a miniszter úrtól: intézkedjék, hogy aki a harctéren katonai szolgálatot teljesített, a magyar haza iránti kötelességét teljesítette, ebben az országban született, szakadatlanul ennek az országnak a területén lakott és most is itt lakik, annak az embernek ne lehessen most egyszerre azt mondani, hogy: te nem vagy magyar állampolgár. Hát micsoda? Talán olasz? Vagy talán szerb, vagy talán német, vagy talán jugoszláv? Magyar, mert ezért az országért verekedett, magyar, mert ennek az országnak a földjét védte, magyar, mert csak magyarul tud, magyar azért, mert vérét ontotta hazájáért. Ennek nem mondhatja senki fia azt, hogy »te nem vagy magyar, te nem tartozol ide.« Én tisztelettel kérem, nemcsak a honvédelmi miniszter urat, hanem összes katonatársaimat, mindazokat, akik harctéren voltak és akik tudják, hogy ezek az igazságtalan hajszák, amelyek az országban lefolynak, milyen szörnyen igazságtalanoki álljanak igenis azok mellé a fronttestvéreik, bajtársaik mellé, akiket igazságtalanul meghajszolnak ebben az országban és akiktől a magyar állampolgárságot el akarják venni. Ha mi igazságot követelünk, t. Képviselőház, a megszállott területen élő magyaroknak, talán adjunk igazságot a magyar területen élő magyaroknak is. Olyan ország, amely igazságot követel magának a világ fórumán, nem engedheti meg magának, hogy idehaza igazságtalanságot kövessen el. Olyan ország, amely tiltakozik a maga testvéreinek meghajszolása ellen, saját területén nem tűrhet üldöztetést és meghajszolást. Igazságot csak akkor fogunk tudni kapni a világfórumon, ha idehaza minden téren a legnagyobb igazságosságot gyakoroljuk. Itt vagyok kénytelen megint egy olyan kérdést felvetni, amely nem tartozik szorosan ide a törvényjavaslathoz, de valahol mégis beszélni kell róla. Mi lesz azoknak gyermekeivel, akiket a koimmunizmus alatt a kommunisták, mint ellenforradalmárokat felakasztottak, vagy főbelőttek? Itt méltóztatott felállítani a júniusi ellenforradalmárok emlékoszlopát a parlamenttel szemben és minden községben azt méltóztatik mondani, hogy nagy tisztelet, kalaplevevés jár azoknak, akik a forradalom alatt, mint ellenforradalmárok elestek. De mi lesz ezeknek a gyermekeivel? Nem jár azoknak legalább annyi, mint a frontharcosok gyermekeinek, nem kellene azokkal is valamennyire törődni? Nem méltóztatik gondolni, hogy ezek külön hősök voltak azért, mert egy túlzott terrorral, Szamuelly ; Tiborral szemben álltak fel? Nem akarok ebI bői az alkalomból ma példákat felsorolni, hogy miként bánnak ezeknek a gyermekeivel. Tisztelettel kérem a képviselőházat, méltóztassék beszédidőmet egy félórával meghosszabbítani. Elnök: Méltóztatik a meghosszabbításhoz hozzájárulni? (Igen!) A Ház hozzájárult. Fábián Béla: Miként bánnak azoknak gyermekeivel, akiket Szamuelly felakasztatott? Az urak itt a képviselőházban állandóan beszélnek arról, hogy »vörösök... így, úgy«, »ellenforradalom ... így, úgy«, »kommunisták« j stb. Nem méltóztatnak egy kis erkölcsi kötej lezettséget érezni azoknak gyermekeivel szemben, akik hősiesen szembeszálltak a komm önnel? Nem méltóztatik gondolni, milyen rettenetes destrukció az, hogy egyes faluhelyeken, vagy városokban a felakasztott ellenforradalmárok gyermekeivel szemben külön igazságtalanságokat követnék el? Nem méltóztatik gondolni, hogy mégis ildomos volna valami utat és módot találni arra, hogy az ellenforradalomban életüket vesztett — csak az életüket vesztett — embereknek gyermekei ugyanolyan elbánásban részesüljenek, mint a frontharcosok? T. Képviselőház! Még mindig az erkölcsi kérdéseknél tartok és itt kénytelen vagyok megint azt elmondani, amit a bizottságban kértem és amit az előbb megindokoltam. Indítványozom, hogy a közmegbizatások céljára készítendő szolgálati jegyzékbe mindaddig ne lehessen más ügyvédet felvenni, amíg az arra jogosult tűzharcosok ki nem töltik a kereteket. Igazságos ez? Igazságos? (Felkiáltások jobbfelől: Az! Az!) Hát ha igazságos, akkor miért nem méltóztatik megvalósítani? Pénzébe kerülne az államnak? Nem, egy fillérjébe sem. Ez csak előny volna, de ez természetes. (Meskó Rudolf: Csak megbízható legyen!) Én még az egyenruhát sem akarom megadni annak, akit bűncselekmény miatt elítéltek. (Gergelyffy András: Nem csupán ez a megbízhatóság!) Természetes, hogy sem vagyonbiztosnak, sem zárgondnoknak, sem házasságvédőnek nem akarok olyat, aki erkölcsileg nem megbízható, de azt mondom, hogy egyenlő feltételek mellett előnyben kell részesülniök a tűzharcos ügyvédeknek. (Helyeslés a jobboldalon.) Aki nem volt a harctéren, az már éppen elég előnyben részesült tűzharcos kollégájával szemben, végre most 18 esztendő után reparáljuk ki ezt a kérdést. (Helyeslés.) A másik kérdésről, amelyet felhoztam, a vitézségi érempótdíjról csak egy pár szót akarok mondani. Sajnos, ebben az országban az utóbbi időben annak van igaza, aki kiabál. (Derültség.) így van! Aki kiabál, annak igaza van, (Ügy van! Ügy van! jobbfelől. — Gr. Takách-Tolvay József: így van!) aki pedig befogja a száját... (Csikvándi Ernő: Azért kiabálsz!^— Élénk derültség.) Igen, de nem a magam érdekében. Ha a vitézségi érmesek alakítottak volna egy egyesületet és felvonultak volna Pesten, akkor, meg vagyok róla győződve, hogy ezek is kaptak volna — hogyan is fejezzem ki magamat — »önállósítási alapot.«