Képviselőházi napló, 1935. XV. kötet • 1937. június 23. - 1937. november 16.

Ülésnapok - 1935-248

282 Az országgyűlés képviselőházának 24-8. ülése 1937 november 5-én, pénteken. azt még nem hallottam soha életemben. És nem adott neki kölcsönt. Én nagyon szeretem a külsőségeket, nem vagyok ellensége a külsőségeknek, a magam részéről azonban ELVVEL £IZ álláspontra helyezkedem, hogy mi majd nagyon saép külsőségeket fogunk mutathatni, amikor belsőleg azokat a kérdéseket, amelyek valamennyiünknek a lelkét és szívét marjak, elintéztük. T. Képviselőház! Most pedig méltóztassék megengedni, hogy beszéljek arról a kérdésről, amely valamennyiünket legjobban foglalkoztat: a segítés módjairól, beszéljek arról, hogy az én szerény felfogásom szerint melyek volnának azok az utak és módok, amelyekkel a frontharcosokon erkölcsileg és anyagilag segíthetünk; aláhúzom, hogy anyagilag, mert én a piszkos anyagi kérdést nem vagyok hajlandó kikapcsolni addig, amíg ezt a kérdést mások is ki nem kapcsolták önmagukra vonatkozólag. Melyek tehát azok a pontok, amelyeken segíteni kellene, erkölcsileg és anyagilag 1 Méltóztassék megengedni, hogy elsősorban az erkölcsi kérdésekkel foglalkozzam. Én a bizottságban előterjesztettem egy módosítást, amelyet a Házban is előterjesztettem az első ponthoz. Módosításom első pontja akként szól, hogy minden frontharcos jogosult a házra, illetőleg lakásra, amelyben lakik, kitenni a frontharcos jel vényt. Amikor . ezt a javaslatomat előterjesztettem, erre azt mondották, hogy ennek nincs semmi akadálya, aki akarja, tegye ki. A Vitézi Bend jelvényével szemben nem méltóztattak ilyen liberálisaknak lenni, a Vitézi Rendnél a jelvényt ki kell tennie a vitéznek arra a házra, amelyben lakik, mégpedig nemcsak abból a meggondolásból kifolyólag, hogy mindenki tudja azt, hogy abban a házban vitéz lakik, hanem azért is, — és én ezt követelem minden frontkatonára, minden tűzharcosra vonatkozólag — hogy aki abba a házba vagy lakásba belép, vesse le a saruit és tudja azt, hogy ő olyan lakásba lép be, amelyben olyan ember lakik, aki a hazával szemben fokozott mértékben teljesítette a kötelességét. Nem azért kérem ezt, mintha én a privilégiumoknak volnék barátja, hanem azért, mert sajnos, ebben az országban, főként a fiatalság egyes rétegeiben, a tűzharcosok iránt való tisztelet teljesen hiányzik. Ezek az urak abból a meggondolásból indulnak ki, hogy az a generáció, amely a harctéren volt, elvesztette a háborút, az pusztuljon el, mint ahogy elpusztították a pusztában 40 esztendő alatt azokat a zsidókat, akik Egyiptomban voltak; bár csak kolera jönne rájuk; majd ők fogják Magyarországot restaurálni, majd ők fogják Magyarországot felépíteni. Nem akarok ezzel az ideológiával foglalkozni; remélem, foglalkoznak ezzel majd mások, akik talán tudatára fognak jutni annak, hogy mégsem lehet azt a destruktív politikát, amely a volt frontharcosokkal és a harctéren kötelességüket teljesítettekkel szemben megnyilvánult, továbbfolytatni. Ha mindenkinek a házára vagy lakására ki lesz téve a frontharcosjelvény, ennek az lesz a következménye, hogy az, aki abba' a lakásba bemegy, meg fog torpanni, meg fogja változtatni a hangot, talán mégis egy hanggal lejjebb, nem olyan fortissimo, nem olyan hangosan, hanem tisztelettel fog beszélni azzal, aki védte a magyar aratást, védte a magyar határt, amikor az illető még vagy a világon sem volt, vagy pedig a boldogság perceit élte édesanyja kebelén, (ügy van! Ügy van! a jobboldalon és a középen.) Igenis, szükségesnek tartom, hogy minden házra, ahol frontharcos lakik, minden lakásra, amelyben frontharcos lakik, kitegyék a frontharcos-jelvénvt, hogy az, aki maga katona sem volt, aki legfeljebb regényekből tudja, hogy mi volt a világháborúban frontharcosnak lenni, hogy mit jelentettek a bombák, a kavernák, az, ha egy frontharcos lakásába beteszi a lábát, érezze azt, hogy neki most tiszteletet és hódolatot kell tanúsítania. (Gr. Takách-Tolvay József: A Frontharcos Szövetség már évekkel ezelőtt bevezette ezt!) Boldog vagyok, hogy ezt méltóztatik mondani, de úgylátszik, nem eredménnyel vezette be. Hogy ennél is a pénz hiányzik arra a kis emléktáblára? (Meskó Rudolf: Az illetők megveszik!) Hiszen ezt az illetőnek magának kell megvennie, itt nincs állami támogatásra szükség. De szükség van az erkölcsi támogatásra, hogy ezekre a házakra és lakásokra kitegyék a frontharcos-táblát. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon és a középen. — Egy hang a jobboldalon: Megbecsülést jelent!) Ha a régi világban létezhetett salva guardia, ha ki lehet tenni ezt a jelvényt, — aminek az volt a következménye, hogy annak, aki ilyen jelvénnyel ellátott házba belépett, tudatában kellett lennie annak, hogy hova lép be — legalább ennyi jogot a tűzharcos is megkövetelhet. (Meskó Rudolf: Nagyon helyes megállapítás!!) A másik kérdés, amelyről beszélni akarok, ugyancsak erkölcsi jelentőségű. Kérem, hogy minden tűzharcos jogosult legyen ünnepélyes alkalmakkor vagy felekezetének ünnepélyén a frontharcosegyenruha viselésére. Nem viselheti a frontharcos-egyenruhát az, aki bűntett miatt fegyházra vagy börtönre, nyereségvágyból elkövetett vétség miatt fogházra jogerősen elítéltetett. A frontharcosegyenruha viselése legyen egy külső megtiszteltetés megjelenési formája, de csak azok részére, akik a harctéren voltak. Ezzel szemben — és méltóztassanak megengedni, hogy itt erről a kérdésről ugyanolyan nyiltsággal beszéljek, mint amilyen nyíltsággal beszélt a miniszter úr a bizottsági ülésen — a helyzet az, hogy a frontharcosok nem viselik a frontharcos-egyenruhát, ellenben mindenféle alakulatok viselik. Mindenféle alakulatok, dacára a törvényes rendeleteknek, viselik az egyenruhát még olyan alkalmakkor is, amikor katonaruhát nem volna szabad viselni, még abban az esetben sem, ha az illető egyébként jogosítva volna rá. És vannak rendeletek, amelyeknek értelmében semmiféle alakulatnak egyenruhát nem szabad viselnie a politikában, s egyáltalában az eeryenruha viselés a nem-katonák részére tilos. Mégis látunk felvonulásokat egyenruhában. Vagy egyenlő értékű minden törvény és rendelet, vagy nem. Nem lehet azt mondani, hogy ezt a törvényt, ezt a rendeletet be kell tartani, a másik törvényt, a másik rendeletet pedig nem kell betartani. A törvények és rendeletek betartásáról pedig elsősorban azoknak kell gondoskodni ok, akik azoknak a betartására hivatottak, akik a rendeleteket kiadták. Mert ha még azok sem tisztelik a törvényeket, > akik azoknak végrehajtásária hivatottak, akik a rendeleteket kiadták, hogyan kívánjam, hogy az az állampolgár tisztelje a törvényeket és