Képviselőházi napló, 1935. XV. kötet • 1937. június 23. - 1937. november 16.
Ülésnapok - 1935-247
270 Az országgyűlés képviselőházának 24-7. módot, "logy aki/.becsülettel, helytáll az. ellenség: előtt, az meghosszabbítója lesz a szenvedéseknek. És. ugyancsak otthonról jött az .a megmérgezett felfogás, amely romantikus regényhősÖkké glörifikálta az önesonkítókat, megbecsülést követelt a frontlógósoknak és az élet jogát követelte a bajtársaikat és a nemzet, az ország védelmét cserbenhagyó katonaszökevényeknek. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől) Ez a felfogás volt az, amely humort tudott felfedezni abban az ízetlen kabarészellemességben, amely után szállóigévé isi vált és amelyet fennen hangoztattak, hogy: inkább vagyok idehaza gyáva kutya, mint odakünn az ellenség előtt döglött oroszlán. Csoda-e hát, ha ezek után úgy fogadták idehaza a lövészárkok népét, mintha az valami mételyt hozott volna magával? Csoda-e, ha elvették tőle a fegyvert, amellyel meg akart állni a régi határokon, hogy legalább ezt az ezeresztendős rögöt tartsa meg vele? Csoda-e, ha ilyen közszellemben leköpdösték, csillagait levágták és letépték melléről a vitézség, a katonahűség és a férfibecsület jeleit 1 ? Szörnyű árat fizetett a nemzet azért, hogy akadtak kótyagos világboldogítók, akik nem akartak katonát látni {Ügy van! Ügy van!) akkor, amikor — miként a nemzet minden válságos órájában — a fegyver lehetett volna egyetlen ^menedékünk? Ne csodálkozzunk azon, ha a világháború katonája piruló arccal gondol vissza arra a keserves útra, amelyet meg kellett tennie idáig, máig, amíg eljuthatott ahhoz a megbecsüléshez, amelyet ez a törvényjavaslat jelent. A világháború harcoló (magyarja igazán nem várt semmiféle jutalmat a maga hősies helyitállásáért. De nem várta azt sem, igen t. Képviselőház, hogy az nntauglichok, a felmentetted, az itthonragadottak eléjekerüljenek kenyérben, tisztességben és életben. Es ez az eléjekerülés bizonyára nem lett volna olyan megalázóan méltatlan, iha régebbi törvényhozásunk, régebbi kormányaink megpróbálkoztak volna azzal, hogy igazságot tegyenek abban a ma már szinte jóvátehetetlen sérelemsorozatban, amely a tűzharcosokat érte. (Ügy van! T. Kepviselohaz! Elnézést kérek ezekért a keserű szavakért. Amikor ezeket kimondottam, nem magamért és nem a magam keserűségéért mondtaml Nekem, aki szabad pályán keresem meg a kenyeremet, eiz a törvényjavaslaltí sem ad semmit, nem is kívántaim, nem is kívánok tőle semanit. De szólanom kellett azoknak az egykori bajtársaimnak nevében, akik hűséggel állattok odakinn a zászlók alatt és jó katonái voltak Magyarországnak. Ezeknek kívántaim, elégtételt, ezeknek kívantahi megkülönböztetett megbecsülést'., ezeknek kívántaim jobb életet, amelyet százszorosan meg is érdemeltek.; Ezek nevében köszönöm. m>&g ezt ia későn jött, de mégis jóleső elégtételt az Országos Frontharcos Szövetségnek és elsősorban Kőder Vilmos honvédelmi miniszter úrnak (Élénk éljenzés a jobboldalon.), egykori hadosztály -vezérkari főnökömnek, aki ezt a törvényjavaslatot olyan sok nehézség és gátlás leküzdése után végre .elkészíthette és Ide tudta hozni. Köszönöm ezt nemcsalk az egykori, 40-ik honvédhadosztály és a Szurmay-nadseregosoport szürke névtelenjei nevében, hanem köszönöm mindazoknaik nevében is, akák tűzharcosként odakinn álltak a lövészánkokban, . ülése 1937 november 4.-én, csütörtökön. T. Képviselőház! Sok-isok sérelmet nnár ez a törvényjavaslat sem tud orvosolni. De amit orvosolni tud, lairról miegálliaipíthatjuk, hogy azt jó szándékkal, jó szívvel igyekszik megtenni. Ha mégis szólok néhány külön részletről, ezt azért teszem, mert szeretélm, ezeket a törvény mindenkori végrehaj tóinak figyelmébe ajánlani. Mindenekelőtt: jobban szerettem, volna, ha ez a törvény mintegy kódexszerű Összefoglalás• bain felsorolta volna mindazokat az előnyöket, és kedveztményeket, amelyeklet nias törvények vagy kormány rendeletek bizosítottak a frontharcosoknak. Tudjuk, hogy például a régi földíreformtöirvény a földhözjuttatás és a házhely hezjutfcatás ügyében imár kiemelte a világháború magyar katonájának igényjogosuLtságát. De egyéb kisebb jelentőségű^ riemdelkezések is történteik, amelyek ebben a javaslatban felsorolva többnek, gazdagabbnak mutatták volna a nemzet háláját, mint ahogyan ez a törvényjavaslat mutatija. Tudom hogy ez az elgondolás bizonyos kodifikációs szempontok miatt keresztülvihetetlen. Ezért tehát azt kérem, — aindit különben Czirják Antal képviiselőtárisatmi is megpendített már — hogy a végrehajtási utasításhoz mellékeljenek olyan öszefoglaló kimutatást, amely pontosan feltünteti mindazokat az előnyöket és kedveamiényeket, amelyeket bármely törvény vagy bármely rendelet alapján a frontharcosoknak megadnak. Ez a javaslat, ebben a formájában ugyanis nem mutatja meg azokat az előnyöket, amelyeket a törvényhozás vagy a kormány a maga rendeleteivel a tűzharcosoknak már a múltban is nyújtott. Elfogult bíráló tehát nehézség nélkül süthetné rá az illetékesekre, hogy például a földmívesrétegeknek, a magyar kisgazda- -• tűzharcosoknak alig nyújtott valamit a nemzet hálája,, hiszen ezeknek a szakaszoknak legnagyobb része a közalkalmazottak különböző kedvezményeivel foglalkozik. Pedig a valóság — tudjuk — nem ez! A földbirtokpolitikai törvények egész sor kedvezményt biztosítottak a földmíves- és kisgazda-tűzharcosoknak. Es méltán! A világháború magyar harcosainak legalább .70—75%-át a falu népe adta és mi, akik éveken át köztük éltünk, az ellenség előtt voltunk, jól tudjuk, hogy az ezredeknek, nemcsak a legénység számára, hanem harci értékére nézve is, ez volt a legjava. Ezzel nem azt akarom mondani, mintha a többi hivatáshoz tartozó katonaanyagunk katonaerények dolgában nem lett volna egészen kimagasló értékű- Bizonyos azonban, hogy a falu népe — egész életét a szabadban, az elemekkel való küzdelemben töltvén —- szívósabb testi és lelki alkatánál fogva könnyebben bírta a fáradalmakat, a nélkülözéseket és a harctér megrázkódtatásait, mint a többiek. Ezért merem kimondani, hogy ha a központi hatalmak hadseregeiből hiányzott volna az ősi katonaerényekben olyan na- '•• gyón bővelkedő magyar gazda és földmíves, bizony nem álltunk volna, gyakran tízszeres túlerővel szemben is, mindig az ellenség földjén. Elismerem, nagyon igaz, hogy éopen ezt a legendás hűséget és ezt a páratlan harci értéket megjutalmazni a legeslegnehezebb kérdés. Mit adhatunk ezeknek, a földbirtokpolitikai kedvezményeken kívüH Ezeket a mi csizmás, ködmönös bajtársainkat nem tudjuk előléptetni, nem tudunk nekik
