Képviselőházi napló, 1935. XV. kötet • 1937. június 23. - 1937. november 16.

Ülésnapok - 1935-247

Az országgyűlés képviselőházának 247. mert éppen azért nem vizsgázhattak a legtöbben .annak idején, mivel katonai szolgálatuk ebben megakadályozta őket. Harmadik kategóriája azoknak a kérdéseknek, amelyek rendeleti útra tartoznak, a kórházi és üdülőintézeti, valamint menhelyi kérdéseknek valamiképpen való rendezése. Kívánatosnak tartanám a kórházi ápolási költségeknek a tűzharcosoknál 5000 pengő vagyonig történő elengedését (Helyeslés jobbfeloi.) és az üdülőintézetekben és menhelyekben az arra rászorult hadirokkantak és tűzharcosok részére helyeknek biztosítását. Megemlíteni kívánom azt, hogy temetkezési kedvezményt is kellene rendeleti úton biztosítani a tűzharcosok javára és legalább a Mária Terézia rend tagjai és az arany vitézségi érmesek részére a hősök temetőjében ingyen sírhelyet. Nagyon sokat emlegetett témám volt szövetségünkben az, hogy 'biztosíttassák a hadirokkantak és frontharcosok részére a magyar közéletben rendszeres képviselet, így a felsőházban és a törvényhatóiságokban. Sajnos, ez nem volt ezúttal keresztülvihető, mert a kormány nem kívánja a felsőház szervezetének a megváltoztatását. A magam részéről tehát itt azt a kérést terjesztem elő, hogy amenynyire lehet, 'méltóztassék elősegíteni, hogy a magyar közéletben, a felsőházban, valamint a törvényhatóságokban is, kinevezések útján és megfelelő akciók révén minél több bajtárs elhelyezését biztosítsák, hiszen ezek a hajtársak a nemzet legjobb polgárai és mint ilyenek, bizonyára ezeken a helyeken is beválnak, tehát a magyar közéletnek is hasznára lenne szereplésük. Rátérve a társadalmi teendőkre, itt Shvoy képviselőtársammal ellentétben nem tartanám helyesnek, ha közös Hősökháza állíttatnék fel. Ez lehet távolabbi célkitűzés, de egyelőre a már folyamatban lévő Hadirokkantak-háza akció befejezése és a Frontharcosok otthonának felépítése volna kívánatos és ehhez kérjük a magyar társadalom minden tagjának jószívű támogatását. Fontosnak tartanám a szövetségi zászlók és jelvények tiszteletének is rendeletben, való biztosítását, a szövetségi arcképes igazolványok rendszeresítését megfelelő igazolásul s különösképpen fontosnak tartom a szociális és karitatív tevékenységet, amelyet ezek a szövetségek eddig is kifejtettek, megfelelő módon fokozni, hogy ezzel kiegészítsék az állam gondozó tevékenységét. Itt például Czirják képviselőtársam szintén óriási tévedésben van, amikor azt mondja, hogy a Hadirokkantak Szövetsége 50.000 pengő költségvetéssel dolgozik és ebből is 20.000 pengő adminisztrációra megy. Országos központunknak tényleg ilyen szerény a költségvetése, ám azok, akik az adminisztrációt végzik, nagyon szerényen fizetett bajtársak, akik ebből élnek és akiken keresztül is szociális tevékenységet fejt ki a szövetség, azonkívül szövetségünk mintegy négyszáz csoportjának és fiókjának együttes költségvetései meghaladják az évi félmillió pengőt és ennek 90%-a szociális karitatív tevékenységre fordíttatik. Tehát valóban nemzetmentő bajtársi munkát végez a szövetség, amikor elsősorban a rászoruló ínséges bajtársak megsegítésével foglalkozik. Ugyanez áll a Frontharcos Szövetségre is. Meggyőződésem, hogy mindkét szövetségnek ilyen irányú tevékenységét a jövőben messzeülése 1937 november 4-én, csütörtökön, 269 menőleg fokozni fontos nemzetvédelmi kötelesség. Foglalkozni kívánok még azokkal a kérdésekkel, amelyek csak novelláris úton rendezhetők. Ezek között van az, amire .bevezetőmben már rámutattam, hogy a hadigondozottak járadékait méltányosan rendezzék. Ha nem elég a kihalás folytán mutatkozó felesleg, akkor a hadirokkantadó esetleges felemelése útján kellene a járadékot méltányosan rendezni. Kívánatos ezenkívül a hadmentességi díj behozatala is, amint azt több előttem szólott t. képviselőtársam is említette, mert ma, amikor már rendezett viszonyok közt élünk, az, aki nem teljesít katonai szolgálatot, fizessen azért válságot az ország pénztárába. Ebből a hadmentességi díjból szerény nézetem szerint elsősorban a vitézségi érempótdíjak valorizációját kell keresztülvinni, másodsorban pedig a bajtársak által jegyzett hadikölcsönök valorizálását, ami szintén elsőrangú fontosság« kérdés. Amennyire lehet, még adózási kedvezményekkel kell a törvényhozásnak annak idején a tűzharcos bajtársak segítségére sietni. Ezekben kívántam a törvényjavaslat megalkotása után fennmaradó problémákkal foglalkozni. Ismételten megállapítom azonban azt, hogy a törvényjavaslat mostani formájában is óriási haladást jelent, (Ügy van! Ügy van!) amiért csak köszönet és hála illeti mind a magyar királyi kormányt, mind az egész magyar nemzetet, amely osztatlan szeretettel és lelkesedéssel áll e mögött a törvényjavaslat mögött. (Ügy van! Úgy van!) A haza leghűségesebb és legjobb fiainak megbecsülése a szebb jövő biztos záloga. És mit adhatunk mi ezért cserébe háborút viselt magyar katonák? Szívünk utolsó dobbanásáig küzdünk a magyar igazságért és hirdetjük a világháborús katonai erényeket: a kötelességtudást, az áldozatkészséget, a bajtársi együttérzést, a hazaszeretetet ós legfőképpen a vitézséget, amely katonai erények fogják a szebb magyar jövendőt egészen bizonyosan megalapozni. (Ügy van! Ügy van!) Mi boldogok leszünk, ha a magyarok Istene megengedi nekünk, hogy megérhessük még azt az időt, amikor Pozsony. Kassa és Kolozsvár újból magyar zászlót lenget. Ebben az érzésben és ebben a feltevésben a törvényjavaslatot általánosságban elfogadom. (Éljenzés és taps. A szónokot többen üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Vásárhelyi Sándor jegyző: vitéz Somogyváry Gyula! Elnök: vitéz Somogyváry Gyula képviselő urat illeti a szó. vitéz Somogyvári Gyula: T. Képviselőház! Nagy örömmel és teljes együttérzéssel hallgattam vitéz Árvátfalvi Nagy István képviselőtársam és rendtársain beszédét és valóban minden egyes felvetett gondolatát készséggel a magamévá teszem. Az öt világrész szörnyű mérkőzése után húsz esztendővel jutottunk ei idáig, hogy itt a törvényhozás házában külön megbecsüléssel. osztatlan tiszteletadással igyekszünk megjutalmazni a világháború magyar katonáit. Hosszú és keserves volt ez a húszesztendős út, amely ott kezdődött még künn a harctereken, a lövészárkokban, ahova bizonyos irodalom és talán bizonyos újságírás is, emberbaráti jelszavakkal, a világbéke kenetes szólamaival igyekezett becsempészni azt a gondolkozás40*