Képviselőházi napló, 1935. XV. kötet • 1937. június 23. - 1937. november 16.

Ülésnapok - 1935-247

Az országgyűlés képviselőházának 2í7. ünnepről, az 1929-es a bizottsági tagság biztosításáról. Ezzel szemben azonban a foldhözjuttatottakra csak az 1920-as és az 1924-es törvények vonatkoznak, azonban mindnyájan tudjuk, hogy az Ofb.- és a Faksz.-kölcsönök ezeket az előnyöket úgyszólván illuzórikussá tehetik. Itt ismét egy intézkedést szeretnék akár a törvényben, akár a rendeletekben. Fontos kívánság, hogy a tűzharcos lényeges törlesztési kedvezményeket kaphasson, hiszen" az utódja már pótolhatja mindazt, amit az esetleg csőikként munkaképességű parasztember, tűzharcos vagy hadirokkant, nem képes teljesíteni. Szinte aláhúzottan meg kellene említeni, hogy az 1921 : XIII. te. a hadirokkantak javára megszervezte a hadiváltság kérdését, de ezt hatályon kívül kellett helyezni az 1925. évi XLVIII. tc.-ben, mert »bonyolulttá vált«. Ha mi egy törvényt, amelyet a hadirokkantak^ érdekében hoztak, ilyen könnyen hatályon kívül tudunk helyezni és annak elegendő pótlásáról, kiegészítéséről nem gondoskodunk, akkor én vigyázok arra, hogy a törvényjavaslatot olyan érvényűnek fogadjam el, amely mindaddig fenn fog állni a maga szellemében, — mert ez fontosabb, mint maga a paragrafus — ameddig csak egy hadirokkant vagy tűzharcos is lesz Magyarországon. Szeretném, ha ezt a hadiváltságtörvényt újból _ elővennék és itt kezdenénk nyomozni a hadirokkantak és tűzharcosok jogos igényeinek alátámasztását illetően. T. Ház! Talán a hadirokkant-törvény még az egyetlen pozitívum, mert eddig csak az 1933 : VII. te. nyújtott megközelítőt azoknak a hősöknek, akiknek ellátásáról kell gondoskodnunk. Az 1936: XXVII. te, a telepítési törvény, előnyt nyújt a földhözjuttatásoknál, azonban ebből is hiányzik a tűzharcosofkról és a hadirokkantakról való olyanmértékű gondoskodás, amilyen mértékben mi ezeknek a hősöknek tartozunk. A vitézi telek egy 1920-as rendelkezéssel, — csekély adómérsékléssel, ezt hangsúlyozom — 50 illetve 100 pengőig pedig az 1932-es rendeletben látott napvilágot. Azt hiszem, nem lesz ellenkezés abban a vonatkozásban, — és errevonatkozólag határozati javaslatot is leszek bátor előterjeszteni — hogy minden az állam által a földbirtokpolitika céljaira felvásárolt földből elsősorban az abbau a megyében, vagy ha kell, a környéken jelentkező tűzharcosok elégíttessenek ki. (Helyeslés bálfelől.) Kívánom a törvényjavaslatba ennek a pontnak felvételét azzal a megtoldással is, hogy olyan olcsó kölcsönhöz juttassuk ezeket a tűzharcosokat, hogy legalább életükben ne okozzon különösebb gondot a törlesztés. T. Ház! Ami a továbbiakat illeti, az italmérési elsőbbségre vonatkozólag 1922-ben az ipartörvény rendelkezik a tűzharcosokról, ezt megelőzőleg 1920-ban egy rendelet az üzemi tisztviselőkről, 1934-ben pedig a közszállítás előnyeit terjeszti ki egy rendelet a. tűzharcosokra. Ez azonban már annyira komplikált, a rendelkezéseknek olyan óriási halmazata van együtt, hogy a kivitel, a gyakorlat kedvéért a legsürgősebb teendő volna mindezeket egy kódexbe foglalni és ekként adni az illetékesek kezébe, hogy mindezekről világosítsák fel a jogosultakat. Kívánnám, hogy ne az a mérték alkalmaztassák az adózás terén, amelyet ez a törvényjavaslat fektet le 14. §-ában, n hanem sokkal erősebb, különösen az 50, illetőleg 100 pengő adót sem fizető hőseinknél. Általánosülése 1937 november J^-én, csütörtökön. 263 ságban a falut illetőén ez volna az én kérésem. A magánvállalatok tekintetében élesen ellentétben vagyok azzal a felfogással, hogy a magánvállalatokat is nem lehetne nagyobb áldozatra késztetni. Szerintem az egész 7. ^ a magánvállalatokra is kiterjeszthető volna. (Az elnöki széket vitéz Bobory György foglalja el.) Nem áll az, hogy a magánvállalatok nem tudnák vállalni azokat a terheket, amely csekély terhek rájuk háramolnának, amennyiben a 7. §-nak a közalkalmazottakra vonatkozó intézkedései reájuk nézve is kötelezőek lennének. Egyetlen világos példával illusztrálom ezt. Magyarország egyik legnagyobb bankjának vezetőségét kértem, hogy 40 tisztviselője érdekéhen intézkedjék a hadiévek beszámítását illetően és ez a. bank minden további nélkül azonnal kielégítette ezt a kívánságot. Ma már olyan gazdasági viszonyok között élnek az egyes vállalatok, hogy az ilyen terheket — amelyek nem is terhek, hanem kötelességek — igazán minden további nélkül magukévá tehetnékT. Ház! Az én érveim mellett szól az a körülmény is, hogy a részvénytársaságok 1930ban 21 millió pengő társulati adót fizettek, — ez 1933-ban 13 millióra csökkent és 1935/36-ban is 13-2 millió volt — ezzel szemben éppen a magánvállalatok alkalmazottainak, tisztviselőinek az adója 1930. évbeli 8'1 millióról 1935ben mar 25-1 millióra emelkedett. Mit jelent ez másszóval, t. Ház? Azt jelenti, hogy a társulati adó összege szükséges lévén, a miniszter más úton gondoskodott annak az előteremtéséről: átrakta az adó terhét ugyanazon vállalatok magántisztviselőinek a vállára. Ha megy ez a — majdnem azt mondhatnám — rabulisztika, akkor álljon fenn az a kötelesség is, hogy a harctéren eltöltött évek beszámítása és a közalkalmazottak érdekében álló egyéb intézkedések vonatkozzanak a magánvállalati alkalmazottakra is. Jellemző a helyzetre, hogy a rokkantsági adó is, amikor a hadirokkanttörvény meghozatott, 10 millió sem volt és ma már 15—17 millió. Kérdezem, t. Ház, hát olyan tabu a magánvállalat, hogy nem lehet hozzányúlni. Ezek az óriási nyereségeket produkáló mammutintézmények, ezek az adó- és illetékmentességet élvező kartelek és intézmények, amelyekről a múltkoriban egy interpellációm után megállapította a pénzügyminiszter úr, hogy jogosan vonják el az adózás alól horribilis jövedelmeiket, egyáltalában nem tabuk és amikor ilyen fontos érdekek kielégítéséről van szó, akkor igenis a legmerészebb kézzel kell utánuk nyúlnunk. (Ügy van! Úgy van! a baloldalon.) A magántisztviselők igen szerény kéréseit egynéhány pontban tudnám elősorolni: először frontharcos alkalmazottat a vállalatok csak fegyelmi úton bocsáthassanaik el, másodszor a vállalatokból bevonult alkalmazottaknál azok a hátrányok, amelyek őket a háborús esztendők, illetve a fogság időtartama _ alatt érték, küszöbölhessenek ki. Ez teljesen jogos kívánság. Továbbá, ha a frontra bevonult tisztviselő még nem volt bent a nyugdíjintézetben, de itthonmaradása esetén belekerült volna, akkor visszamenőleg számíttassák be az illető nyugdíjjogosultságába a fronton töltött idő. A. tisztviselői felvételek során a vállalatok elsősorban