Képviselőházi napló, 1935. XV. kötet • 1937. június 23. - 1937. november 16.

Ülésnapok - 1935-247

262 Az országgyűlés képviselőházának 2h7. alakjában szívja fel az adózóktól. Az állani tehát tulajdonképpen roppant olcsón szabadult meg ettől a gondtól, mert amit az állam ad ezeknek a hősöknek, azt adnia még adó nélkül is kötelessége volna, különösen a mai viszonyok között, amikor látjuk az adózásclk igazságtalanságát. Az igazságtalanságok minimálisra szorításával már tekintélyes alap jönne létre, hiszen látjuk az adómentes jogok szórását és mindenkor megfeledkeznek ennek kapcsán is a hadirokkantakról és frontharcosodról. Beszélek itt a moziengedélyekről, beszélek a horribilis jövedelmű rádióról, amelyeket igenis köteleznék arra, hogy megfelelő mértékig járuljanak hozzá hőseinknek méltó, a magyar nemzethez méltó ellátásához. (Reibel Mihály: Nagyon helyes!) T. Ház! Itt nem gondolok semmi másra, mint arra, hogy az igazságtalan adózás kiküszöbölésével ezt a kérdést bőkezűen lehet megoldani. Állítom ezt annak kapcsán, hogy szeretjük erről a törvényjavaslatról azt mondani, hogy ez szinte egyedülálló a háborús államokban. Igaz, hogy a franciák a német hadisarcból szórják azokat a gyönyörű nyugdíjakat, segítségeket, amelyeket törvényben biztosítottak hőseiknek, de én nem akarok óriási összegeket, 200—220 millió pengőt kapni Csonkamagyarországból, mint amennyi jutna az angol példa nyomán erre a kis országra, de akarom azt, hogy Magyarországon nyomorgó tűzharcos, frontharcos ne legyen. Akkor, amikor a németek a világtalan hadirokkant kutyájának tudnak 240 pengő évi ellátást biztosítani, amikor ott — hogy úgy mondjam — a legnagyobb dicsőség veszi körül a hősöket és erre megvan minden anyagi fedezet, — nem tudom, társadalmi vagy állami úton-e, de a lényeg az, hogy megvan — akkor nálunk nem szabad nyomorgó hadirokkantaknak lenniök, olyan tűzharcosainknak, akik kora reggel keltenek fel az ágyból, hogy segítsek rajtuk, holott én képtelen vagyok segíteni egyszerűen azért, mert még az új törvény sem fog erre módot adni. Ilyen körülményeik) között nem fogok semmiféle törvényt szívesen látni, de meg sem szavazni, amíg itt a legteljesebb kielégülést nem látom biztosítva. T. Ház! Az elintézés lehetősége ennél a kérdésnél is természetszerűen — agrárország vagyunk — a földkérdésnél nyílhatnék.meg. Mindig beszélünk földreformról. Ha jól emlékszem, az 1920. évi törvény a becsületes, az 1924-es a híven teljesített katonai szolgálatokért föltételezi, hogy hőseinknek is fog valamit adni. Aki egyszer tűzharcos, az mind becsületesen és híven teljesítette szolgálatait. Bármilyen újabb törvény keletkeznék is, ezeknek a tűzharcosoknak bőséggel adnám a földet és hozzájuttatnám őket ahhoz, hogy amíg élnek, semmi gondjuk a törlesztést, a házépítést, de főleg a megbecsülést illetően ne legyen. (vitéz Somogyváry Gyula: Nagyon helyes!) Ügy érzem, hogy ez az egész kérdés pénzügyi kérdés. Ez világos is. XJgy látom, hogy tegnap itt egy szenvedélyes interpelláeiós vita is elkerülhető lett volna, ha az interpellációban érdekelt miniszter is úgy látná a való helyzetet a falun, ahogyan az tényleg fennáll. Nem érzem, hogy mi nem volnánk egyek abban, hogy megsegítsük a szegény embereket és nem értem, hogy a t. kormány korporative miért zárkózik el az elől, hogy a tökéletes segítséget adjuk meg azoknak a hősöknek, akiknek számlája velünk szemben óriási. Amikor ideültetnek egy melegszívű, csöndesszavú miniszter ülése 1937 november k-én, csütörtökön, urat, akinek ugyan ez a reszortja, de a pénz előteremtése bizonyára nem az ő gondja, tisztelettel reklamálom, hogy a pénzügyminisztériumból nem látunk i.tt senkit, akinél a mai és valószínűleg a későbbi anyagi fedezeteket^ fogjuk reklamálhatni, hogy tudomásul vegyék és érezzék, hogy itt nem adókról, nem üzletről van szó, hanem ennek az országnak legeminensebb kötelességteljesítéséről, annak a kötelességnek teljesítéséről, amelyre anyagi fedezetet kötelességünk bárhonnan is előteremteni. A törvényjavaslatban én is kifogásolom azt, hogy háromhavi frontszolgálatot feltételez, holott a hadifogság egy-két hónap alatt is bekövetkezhetett. A magam részéről semmit sem reklamálok, csak egyet követelek azoktól a frontmögötti szolgálatot akárhol is teljesített bajtársaimtól, mondjuk polgártársaimtól, akik, mint én is» 43 hónapot ép bőrrel úsztunk meg a harctéren, hogy minél jobb helyzetben vagyunk, annál jobban követeljük azok érdekeinek megvédését, akik érdekeinek megvédésére most összegyűltünk. Nem^ tudom azt sem megérteni, hogy a vitézségi érem miért nem jogosít egyszersmind a tűzharcos címre is. Kérdem, vájjon a Mária Terézia-rend vitézei benne foglaltatnak-e ugyanebben a tûzharcosfogalomban, és hogy számít-e a sebesülési érem, a hadirokkantság ténye, tekintet nélkül a frontszolgálatra, hiszen egy nap alatt is meg lehetett halni, vagy egészen nyomorékká válni. En mindezt átérzem és bizonyára az, utánam következő számos felszólalók még részletesebben is taglalni fogják ezeket a problémákat. Ebben a vonatkozásban engemet csak az az egy tény nyugtat meg, hogy a minisztériumban már a közelmúltban is az a szellem uralkodott, hogy a tűzharcosoknak a jogosultságot a legkisebb bizonyíték mellett is megadták. Láttam, hogy az államtitkár úr hogyan bírálja el az ügyeket egyszerű tábori levelezőlap vagy hadifogságból eredő levelezőlap alapján, úgyhogy én ebben a vonatkozásban nyugodt vagyok. De akkor, amikor bármit is reklamálok ezzel a törvényjavaslattal kaipcsolatban, úgy az az aggodalom fűt: hátha ez a szellem meg fog változni, hátha közöny lesz megint úrrá a honvédelmi minisztériumiban, amitől az Úristen mentsen meg bennünket, és hátha az utódoknak nem lesz, az a mentalitásuk, amelyet most annyira hálásan élvezünk a jelenlegi honvédelmi (miniszter úrnál. Éppen azért szívesen látnám, ha már a törvény fixiTozná a kérdéseiket. Bátor vagyok rámutatni arra is, hogy mennyi időközi rendelet született meg, — ezt készséges tárgyilagossággal ismerem el — amelyek mind a hadirokkantak és a frontharcosok érdekeit kívánják szolgálni. A köztisztviselőket illetőleg nem azért, hogy a mérleget a falu és város, között felállítsam — meg kell állapítanom, hogy sokminden történt. Itt van az 1921-es rendelet a 'beszámításról » az 1923-as az elbocsátásról, az 1931-es az elsőbbségről, az 1919-es rendelet a tanárjelölteikről, az 1921-ŐS a, gyermeknevelésről, az 1922-es az átmeneti pótlékról, az 1925-ös a nyugdíjibeszámításról, az 1926-os a bányanyugbérről, ezek mind a közszolgálati alkalmazottakra vonatkoznak. Ez mind igen helyes, hár magam is elismerem, mint az előttem felszólalók foglalkoztak ezzel és az utánam következőik is^bőven fognak vele foglalkozni, hogy mindez még nem elég a köztisztviselők jogos igényeinek kielégítésére. Itt van azután az 1924-es rendelet a hősi emlék-