Képviselőházi napló, 1935. XV. kötet • 1937. június 23. - 1937. november 16.

Ülésnapok - 1935-247

â54 Âz országgyűlés képviselőházának 8J/.7. kölcsönjegyzéseik vannak — mondjuk, egészen ezer vagy kétezer koroméig terjedő jegyzések. Ezek ia tűzharcosok megtették kint a kötelességüket és megtették itthon is a hadikölcsönjegyzéssel. Az egésznek az összege, — ahogyan & statisztikából látom — ami a tűzharcosokra esik, körülbelül 100—150 millió korona. Ennek bizonyos százalékig, mondjuk 20, vagy 25 százalékig való valorizációja nem egy év alatt, — (hiszen ezt nagyon jól tudom — de 5 vagy 10 évre elosztva, nem jelentett volna elviselhetetlen terhet a költségvetés számára. Ami a kedvezményeket illeti: a tűzharcosapák tanulógyermekei érdekében tett intézkedés igen 'helyes és üdvös. Jogos és méltányos, hogy azok jó előmenetelj esetén tandíjkedvezményben részesüljenek. Én csak bizonyos családvédelmi kapcsolatot teremtenék itt is azzal, hogy annak a tűzharcosnak, akinek három fia van, harmadik és következő fiúgyermeke jó előmenetel esetén, teljes tandíjmentességben és egyéb díjak elengedésében részesüljön, s mindenekelőtt előnyben részesüljön az ösztöndíjak kiosztásánál., Ezek volnának azok a megjegyzéseim, amelyeket tisztelettel a miniszter úr tudomására akartam hozni. Ennek a fromthareos-törvényjavaslatniak a beterjesztése feltétlenül szükséges volt. r Szükséges- volt, hogy a ómagyar törvényhozás, tehát a magyar nemzet szuverén képviselete, 'megtegye kötelességét a háborús hősök iránt, (Ügy van! Ügy van!) szükség »volt arra, hogy kifejezze háláját, tiszteleltét és megbecsülését ezek iránt a harcosok iránt és hogy ezt a régóta esedékes becsületbeli adósságot a lehetőség legszélesebb határai között letörlessze é& leszámítoilja. De szükség volt leirre a törvényre a, nemzet jövője, a nemzet jövő biztonsága és szilárdsága szempontjából is, hogy lehessen erre a törvényre hivatkozni azok előtt a jövő •generációk előtt, iamelyektől ugyanezt a kötelességteljesítést, ugyanezt a helytállást és ugyanezt az áldozatot fogjuk majd követelni, hogy rá tudjunk mutatni arcra: ime, _ érdemes a nemzet védelméért, a nemzet érdekeinek szolgálatában egészséget, nyugalmat, kenyeret, sőt még életet is áldozni, meirt aki ilyen her csülettel helytáll, annak a jutalma nemcsak a teljesített kötelesség feleméi]ő öntudata, hameim a nemzet tisztelete, köszönete; hálája, elismerése és megbecsülése is. (Ügy van! Ügy van!) Nem hivatása az ellenzéknek a minisztert dicsérni, a tárgyi igazság alapián azonban meg kell állapítanom, hogy minden elismerés megilleti a miniszter urat azért, hogy végrevalahára idehozta ezt a javaslatot és beleöntötte az ő meleg, jóságosan, bajtársiasan érző hecsüetes magyar katonaszívét és lelkét. (Élénk tarts a Ház minden oldalán.) Tudom, hogy voltak idők, amikor ezt a kérdést, mert a nemzet gazdasági teherbíróképessége nagyobb és szilárdabb volt, könnyebben és jobban lehetett volna elintézni, tudom,, hogy már majdnem húsz éve esedékes ez a törvényjavaslat, de amikor a mi harcosaink hazajöttek, idegen világot találtak maguk körül, idegen szellemet, amely tagadta mindazt, amit a frontharcos kifejez:, a nemzeti érzést, a baitársiasságot, az áldozatkészséget, a fegyelmezettséget, a magyar múlt tiszteletét, szeretetét, megbecsülését. Az & szennyes csatornából kiömlő sötét szellem gyűlölettel nézett a frontharcosokra, mert bennük örök vádat és szüntelen vádlót látott. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) A miniszter úr rövid minisztersége alatt ülése 1937 november U-ên, csütörtökön. gondoskodott arról, hogy ez a javaslat elkészüljön és ide kerüljön a Ház elé. Elvezettel olvastam a javaslat indokolását, szabatos, világos, értelmes fogalmazását. Ritkán kap az ember ilyen értelmes javaslatot tárgyalás alá, ezért természetesen a miniszter urat a legteljesebb elismerés illeti meg. (Ügy van! Ügy van!) Tudom, hogy a miniszter úr nincs megelégedve a javaslattal, de pénzügyi kérlelhetetlenséggel állott szemben. Kérem a miniszter urat, hogy katonai lendületével ezeket a pénzügyi akadályokat rohanja le. Tekintettel arra, hogy a miniszter úr sem látja lezártnak ezzel a javaslattal a tűzharcoskérdést (Helyeslés a középen.) és tekintettel arra, hogy éltet cLZ cl kellemes remény, hogy a miniszter úr azt, amit bátorkodtam elmondani, figyelmével meg fogja tisztelni, ezt a javaslatot általánosságban a részletes t tárgyalás alapjául elfogadom. (Élénk éljenzés és taps a jobb- és a baloldalon és a középen. — A szónokot tömegesen üdvözlik.) Elnök: vitéz Shvoy Kálmán képviselő urat illeti a szó. vitéz Shvoy Kálmán: Mélyen t. Képviselőház! vitéz Makray Lajos mélyen t. képviselőtársamnak igazán felemelő és gyönyörűszép beszéde után azt hiszem, szerénytelenség lenne tőlem, ha arra próbálnék vállalkozni, hogy a frontharcosok érdemeit itt dicsérjem. Természetes is azonban, hogy ebben a parlamentben vitéz Makray képviselőtársunk egyike a legelhivatottabbaknak arra, hogy a frontharcosokat glorifikálja, mert hiszen ő mint lelkipásztor, mint tábori lelkész és mint vitéz katona küzdötte végig a háborút. Ha nem is harcolt fegyverrel a kezében, de ő láthatta legjobban azt a bátorságot, azt a sok vitézséget és azt a sok szenvedést, amely a háborúban végig vonult. (Ügy van! a jobboldalon.) Tökéletesen igaza van Makray t. képviselőtársamnak abban, hogy volt idő, amikor anyagi szempontból ezt a törvényjavaslatot sokkal jobban, sokkal hatásosabban lehetett volna végrehajtani, de akkor a frontharcost nem tisztelet, hanem gyűlölet, vagy legalább is nagy ellenszenv Övezte. Én a magam részéről is a legnagyobb örömmel üdvözlöm a törvényjavaslatot itt a Ház előtt. Ne meditáljunk most azon, hogy ennek a törvényjavaslatnak hátránya az, hogy hosszú idő után került a Ház elé, hanem örüljünk annak, hogy végre itt van, vegyük úgy, ahogy van és nézzük azt, hogy a törvényjavaslat egyáltalában hogyan felel meg azoknak a követelményeknek, amelyeket a tűzharcosok jogosan — aláhúzom, jogosan — felállíthatnak a maguk részéről. Ha ebből a szempontból nézem a törvényjavaslatot, akkor két követelményt látok, melyet a törvényjavaslatnak ki kell elégítenie: az egyik az erkölcsi, a másik az anyagi. Ha erkölcsi szempontból nézem a törvényjavaslatot, akkor azt látom, hogy ez a törvényjavaslat megadja a tűzharcosoknak azt, amit jogosan követelhetnek a nemzettől, mert törvénybeiktatja a nemzet háláját azok iránt, akik a világháborúban az országot védték. De én ezenfelül többet is várok ettől a tűzharcos-javaslattól. Eddig, kivéve azt a néhány kedvezményt, amelyet miniszteri rendeletek biztosítottak, tulajdonképpen csak bizonyos kegy volt az, ha valaki tűzharcosokat előnyben részesített, vagy ha akár a munkaadásnál, akár más szempontból figyelembe vették azt, hogy valaki a harctéren f volt, a harctéren teljesített szolgálatot. Ez után, ennek