Képviselőházi napló, 1935. XV. kötet • 1937. június 23. - 1937. november 16.
Ülésnapok - 1935-247
Az országgyűlés képviselőházának M 1 ?* ülése Í937 november b-én, csütörtökön. 253 tiszteletlenséggel beszél a multról, pedig aki a 'multat nem becsüli, az a jövőt nem érdemli. (Elénk helyeslés és taps-) Ez a frontharcos szellem és ez a frontharcos ideál. Talán átkalandoztam a retorikának egy olyan kategóriájába, amely nem időszerű, amely talán nem idevaló, amely anakronizmus, de megfogott ennek a pillanatnak az ünnepélyessége és tartoztam ezzel az én frontharcos bajtársaimnak. Valahogyan szerettem volna kimélyíteni ezzel is a frontharcos érzést, a katonai öntudatot és szellemet. Mert értsük meg jól, hogy nemcsak a vitézség, nemcsak a bátorság és nemcsak a mindent elsodró hatalmas lendülete a magyar katonának emeli ki a magyar katonát a többi nemzet katonái közül és azok fölé, hanem ez a lelki készség, ez a le]ki felkészültség, ez a szellemi gazdagság, ez az egész különleges, egyedülálló és páratlan katonai diszpozíció, képesség, hajlandóság, testi, lelki és szellemi adottság. Ezzel lett a magyar katona csodálttá egész Európában, ezért utánozzák a magyar katonát Európa többi nemzetei, ezért lett a magyar katona Európa katonai nevelőjévé és ez az alapja annak, hogy nekünk itt a Duna völgyében nemcsak politikai, hanem katonai elsőszülöttségünk van. (Élénk helyeslés és taps.) Ezt a katonai géniuszt nem homályosította el a világháború, mert ne felejtsük el egy pillanatra sem, hogy amikor férfi a férfiúval állott szemben, akkor a magyar kard ezeréves dicsőségén nem esett csorba. (Ügy van! Ügy van!) Mi nem harctéren legyőzött nemzet vagyunk ; mi egy félrevezetett és becsapott nemzet vagyunk. (Ügy v<am! Ügy van! Taps.) Kell ezt folyton hangoztatni, hogy ne felejtsünk, mert a felejtés enervál, a felejtés kilúgozza az erőket, a felejtés elvágja a vezetékeit a múltból a jelenbe iramló erőknek; a felejtés az önbizalmat, az önértékelést, az önérzést és az önérzetet sorvasztja el, pedig azoknak a hatalmas feladatoknak a teljesítéséhez, amelyek mireánk várnak, teljes, egész és csorbítatlan önbizalomra, önérzetre és öntudatra van szükség, (Ügy van! Ügy van!) Most már ezek után áttérnék a javaslatnak in concreto tárgyalására. A törvényjavaslat mindenekelőtt megállapítja, hogy ki a frontharcos, illetőleg ki a tűzharcos és ennek mértékéül a Károly csapatkereszt bírását jelöli meg. Teljesen tisztában vagyok azzal, hogy egy bizonyos mértéket meg kellett állapítani, azonban azt hiszem, a t, miniszter úr is tisztában van azzal, — nagyon jól tudja, jobban mint én — hogy ez bizonyos méltánytalanságot és igazságtalanságot is jelent másokkal szemben. Nem értem itt a hadirokkantakat, akikről történik gondoskodás, hanem értem a hadifogságba esetteket, akik ^vitézül harcoltak és teljesen igazoltan, az ő katonai becsületük sérelme nélkül kerültek hadifogságba és ott évek hosszú során keresztül élték a hadifoglyoknak legszörnyűbb és legborzalmasabb életét, (Ügy van! Ügy van!) Nem akarom itt vázolni azokat az irtózatos viszonyokat, amelyek között például Oroszországban a bolsevizmus legázolása és kegyetlensége alatt kellett a mi hadifoglyainknak szenvedniök, hogy két front között őrlődtek, hogy állati sorban hagyták őket tengődni, hogy ezerszámra pusztultak el a hadifogságban, ezek mind # általánostan ismert dolgok, de ezek egyben jogot is jelentenek arra, hogy ezekkel az emberekkel szemben egészen különleges elbánás érvényesüljön. Azt hiszem, a miniszter úr meg is fogja találni a módját és a lehetőségét annak, hogy ezt a nyilvánvaló méltánytalanságot kiküszöbölje, amely még azt a veszedelmet is rejti magában, hogy esetleg megbontja a hadviseltek egységes táborát. Ami a frontharcosokkal szemben történő intézkedéseket illeti, ezek két csoportra oszthatók. Az első csoportba tartozik a reparálás, az igazságtevés, a jóvátétel, aminek alapelve az, hogy aki front-, illetőleg hadi 'szolgálatot teljesített a háború alatt, iámnak abból, hogy ő katonáskodott, hogy tűzharcos volt, semmiféle kára, semmiféle hátránya ne származzék. (Taps a baloldalon.) Ez egészen világos, egészen igazságos alapelv. Éppen ezért részesítették különleges elbánásban azokat, akik a háború befejezése után két éven belül léptek közszolgálatba. Egészen őszintén kijelentem' azonban, hogy ez engem nem elégít ki. A háborús szolgálat elsőrendűen közszolgálat, a közszolgálatoknak legelsője, (Ügy van!) tehát bármikor lép az illető hadviselt közszolgálatba, joga van arra, uogy ezt a háborús közszolgálatot, 'ha már másba nem, de legalább a nyugdíjba beszámítsák. (Ügy van! a baloldalon.) Ugyanez a méltányosság és • az igazságosság követelménye fennáll a magánalkalmazottak esetében is. Ami a második szempontot illeti, ez az előnyjuttatás, vagyis előnyben részesítése a tűzharcosoknak, a hadviselteknek azokkal szemben, akik nem tűzharcosok és nem hadviseltek. Kétféle előnyt biztosít ez a törvényjavaslat. Az egyik erkölcsi előny, amelyet én teljes mértékben tisztelettel és köszönettel elfogadok, hogy a »tűzharcos« megkülönböztetett és díszítő jelzőjét használhatják és hogy ezt a »tűzharcos« jelzőt az anyakönyvi bejegyzések alkalmával be lehet és kívánságra be is kell jegyezni, ez nagyon helyes, nagyon szép és azt mondhatnám, valóban megható dolog. De éppen ezzel kapcsolatban szeretném a miniszter úr figyelmét tisztelettel felhívni arra, hogy olyan tűzharcosoknak, akiknek sem temetési biztosításuk nincs, sem egyébként nem részesülnek temetési segélyben, t indokolt esetben temetési segélyt iméltóztassék kiutalni. Ami azután az anyagi előnyöket illeti, itt is az adózási kedvezmények, azután a különféle törvényekkel, a telepítéssel, a földbirtokreformmal, stb. kapcsolatos kedvezmények mind helyesek és ezeket szintén mind tisztelettel elfogadom. Csaik nagyon szerettem volna, ha ezzel kapcsolatban a hadiözvegyek járadékánál is bizonyos javítás történt volna. En járom az országot és hozzám rengeteg panasz érkezik, a hadiözvegyek is sok síránkczással jönnek hozzám és azt mondják: valamiféléiképpen vigyük keresztül, hogy a hadiözvegyek járadéka legalább annyi legyen, mint az illető község szegényeinek havi járadéka, (Ügy van! balfelől.) mert most átlag 6 pengő 50 fillér egy hadiözvegy havi járadéka, (Felkiáltások: 5'50 pengő!) a gyermektelené 5 pengő. En átlagban beszélek. Átlagban 6 pengő 50 fillér, a gyermektelené pedig 5 pengő. Ez nevezetesen csekély akkor, amikor a szegényebb 'községekben is 12 pengőt állapítanak meg a község szegényei számára. Lehetett volna azután ezzel kapcsolatban legalább a tűzharcosok hadiikölcsönkötvéinyeinek valorizálására vonatkozólag is bizonyos intézkedéseiket tenni. Értem ezen azokat a haddkölcsön kötvény jegyzőket, akiknek kis hadi38*
