Képviselőházi napló, 1935. XV. kötet • 1937. június 23. - 1937. november 16.

Ülésnapok - 1935-247

252 Az országgyűlés képviselőházának 2U7. gasztaló varázsát. Ez az igazi frontharcos szel­lem, az összefogó, az egységesítő,, az ellentéte­ket áthidaló és a kicsiségek felé emelkedő. Erre van szükség ma, hogy ezt az egységes magyar lelket és szellemet sem kicsinyesség, sem ala­csonyság, sem kisszerűség, sem felületesség, sem rögeszmék bűvölete szét ne tépje és szét ne marcangolja, (Ügy van! Ügy van! jobb felől.) A frontharcos szellem mélységei nemzeti érzés. Ez a nemzeti érzés nem frázis, hanem egy hatalmas élmény és fenséges valóság, át­élése annak a nagy népi, geográfiai és törté­nelmi egységnek, amelyet a Szent Korona fejez ki; átélése-a magyar földbe való begyökerezetí­ségnek, átélése a magyar földdel, a magyar föld népével, a magyar Szent Korona minden tagjával, a magyar lélekkel és szellemmel, a magyar múlttal, történelemmel, sorssal, kultú­rával és a magyar alkotmánnyal való örök és felbonthatatlan eljegyzésnek. De nemcsak nosz­talgia, nemcsak érzelmek viharzása, hanem kö­telesség és pedig lelkiismereti, felelősségteljes, erkölcsi kötelesség is, Isten törvénye és Isten parancsa. Nem hasznossági vagy célszerűségi állásfoglalás, hogy ubi bene ibi patria. Ha itt csak kopár sziklák volnának és a sziklák kö­zött inség, gond és nyomorúság várna, akkor is szeretni kellene szenvedélyesen és mindenek felett ezt a földet, mert az Isten akarata szöge­zett minket ide (Ügy van! Ügy van!) és lelkünk és szívünk ezer érzéssel és idegszállal van ide­rögzítve eltéphetetlenül és elszakíthatatlanul. De nemcsak kötelesség, hanem kötelesség­teljesítés is a hazaszeretet: az élet. cselekedet, munka, áldozat, lemondás, önfeláldozás, gyöt­rődés, kínlódás és, ha kell, halál. És amellett szociális igazság és szociális igazságszolgálta­tás a nemzet minden egyes tagjával, de egész különösen annak ínséges, nyomorult, elesett tagjaival szemben. És áldozat, amely az élet­nek parancsa, törvénye, de dicsősége is. Min­den teremtmény akkor teljesíti a bölcs Isten akaratát, ha életével vagy halálával, szenve­désével vagy munkájával áldozatot hoz a jö­vőért. A múlt feláldozta magát a jelenért és a jelen feláldozza magát a jövőért. A történe­lem is az áldozatok hosszú sora, három szó: könny, vér és veríték. Ennek a magyar föld­nek minden röge és minden hantja az áldoza­tok eleven szimbóluma. Szent István óta har­minc nemzedék szállt sírba és mind a har­minc nemzedék életét, sorsát, törekvéseit ez a magyar föld hordozta. Minden kiömlött vér, minden kifacsart erő és minden kitüzesedett nagy elhatározás és nagy elszántság, minden gond, töprengés és jaj, minden öröm, minden vigassá,g és minden kigyöngyözött veríték, minden kiömlött vér és könny s minden elha­nyatlott élet ebbe a földbe szivárgott bele és azért ennek a földnek minden porszeme az ál­dozat eleven oltára. Nincsen siker, nincsen eredmény áldozat nélkül. Aki másokat ve­zetni, irányítani, emelni, jobbá és boldoggá tenni akar, annak rengeteget kell vesződnie, annak rengeteget kell csalódnia, annak áldo­zatra mindig készen kell lennie. Eszmék és igazságok is csak akkor győznek, ha nem bé­reseik vannak, hanem minden áldozatra, még halálra is kész hősei, apostolai és vértanúi. (Ügy van! Ügy van!) Ennek a magyar nem­zetnek a történelme és élete pedig per emi­nentiam az áldozatok történelme és élete. Ennek a magyar nemzetnek életjárását nem elsősorban hatalmas győzelmek és hősi csele­kedetek jelzik, hanem keresztek. De ez a ma­gyar nemzet értékének is a mérője. Mert min­ülése 1937 november h-en, csütörtökön, den nemzet annyit ér, amennyi áldozatot hoz az ő történelmi hivatásának és az emberiség nagy ügyének a szolgálatában. A frontharcos-szellem a bajtársiasságnak a szelleme. A bajtársiasság, ez volt a háborús életnek, a frontéletnek a fénye, a melege, a világossága, a derűje, az enyhülése, a vigasz­az öröme és a boldogsága. (Ügy van! Ügy van! a jobb- és a baloldalon.) Bajtárs — milyen tökéletesen, utolérhetetlenül tökélete­sen fejezi ki a magyar jellemet! A bajban egymás mellett való megállás, a bajban egy­más mellett való kitartás és egymásért való helytállás, az igazi testvériség, (Ügy van! Ügy van! a jobb- és a baloldalon.) az igazi szolidaritás, az egy tőből eredéttségnek, az egymásértvalóságnak, az egymásrautaltság­nak, az egymás segítésének és támogatásának, az egymás szolgálatának a világos átélése és világos felismerése és ennek a kötelességnek az utolsó konzekvenciáig való teljesítése. Egy valamennyiért és valamennyi egyért! (Ügy van! Ügy van! a jobb- és a baloldalon.) Egy nagy egységet alkotunk, amelyet a megértés, a szeretet, a tisztelet forraszt és ko­vácsol össze; együttérezni minden emberrel, aki ehhez az egységhez és ehhez a közösséghez tar­tozik. Nem mindegy, hogy az én ember- és magyar testvérem sír-e vagy kacag, nem kö­zömbös én előttem az ő sorsa, együttérzek minden emberrel, átélem ennek a közösségnek a jelentőségét. Ha egyen segítek, akkor az egé­szen segítek, ha egyet erősítek, akkor az egé­szet erősítem és önönmagamat is, mert benne vagyok az^ egészben; ha valakit gyengítek, ak­kor az egészet gyengítem és önönmagamat is, mert én is benne vagyok az egészben. (Ügy van! Ügy van!) Ez a csodálatos szolidaritás az igazi bajtársiasság. (Ügy van! Ügy van! — Taps a jobb- és a baloldalon-) Azután a frontharcos-szellem a fegyelme­zettségnek, az engedelmességnek és a tekintély­tiszteletnek a szelleme, (vitéz Ujfalussy Gábor: Ügy van!) Arany középút a szervilis meghu­nyászkodás, a lélektelen drill s az egyéniségnek a közösség által való teljes felszívása és a fék­telenség és garázdálkodás között. Éppen tegnap mondottam az ifjúságnak, hogy szabadság tör­vény nélkül» fegyelmezettség nélkül, tekintély- • tisztelet nélkül, rend nélkül forradalom. (Ügy van! Ügy van!) De a rend szabadság nélkül börtön, (Ügy van! Ügy van!) A kettő között van a frontharcos fegyelmezettség, engedelmes­1 ség és tekintélytisztelet. (Taps.) Összefogni ma­gamat, kézben tartani és aláhajlítani magamat egy felsőbb és vezető akaratnak és szempont­nak. (Ügy van! Ügy van! — Taps a jobbolda­lon.) Nem az egyéniségnek a megtörése és le­gázolása ez, -mert hiszen az egyéniség csak rendben, csak Iharmóniában, csak a közösség szilárd szerkezetébe beleillesztve testesedhetik és tökéletesedhetik ki. A szabadságnak is, — amire az embernek Istentől megállapított fel­tétlen noga van — 'ha az formás akar lenni, ha az áldásos akar lenni, ha az valóban erkölcsi ér­ték akar lenni, akkor az alapja a tekintély­tisztelet, a mértéke a közjó és a regulatora az engedelmesség. (Ügy <van! Ügy van! — Éljen­zés és taps a jobb- és a baloldalon.) Es a frontharcos-szellem végül a múlthoz való benső, meleg, teljes ragaszkodás, a múlt értékeinek a tisztelete és megbecsülése, a múlt­tal való szerves összekapcsolódás. Kell ezt hangsúlyozni, mert a mai generáció egy része elvesztette az emlékező tehetségét (Felkiáltások: Sajnos, így van!) és valami kegyeletlen és frivol

Next

/
Thumbnails
Contents