Képviselőházi napló, 1935. XV. kötet • 1937. június 23. - 1937. november 16.

Ülésnapok - 1935-246

MO Az országgyűlés képviselőházának 21*6. fedezve vannak (Mózes Sándor: Ne nélkülöz­zön!), hogy az a köztisztviselő ne nélkülözzön. A másik kérdés, amelyre fel kell hívnom a miniszter úr figyelmét, az, hogy az a köztiszt­viselő végeredményben az egyik oldalon mint bíró elevenek és holtak felett ítél, a másik ol­dalon pedig a közhivatalban az állampolgár életét rendezi, igazgatja, tulajdonképpen annak szükségleteit, közszükségleteit fedezi; nem le­hetséges tehát, hogy az a köztisztviselő a hiva- \ tálban halálos gyűlölséggel nézze azt az adó- s fizető polgárt, akiről azt látja, hogy annak a családja odahaza nem éhezik, hogy annak a családja nem jár lyukas cipőben, hogy a csa­ládjának megvan a ruházata. Lehetetlenség a köztisztviselői kart to­vábbra is abban a helyzetben tartani, mint amilyenben ma van, azért is, mert közben az elsőrendű életszükségleti cikkek ára felemel­kedett, drágább lett a hús, drágább lett a fő­zelék, drágább lett a ruha, drágább lett a cipő, (Mózes Sándor: És a lakbér is...) csak a köz­tisztviselői fizetés lett kevesebb. Hogyan le­hetséges az, hogy azt a köztisztviselői kart, amely az álladalom megtestesítője az állam polgáraival szemben, gazdaságilag olyan kira­katba méltóztatik állítani, főként ebben a mai világban, amelyben, a pénznek különösebb je­lentősége van, hogy az szégyenkezni kényte­len azok előtt a vele tulajdonképpen ugyan­azon társadalomba tartozó más polgárok előtt, akiknek az ügyeit intézi. T. pénzügyminiszter úr, nemcsak kincs­tári és gazdasági kérdés ezí, hanem elsőrangú politikai kérdés is, amelynek megoldása nem tűr további halasztást. Olvastam a miniszter úr által közzétett nyilatkozatot és ennélfogva csak hangsúlyozni kívánom a magam részéről is, hogy az utóbbi napokban a fővárosban és az egésiz országban olyan hírek terjedtek el a nyugdijasok körében, hogy a nyugdíjasokkon­tójára akarják az aktív tisztviselők fizetését emelni, örülök, hogy a miniszter úr lelőtte ezt a hírt, még mielőtt az egész országban izgal­mat idézhetett volna elő. Meg kívánom je­gyezni, hogy ennek az országnak tényleges szolgálatot tevő köztisztviselői kara sokkal nobilisabb, mintsemhogy a nyugállományúak kenyerét még szűkebbre és kisebbre akarná szorítani azéri hogy neki nagyobb darab ke­nyere legyen, mert a nyugdíjasok kenyere már így is igen kicsire van szorítva. T. Képviselőház! Nekem az a tiszteletteljes véleményem, hogy ezt a kérdést nem lehet azonban egy karácsonyi ajándékkal elintézni, nem lehet elintézni akként, hogy a magyar köztisztviselői kar száján mézesmadzagot húz­nak keresztül. Ahogyan a fizetéscsökkentésnél azt méltóztatott mondani, hogy a fizetéscsök­kentést lineárisan intézték el, most lineárisan kell elintézni a fizetésvisszaáLlítást is. Meg kell állapítani, hogy az 1930/31. költségvetési évben mennyi volt a kincstár tényleges bevé­tele és abból a tényleges bevételből mennyi terhelte a költségvetést köztisztviselői fizetés formájában. Meg kell állapítani, hogy az 1930/31. esztendőben mennyi volt a bevétel és mennyi volt a köztisztviselői fizetés. Minthogy a bevételek csökkenése következtében méltóz­tattak a köztisztviselői fizetéseket leszállítani, annyival fessenek restaurálni a köztisztviselői fizetéseket, amennyiben a legmélyebbre csök­V kentett költségvetés után az állam bevételei felemelkedtek, abban az esetben pedig, ha ma ^anhyi pénzt méltóztatnak bevenni, mint ameny­ülése 1937 november 3-án, szerdán. nyit 1930/31-ben méltóztattak bevenni, akkor nekem az a tiszteletteljes kérésem... Tisztelettel kérek három perc meghosszab­bítást. Elnök: Méltóztatnak a kért meghosszabbí­tást megadni? (Igen!) A Ház a meghosszabbí­tást megadja. Fábián Béla: .. .akkor tehát nekem az a tiszteletteljes kérésem, hogy tessék visszaállí­tani a fizetéseket olyan mértékben, mint ami­lyen mértékben az a bevételeknek megfelel. T. Képviselőház! Nagyon jól tudom azt, hogy mindig jelentkeznek újabb és újabb ki­adások, én azonban ezeket a kiadásokat má­sodlagos fontosságúaknak tartom a köztisztvi­selői fizetések helyreállítása mellett. Nagyon keservesen, nagyon kínosan izzadta ki a pénzt a magyar polgári társadalom. Sajnos, az a helyzet, hogy félő, hogy a polgári társadalom a jövőben nem fogja tudni sokáig folytatni azt a tempót, amelyet az utóbbi időben a pénz­ügyi kormánynak évek óta diktálni méltóztatik. De ha már be méltóztatnak venni azt a pénzt, akkor méltóztassanak azt legalább olyan cé­lok fedezésére fordítani, ahol remélhető, hogy az a pénz ismét a polgári társadalom gazda­sági vérkeringésébe fog visszakerülni. Ezeket óhajtottam elmondani és tisztelet­tel kérem a pénzügyminiszter urat és az egész kormányt s a kormány háta mögött ülő több­ségi pártot, hogy ennek a kérdésnek olyan je­lentőséget méltóztassék tulajdonítani, mint amilyen jelentősége van ennek a kérdésnek az országban. (Helyeslés a baloldalon. — Mózes Sándor: Ezzel kapcsolatban le kell szállítani a hálzbéreket!) Elnök: A pénzügyminiszter úr kíván vá­laszolni Homonnay képviselő úr interpella ciójára is. (Esztergályos János: Na vájjon mennyit kapnak vissza a köztisztviselők?) Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter: T. Képviselőház! Az előttem felszólalt képviselő­társam és Homonnay t. képviselőtársam is olyan kérdést tett szóvá, amely — azt hiszem — az egész nemzetet érdekli, mindnyájunk szí­vében rokonszenvre talál. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Megértem, hogy ők ennyire foglalkoznak ezzel a kérdéssel, amely már hosszú idő óta a mi pártunkban is centrális kérdés, (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) mert hiszen ők — mint jómagam is — köztiszt­viselői pályán kezdték meg a működésüket és ki kell jelentenem, hogy ha a pénzügyi admi­nisztrációnak a legmagasabb és talán a legtö­visesebb helyén állok is, én magamat most is köztisztviselőnek érzem. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Azok a leírások tehát, amelyeket erről a nehéz helyzetről hallunk, nem ismeretlenek előttem és az azokhoz fűzött reflexiók — amennyiben az észsaerűség és a nemzet teher­bírásának a határai között mozognak — nálam megértésre és szimpátiára találnak. Ezzel magyarázható az, hogy mindezen felszólalások nélkül és előtt is már részletesen foglalkoztunk ezzel a kérdéssel és a miniszterel­nök úr megfelelő nyilatkozatot i«s tett, amely­hez sem hozzátenni, sem abból elvenni valóm tulajdonképpen nincsen. Csak azt akarnám rektifikálni, nehogy az a látszat származzék Fábián igen t. képviselőtársam szavaiból, mintha ez az ügy a kormány részéről tisztán akaratelhatározási kérdés volna. Nagyon bol­dog volnék, ha az volna a helyzet, amit a kép­viselőtársam mondott. Nem ez a helye és idő

Next

/
Thumbnails
Contents