Képviselőházi napló, 1935. XV. kötet • 1937. június 23. - 1937. november 16.

Ülésnapok - 1935-246

Az országgyűlés képviselőházának 24-6. sincs arra, hogy itt részletes szakfelvilágosításokat adjak, de mondhatom, hogy nem az a helyzet, amelyet ő adott elő, tudniillik, hogy itt rendkívül nagy állami bevételi többletek vannak megfelelő kiadások nélkül és egyszerűen csak a pénztárba kell nyúlni, hogy kiosszuk a pénzt. Méltóztassék megnézni a múlt év és az előző év zárszámadását s akkor azt méltóztatik látni, hogy nagy szerencsével és igazán csak a Gondviselés támogatásával, talán bizonyos egyéni eredménnyel is, tudniillik azzal, hogy kevesebb hibát követtünk el, mint amenynyit el- lehetett volna követni, mindenesetre nagy eredményt értünk el, mert az igen nagy deficitet, a konstans bajt, sikerült egy kisebb deficitté átalakítanunk és talán a legutóbbi zárszámadásban egy nagyon csekély, egy-két millió pengős pluszt is sikerül már produkálnunk. (Erődi-Harrach Tihamér: Bölcs, óvatos gazdálkodással!) Arra azonban, hogy olyan kiadási többletet vállaljunk, amely állandó költségvetési megterhelést jelent a jövőre is, csak nagyon csekély mértékben van meg a lehetőség. t Egyáltalában nem állhat meg tehát -az a beállítás, de nem is hiszem,. hogy Fábián képviselőtársam így gondolná, mintha itt tisztán egy akaratelhatározási kérdésen múlna a dolog. T. Ház! Nálunk, a többségi pártnál, a kormánynál és az én csekély személyemnél beajánlani, protegálni, támogatni a köztisztviselőket: erre nincs szükség. (Ügy van! —- Taps a jobboldalon. — Fábián Béla: Nem is akarja senki!) Nagyon helyesnek tartom, ha szóvá méltóztatnak tenni ezt a kérdést, mert ezzel pars pro totó, egyesek kifejezést adnak azoknak az érzelmeknek, amelyek mindnyájunk lelkében élnek- De ha visszatekintünk a lefolyt öt vagy hat évi időszakra, ne -méltóztassanak azt hinni, hogy most már egyszerre minden megvátozott és minden rendben van. Rendkívül nehéz, fárasztó utat tettünk meg egy meredek hegyre, amelynek csúcsára azt hittük, hogy soha többé felérkezni nem fogunk. Most közel vagyunk ehhez, de miért tudtuk ezt elérni? Azért, mert nem a köztisztviselők iránti szeretetlenségből, nem azért, mert — mint indokolásul felhoztuk, hogy méltányosabbá tegyük a redukciót — árváltozások voltak, hanem a Sorsnak, a Gondviselésnek elkerü

1 hetetlen kényszere folytán rendet csináltunk egy világkrízisben, amely minket, mint agrár ^országot erősebben sújtott, mint bárki mást. (Ügy van! jobbfelől.) A köztisztviselői fizetésredukcióknak, ezeknek a fájdalmas fizetésredukeióknak tehát ez, az akarati tényezőktől független, kényszerítő, hogy úgy mondjam, kozmikus erejű forrása. Ha most valamennyire javul a helyzet, mi az első kötelessége egy tisztességes, hazafiasán érző, becsületes kormányzatnak? Azon lenni, hogy amit valahogyan vissza tudott ez az ország szerezni, mindnyájunk erőfeszítésével, a magyar adófizetőknek eléggé soha. el nem ismerhető erőfeszítésével, (Ügy van! — Éljenzés a baloldalon.) ezt az eredményt ne kockáztassuk. Akkor kell okosnak és erősnek lennünk, amikör még szívünk érzelmeivel is hizonyos mértékben szembe kell szállnunk a nemzeti önfenntartás érdekében. Ezzel a pár szóval a helyes háttérbe akartam beállítani ezt a kérdést. Nem akarok részletesen kitérni rájuk, (Homonnay Tivadar: Kár!) de ezek mellett a kérdések mellett rendkívül nagy és fontos, életbevágó nemzeti célKÉPVISELÖHÁZI NAPLÓ XV. ülése 1937 november 3-án, szerdán. 241 jaink vannak, amelyeket meg kell valósítanunk (Ügy van! jobbfelől.) és amelyek megvalósítása I nélkül nem marad épségben ez az. épület, amely épület létezése nélkül mi mindannyian megint . kiszóratunk a viharba és kiszóratnak a köz: tisztviselők is. Nyugodt lélekkel állítom, mert | ismerem közelről a köztisztviselőket, nap-nap I mellett órákon át foglalkozom most már hetek | óta ezekkel a kérdésekkel: a magyar köztisztí viselő érzi is ezt. Mert mindnyájan sorsközos! ségben vagyunk ezzel a magyar röggel, (Ügy \ van! jobbfelől.) de ha lehet ebben egy fokozatot : megállapítani, talán nem túlzok, ha azt mon! dorn, 'hogy a magyar köztisztviselő fokozott, I kérlelhetetlen sorsközösségben áll ezzel a ma! gyár röggel, (Ügy van! jobbfelől-) Ezekből a szempontokból nézem én és nézi | a kormány ezeket a kérdéseket és ezeken ke| resztül fogunk egy szerény, de észszerű és ma j egyedül lehetséges vonalig elmenő részletfize; tést teljesíteni: ez le pozitív lépés, ame! lyet a miniszterelnök úr kilátásba helyezett. | (Helyeslés jobbfelől.) Többet ma, igen t. uraim, j nem tudok mondani. Ebben a szellemben tu: dorn'csak a kérdéseket a megoldás felé vinni, ! de lelkemben rezeg annak húrja, hogy az ob| jektív, megértő és a magyar jövőért aggódó i magyar állampolgárok milliói állanak mögöt! tem, amikor ezen az állásponton vagyok. (Úgy ' van! a középen.) Nagyon köszönöm azokat a részletekre vo; natkozó indítványokat, illetőleg szuggesztió! kat, amelyeket itt, különösen Homonnay kép• viselőtársam részéről hallottam, s amelyeket í megfontolás tárgyává teszünk ennél a kérdési nél. Még csak azt akarom mondani az én kedj ves köztisztviselőtársaim felé, hogy én nem : tudok minden nap híreket cáfolni és nem tudok a másik oldalon minden nap pozitív for| mában elhatározásokat közölni. Aki ismer ení gem és ismeri a kormányt, — csak azért beszéi lek első személyben, mert az a. szerencsétlen feladatom van, hogy nekem kell elsősorban foglalkozni ezzel a kérdéssel — az tudja, hogy I a létező nyugdíjak lenyír ása és ebből valami ; alamizsnaadás nem az én stílusom. (Élénk helyslés és taps a jobboldalon és a középen.) A másik: ne higyjék a nyugdíjasok, hogy ; most ellenük egy büntető expedíció indul, ! amelynek zászlajára a szerzett jogok megsemmisítése van írva. Ha egyébnél fogva nem is, j de jogászi multamnál fogva megtagadok min| den ilyen 'megoldást. (Élénk helyeslés es taps \ a jobboldalon és a középen.) A nyugdíjkérdés• ben a legnehezebb, szinte megoldhatatlan pro| blémák előtt állunk. Csak azt látjuk, hogy a I sebeket nem lehet úgy gyógyítani, hogy még : nagyobb sebeket üssünk. De másrészt méltózi lássanak visszagondolni a költségvetési ^vita í során itt és a felsőházban elhangzott számos | felszólalásra és a sajtóban tett nyilatkozatokra. | Mindenütt azt méltóztattak szememre vetni, *~ • és, sajnos, jogosan — hogy szépek az elért eretl; menyek és a költségvetés, de egy 260 milliós nyugclíjteherrel hogyan gondolja a pénzügyi miniszter nyugodtan megoldani a kérdéseket ; és hogyan lehet előremenni a jobb magyar jö; vendő elé. Felhívtak, hogy indítványokkal jöjjek és :- csökkentsem a nyugdíj terheket. Ez a t. Ház részéről jogos követelés volt. Most pedig azt méltóztatnak mondani, hogy a nyugdíjakhoz ne nyúljunk hozzá. (Fábián Béla: Mennyivel emelkedett a nyugdíjteher?) Errevonatkozóan csak azt mondom, hogy ezzel a kérdéssel ál36