Képviselőházi napló, 1935. XV. kötet • 1937. június 23. - 1937. november 16.

Ülésnapok - 1935-246

230 Az országgyűlés képviselőházának 246 "Meg kell állapítanom, hogy az ntóbbi időben bizonyos nyilatkozatok történtek. A hangulatot és az idegeket ezekben a súlyos időkben nem szabad feszíteni, hanem meg kell nyugtatni. Voltak hírek, amelyek alkamasaknak bizonyultak arra, hogy az elkeseredett hangulatot még fokozzák. Célzok arra, hogy a nyugdíjasok nyugellátási díjának csökkentésére vonatkozólag megjelent sajtóhíreket és egyéb híreket nem cáfolták meg; célzok arra, hogy a tényleges szolgálatban levő alkalmazottak illetményeinek felemeléséről megjelent híreket nem erősítették meg. De ahogyan ezt kijelentem, ugyanolyan tárgyilagosan kijelentem azt is, hogy a miniszterelnök úr legutóbbi nyilatkozata meglehetősen nagy körben megelégedést váltott ki- Meglehetősen nagy kört azért mondok, mert én azt szerettem volna, hogy ha a miniszterelnök úr nyilatkozatából, amelyben kilátásba helyezte a pénzügyminiszter úron keresztül azt, hogy a közalkalmazottakról gondoskodás fog történni, nyilvánvaló lett volna, hogy ezt a nyilatkozatot necsak a tényleges szolgálatban levőkre vonatkoztathassák, hanem a nyugdíjasokra is, mert egyaránt közalkalmazott a nyugdíjas és a tényleges is. (Esztergályos János: XJgy van! Ügy van!) Mélyen t. Ház! Én azt hiszem, hogy a miniszterelnök úr nyilatkozata még nyomósabb lett volna akkor, ha az itt a parlamentben és nem egy más helyen, ha még olyan tiszteletreméltó helyen is, mint a többségi párt hivatalos helyisége, hangzott volna el. (Ügy van! half elöl.) Én azt szeretném, ha az igen t. kormány nak ebben a kérdésben teendő intézkedései két irányúak lennének. Az egyik az. hogy megnyugtatóak legyenek, a másik pedig az, hogy tett intézkedései eredményesek legyenek. Megnyugtatóak szerintem csak akkor lesznek, ha a remélhetőleg tervbevett és kellő megsegítés az összes kategóriákra, az összes alkalmazottakra, a nyugdíjasokra és ténylegesekre, a havidíjasokra, tisztviselőkre, [munkásságra és nyugbéresekre egyaránt vonatkozikIgen t. Ház! Rendkívül fontosnak tartom azt, hogy ezekben a súlyos időkben mindenki, aki rászorul, a rászorultság mértékének figyelembevételével megsegítésben részesüljön. (Úgy van! balfelől.) Egyik óhajom és kívánságom tehát az, hogy a tényleges közalkalmazottak és nyugdíjasok illetménycsökkentését helyezzék hatályon kívül olyan mértékben, mint amilyen mértékben az emelkedő drágaság ezt megkívánja. A másik pedig az, hogy az illetménye ken kívül — a kormány programm.iában benne van a esalád védelme — a családi pótlékot emeljék fel olyan mértékben, hogy az hatékony legyen, a munkásságnál pedig a családi bérrendszert méltóztassék bevezetni és addig is, amíg ez megtörténhetik, gondoskodjék az igen t. kormány arról, hogy a családi pótlék a munkásságnál is bevezettessék. Hangsúlyoztam azt, hogy a nyugdíjasok és ténylegesek illetíménycsökkentésének visszavonását kérem. Hangsúlyozom és harmadszor^ is hangsúlyozom, — nehogy kívül azt mondják, hogy már megint fizetésemelésről beszélnek — hogy a régi állapot visszaállítását kívánom ás sürgetem a kormánytól, nemcsak ennek a társadalmi rétegnek érdekében, hanem a köznek jólfelfogott érdekében is, a közhangulatnak érdekében, amely minden társadalmi rétegnél ply annyira izaő. Legalább egy társadalmi réülése 1937 november 3-án, szerdán. teg legyen, amely látja azt, hogy a kormányzat azon a helyes úton halad, amely utat a szociálpolitika útjának nevezünk. Akkor ilyen felszólalás, amelyben igen sok igazság van, amelyet Matolcsy képviselőtársam mondott, nem hangozhatnék el, annak nem nyílnék tág tere, hanem az mind szűkebb és szűkebb térre fog összezsugorodni, ami annyira kívánatos. Hangsúlyoztam az igazságosságot. Hírek vannak arról, hogy a legutóbbi, 1933-as illetménycsökkentést kívánja a kormány hatályon kívül helyezni. Én az igen t. pénzügyminiszter úr figyelmét felhívom arra, ne méltóztassék erre az útra lépni, mert ez a megsegítés kevés, nem eredményes, a megsegítésnek ez a módja nem igazságos, mert éppen a 100 pengő fizetésen aluliakat, tehát a tömeget zárnák ki a megsegítésből. En kizártnak tartom, hogy akár a pénzügyi kormánynak, akár az összkormánynak ez volna az intenciója. Azt szokták mondani, hogy a közalkalmazottak illetményeit az arakhoz emelik, ha az árak emelkednek és csökkentik, ha olcsóbbodás tapasztalható. 1931 óta négy ízben volt fizetéscsökkentés. Amikor az árak csökkentek, az akkori igen t. kormányelnök úr azzal érvelt, hogy a fizetésleszállítás igazságos, mert hiszen az árak csökkentek. Ezek a közalkalmazottak átvészelték ezt a 4—5 vagy 6 évet és most ugyanennek az igazságnak az alapján kérik fizetésük visszaállítását, ami elől nem lehet kitérés, — vagy ha ez az elv igazság volt akkor, az legyen — igazság — ma is, amikor az árak átlagban 22-7 százalékkal emelkedtek, amit az igen t. pénzügyminiszter úr kimutatásaiból veszek. Akkor tehiáit jogos, igazságos, méltányos, előrelátó, bölcs és okos az, ha a fixfizetésű alkalmazottak illetményeit, nyugellátását, nyugbérét és munkabérét az igen t. kormány idejében emeli fel, akkor, amikor azt még) eredményesen fel lehet használni. Akkor, amikor a miniszterelnök úr a leszállítíást »sintérmunká«-nak nevezte el, mi azt mondottuk, hogy ez fájdalmas operáció, de kértük a kormányit arra, — éppen én mondottam és javaslatát nem fogadtam el — hogy ez átmeneti intézkedés legyen, mert mi a szerzett jogokból sem itt a Házban, sem a Házon kívül nem engedünk, mert akkor talajt vesztenénk és akkor a miniszterelnök úrnak és, ha jól emlékszem, az igen t. jelenlévő pénzügy miniszjter úrnak is azi volt az igen helyes álláspontja, hogy ez átmeneti intézkedés és nem végleges rendezés. Most már én annak ellenére, hogy a (kormányzat azt mondotta a csökkentésnél, hogy az igazságos intézkedés, mégis leszögezem itt a Házban, hogy az sem volt igazságos intézkedés. Miért? Nem volt igazságos ez az intézkedés, igen t. pénzügyminiszter úr, a következő okokból. (Rátz Kálmán felé, aki Fabinyi Tihamér pénzügyminiszterrel beszélget.) Ez a legfontosabb kérdés, megvárom tehát, míg a képviselő úr lesz szíves engem megtisztelni azzal, hogy bizonyára fontos beszélgetését későbbre hagyja. Nem veszi rossznéven ezt tőlem a képviselő úr. — Azért mondom el ezt, mert ez a kérdés^ a parlamentben ebben a megvilágításban még nem szerepelt. Amikor a drágaság, a létfenntartás kérdéséről beszélünk, akkor a kormány is, mi is minden oldalról indexszámokkal dolgozunk. 1913-ból indulunk ki, amikor az index 100 volt, akkor 100 volt a létfenntartási index és 100 volt a fizetési index is. 1931-től kezdve történtek a fizetéscsökkentések. 1925-ben szintén 100