Képviselőházi napló, 1935. XV. kötet • 1937. június 23. - 1937. november 16.

Ülésnapok - 1935-245

200 Az országgyűlés képviselőházának US, ülése 1937 október 29-én, pénteken. Klnök: A t. Ház ülését újból megnyitom. Napirend szerint következik a rendőri büntetőbíráskodás körébe utalt egyes kihágások tettenért elkövetőinek a helyszínen való megbírságolásáról szóló törvényjavaslat tárgyalása, (írom. 451, 457.) n Gergelyffy András képviselő urat, mint előadót illeti a szó. Gergelyffy András előadó: T. Ház! (Halljuk! Halljuk!) A m. kir. belügyminiszter úr 451. számú törvényjavaslata a rendőri büntetőbíróságok hatáskörébe utalt egyes kihágások tettenért elkövetőinek a helyszínen való megbírságolásáról rendelkezik. Maga a törvényjavaslat, amely mindössze csak öt szakaszból áll, tulajdonképpen kerettörvénynek készül, kerettörvény akar lenni, amelynek lényegét az 1. szakaszban foglalt abban a felhatalmazásban találhatjuk meg, amely jogot ad a m. kir. belügyminiszter úrnak arra, hogy a felmerült szükséghez képest időnkint rendeletileg megállapíthassa .azokat a kihágásokat, amelyeknek tettenért elkövetőire a rendőri büntetőbírói eljárás mellőzésével a helyszínen rendbüntetésül pénzbírságot lehet alkalmazni. Itt mindjárt rá kívánok mutatni arra, hogy a javaslat a belügyminiszter számára megadott ezt a felhatalmazást bizonyos korlátok közé szorítja. Ez a korlátozás azonban a különböző kihágások tekintetében nem a büntetésnemek szerint áll fenn, hanem! csak annyiban érvényesül, hogy a helyszínen való bírságolás intézményének a rendőri büntetőbírósági jogrendszerünkbe való beillesztését csakis az enyhébb természetű és csupán pénzbüntetéssel büntethető kihágásokra nézve engedi meg. Ebből önként következik t. Ház, hogy a felhatalmazás a most említett korlátozás szem előtt tartása mellett, tulajdonképpen a rendőri büntetőbíróság hatáskörébe utalt számos kihágásra terjed. Ennek megállapítása után mégis azt kell mondanom — amint a,z a törvényjavaslathoz fűzött indokolásból is kiolvasható — hogy ennek a javaslatnak beterjesztésére a m. kir. belügyminiszter urat korántsem HZ ci szándék indította, mintha ő a törvényhozástól a kihágások egészen különböző nemeire kiterjedő felhatalmazást kívánna elnyerni, hanem indította elsősorban és főként annak a rendkívül fontos érdeknek helyes felismerése amely a mai rohanó életben a közúti forgalomnak rohamosan és napról-napra hihetetlen arányokban történő emelkedése mellett a közúti közlekedés rendjének és általában a közrendnek a fenntartásához és a lehetőleg balesetmentes és zavartalan közlekedés biztosításához fűződik. T. Ház! Ha egy rövidke visszapillantást vetünk az ezen a, téren történt jogszabályalkotásainkra, akkor megállapíthatjuk, hogy a most hangoztatott fontos érdekeknek lehető megvédése a közlekedésrendészeti legfőbb hatóságnak mindenkor szigorú,, tüzetes és lelkiismeretes gondoskodása tárgyát képezte. Hiszen már 1929-ben megjelent az akkori belügyminiszter úr 250.000. számú rendelete, az úgynevezett közúti közlekedési kódex, amely a, közúti közlekedés rendjének szabályozása terén abban az időben valóban korszakalkotó jelentőségű volt. Igaz ugyan, hogy ennek: a rendeletnek — jóllehet a közúti közlekedés minden kérdését magában foglalja, és ezeket a kérdéseket a mai viszonyoknak minden tekintetben megfelelő módon szabályozza — mégis van egy nagy hiányossága és ez az, hogy nincsen benne intéz- I menyesen szabályozva egy olyan gyors és egyszerű eljárás, amely lehetővé tenné, hogy a közúti közlekedési szabályokat megszegőkkel szemben azonnali megtorlás — amelynek egyrészt elrettentő, másrészt pedig javító és nevelő hatása elvitathatatlan — legyen alkalmazható:, anélkül, hogy ez a megtorló eljárás magukra az eljáró hatóságokra nézve úgyszólván elviselhetetlen terheket róna. Talán nagyrészt ez a hiányosság az oka annak, hogy a közúti közlekedés elleni kihágásoknak túlnyomó része ma is megtorlatlanul marad, aminek hátrányos volta a közlekedés rendjének, de elsősorban és különösen a gyalog járó közönség rendhezszoktatásának szempontjából elvitathatatlan. Ezeken a nehézségeken próbált ugyan némileg segíteni a kihágások elbírálásának gyorsítása és egyszerűsítése tárgyában 1935-ben kiadott 920. számú belügyminiszteri rendelet és különösen ennek a helyszíni tettenérés esetében való ítélkezésről intézkedő rendelkező része, a gyakorlati tapasztalatok azonban azt igazolták, hogy ez a rendelet sem váltotta be a hozzáfűzött reményeket és nem hozta meg azokat az eredményeket, amelyeket tőle különösen a közlekedés zavartalanságának biztosítása szempontjából várni lehetett. Nagy érdeme tehát a belügyminiszter úrnak, hogy a nyugati államokban már jól bevált rendszerekből kiindulva, de ezeket a rendszereket, nagyon helyesen, a mi sajátos viszonyainkhoz alkalmazva, ennek a javaslatnak benyújtásával a mi közlekedési kódexünkbe is bevezetni kívánja a helyszínen való bíráskodás intézményát. Ez azi intézmény ugyanis ma már igen sok külföldi állam jogrendszerében megtalálható és nem vitás, hogy a közlekedés zavartalanságának biztosítása szempontjából ennek a rendszernek a behozatala nálunk is feltétlenül szükségesnek mutatkozik. Különösen szükségesnek mutatkozik a gyalogjárókkal szemben, akiknek eléggé el nem ítélhető fegyelmezetlensége idézi elő igen sokszor a közlekedést zavaró kihágásokat, a közlekedést gátló eseményeket és igen sok esetben okozója azoknak a súlyos következményekkel járó közlekedési baleseteknek is, amelyeknél nem egyszer, sajnos, emberi élet is áldozatul esik. Mint már említettem, a helyszíni bírságolás, rendszerét a belügyminiszter úr egyelőre csak a közlekedési kihágásokra vonatkozóan és itt is egyelőre csak Budapest székesfőváros területére kívánja bevezetni. Ha azután a leszűrt gyakorlati tapasztalatok — amire minden reményünk meglehet — azt fogják igazolni, hogy a helyszíni bírságolás rendszere a gyakorlati életben jól bevált és sikerült általa a közlekedés biztonságosabbá tétele szempontjából hathatós és számottevő eredménye

: ket elérnünk, akkor módjában lesz a belügyi kormányzatnak mérlegelés tárgyává tenni, hogy vájjon ezt a rendszert kitérjessze-e_ és ha igen, minő mértékben egyes vidéki városokra és általában az országúti, közti forgalomra is. T. Ház! Ezek után már csak arra akarok rámutatni, hogy felmerülhet ennek a helyszíni bíráskodási rendszernek bevezetésével szemben az a látszólag talán jogosnak mondható aggodalom, hogy büntetőjogrendszerünk alapelveit sérti, ha a bíráskodást erre hivatott és szakképzett bíró helyett egyszerű rendőri közegek fogják ellátni. Ez az aggodalom azonban nyomban eloszlik, ha figyelembe vesszük,